Publications
Literáty Zoltán › 2012 › Pages: 560--573A Szentírás különböző szövegei különböző módon fogalmaznak a válásról és a házasságról. Ezek a különbözőségek sok esetben a korabeli kontextusból adódnak. Emiatt minden szöveget, amely a házasságról és különösképpen a válásról szól, először is alaposan meg kell vizsgálni az adott történelmi kor és az adott élethelyzet viszonyaiban. A keresztyén etikai útmutatások megfogalmazása nem jelentkezhet a bibliatudományok közvetlen gyümölcseiként. Az etikai összefüggésrendszer csakis akkor lehet érvényes, ha a rendszeres tudományok eredményeképpen kapjuk meg. Ez az út a megszokott módon a Sancta…
Research article › Practical theology
Fekete Csaba › 2012 › Pages: 551--559A reformáció századában nem mindenkor idegenkedtek atyáink némelyik később elhagyott könyvnek vagy függeléknek még textusként való olvasásától és magyarázásától sem. Benne voltak ezek a Vizsolyi Bibliában is. Szikszai Hellopous Bálint Wittenbergben tanult. A magyar bursa seniora volt még, amikor vaskos, fatáblás, ötbordás, vaknyomással díszített könyvet köttetett. A 33½ cm magas kötet 8 cm vastag. Két egybekötött munkából áll: tartalmazza Kálvin Dániel kommentárját és egy híres hitvitázó művet.
Research article › Old Testament
Család és atyafiság: kinek számít ez ma? A rokoni kapcsolatok jelentőségéről és jelentéktelenségéről
Simon János › 2012 › Pages: 348--352Report › Varia, Spirituality › család, konferencia, Comenius-konferencia
Hermán János › 2012 › Pages: 512--532Hadad hírnevének hallattán elsőként az egyháztörténeti, közelebbről pedig a királyhágómelléki köztudatba beépült címszavak közül elsőként a Szent László tiszteletére épített műemlék templom; a hadadi Wesselényi család Hadadhoz fűzödő múltja, történelmi szerepe; az üldözött németajkú lutheránusok letelepítése a Wesselényiek által. Az előadás hozzá szeretne járulni a hadadi egyháztörténeti ismeretek bővítéséhez, remélve, hogy belátható időn belül elkészülhet e nemes ecclesia historia domusa.
Research article › Church history
Batizán Attila › 2012 › Pages: 507--515A két világháború között az Erdályi Református Egyház sokat foglalkozott a szorványban élő közösségekkel. Az Igazgatótanács szórványgondozással kapcsolatos körlevelet adott ki minden évben. A legtöbb közösség komolyan véve a felkérést komolyan vették. A közösségi munkában úgy a gyülekezetek és azok lelkipásztorai, mint a teológiai hallgatók részt vettek. Az olvasó jelen tanulmányban az egyházmegyéknek két körlevélre (1214/1925 és 2352/1927) beküldött válaszainak ismertetését olvashatja.
Research article › Church history
Welker, Michael › 2012 › Pages: 489--506Az újabb kultúra- és társadalomtudományi elméletek úgy határozzák meg a „globalizációt”,
mint ami a világ egyre erőteljesebb összesűrűsödését és behálózódását jelenti – politikai, gazdasági, tudományos és kulturális téren. E konkrét szemszögből vizsgálódó dolgozat arra mutat rá, hogy mennyi illúzió kapcsolódik ahhoz a látásmódhoz, amely „földgolyónyi falunak” tartja a világot, a neki éppen megfelelő kommunikációs lehetőségekkel.
Research article › Systematic theology
Sikó Csaba › 2012 › Pages: 475--488A svájci lelkészprofesszor, Eduard Thurneysen a 20. századi lelkigondozás egyik legjelentősebb atyja és iránymutatója, kerügmatikus1 lelkigondozás szószólója és aktív művelője volt. Lelkigondozói felfogásának alapja a barthi dialektika-teológia volt, amely szerint minden szenvedés, baj, betegség, megtorpanás vagy más válság a bűn következménye, s ennélfogva az ember csak az őszinte bűnbánat és a bűnbocsánat által nyerhet gyógyulást, illetve állhat helyre élete. Lelkigondozói látásmódját a dialektika-teológia jellemző két vonása is meghatározta: a diasztázis, vagyis az Isten és ember…
Research article › Practical theology
Jenei Péter › 2012 › Pages: 453--474Az Ószövetség társadalomtudományi szempontú kritikájáról, mint főáramú paradigmáról és elismert bibliakutatási módszerről csupán az utóbbi három-négy évtizedben beszélhetünk. Ezt megelőzően az Ószövetség-kutatást olyan humán alapú megközelítések uralták, amelyek az Ószövetséget történeti, vallástörténeti, lingvisztikai, irodalmi és teológiai kontextusai összefüggésében elemezték. A fentiek függvényében ez a tanulmány az Ószövetség társadalomtudományi szemszögű kutatásainak eredményeire épít, és e paradigma kutatási területéhez kapcsolódik.
Research article › Old Testament
Buzogány Dezső › 2012 › Pages: 433--439Az Állambiztonsági Szolgálat levéltárában kutakodva akadtunk rá az alább ismertetésre kerülő néhány dokumentumra, amely nemcsak a református egyház 20. század közepi történetének egyik érdekes epizódjára derít fényt, hanem arra is, hogy az ÁBSZ tisztjei miként szőttek sokszor irreális, megvalósíthatatlan, szinte azt is mondhatnánk, ábrándos terveket.
Research article › Church history
Batizán Attila › 2012 › Pages: 423--432Hogy a szórványok mennyire el voltak hanyagolva, jól látszik egy 1906-os kimutatásból, amely szerint az Erdélyi Református Egyházkerület 234 egyházközségében 3418 lélek élt úgy, hogy egyetlen lelkész sem részesítette őket gondozásban. Ez az állapot csak súlyosbodott a két világháború között. Ez a tanulmány e két világháború között végzett munkának próbálja felderíteni egyes részleteit. Természetesen lehetetlen teljes egészében bemutatni azt a szórványgondozási munkát, amelyet eleink végeztek ebben az időszakban, azonban a legjelentősebb mozzanatokat mégis megpróbáltuk rögzíteni.
Research article › Church history, Practical theology
Kolumbán Vilmos József › 2012 › Pages: 404--422Az arminianizmus néven elhíresült holland teológiai vita Jacobus Arminius leideni tanár nevéhez fűződik. Szerinte a kálvini predestináció-tan nem egyeztethető össze Isten jóságával és könyörületével, hiszen ez azt jelenti, hogy Isten akaratában benne van az elvettetés és a büntetés is. A németalföldi református teológia 17. századi legnagyobb vitáját kiváltó irányzata a coccejanizmus volt. Alapítója Johannes Koch, német származású teológus volt. Ellentétben korának uralkodó irányzatával vallotta, hogy a teológia elsősorban nem elméleti, hanem gyakorlati tudomány, amelynek az a célja, hogy…
Research article › Church history
Juhász Ábel › 2012 › Pages: 394--403Tanulmányom abból a célból született, hogy megpróbáljon választ találni arra az egyszerűnek tűnő, de nem túl könnyű kérdésre: hol húzódnak meg az egyház közszolgálati tevékenységének határai? A korai keresztyénség kisebb közösségeinek közszolgálati tevékenysége elég szerény mozgásteret kapott – főleg az üldöztetések miatt. Manapság pedig azt tapasztalhatjuk, hogy vitát vagy éppen elutasítást vált ki az, amikor az egyház színre lép és igényeket fogalmaz meg a társadalmi élet valamely területén.
Research article › Systematic theology
Magyar Balázs Dávid › 2012 › Pages: 376--393Jelen tanulmány alaposan vizsgálja meg az állami iskolák alakulását és a Genfi vallási nevelést a Kálvin előtti és alatti időszakban. A templomi fegyelem és az igehírdetés mellett Kálvin szellemi reformációt is igyekezett létrehozni. következésképpen az egész vallási és oktatási rendszer megójjult. A dolgozat rámutat arra, hogy a konzisztórium progresszív ellenőrzése miatt milyen sikereket ért el a Kálvini oktatási reform.
Research article › Church history, Practical theology
Literáty Zoltán › 2012 › Pages: 366--375Ez a tanulmány azt kívánja bemutatni, hogy a szofisztikát elítélő homiletikák is – és nemcsak Pál idejében – retorikai műveletekkel élnek és retorikus gondolkodásmódban bontakoznak ki. Minden tartalomnak van stílusa, legyen a tartalom filozófiai, retorikai vagy akár teológiai, azaz tartalom és forma elválaszthatatlan egymástól. A stílus pedig retorikai kategória.
Research article › Practical theology
Kató Szabolcs Ferencz › 2012 › Pages: 341--365Az izraeliták által lakott területeken folyamatosan jelen vannak a dekoratív és a kultikus ábrázolások, amelyek olyannyira átfogóan jellemzik Izráel hétköznapjait, hogy nem lehet őket csupán elszigetelt csoportok devianciájaként értelmezni. A temérdek istenábrázolás, istenszimbólum, szobor, pecsétlenyomat, amulett újból és újból arra a következtetésre vezeti a kutatókat, hogy a fogság előtt Izráelben jelen volt egy erőteljes, képtisztelettel együtt járó politeista tendencia.
Research article › Old Testament › istenkép, képtisztelet, bálvány, bálvány-polémia
Hermán János › 2012 › Pages: 279--312Kornelis Heiko Miskotte neve és tudományos munkássága ma az erdélyi lelkipásztorok előtt egyáltalán nem ismeretlen,sőt aktualitását sem kell erőltetni. Miskotte 1924-ben falusi lelkipásztorként intézkedetta magyar gyermekek befogadására. A második világháborút követően pedig neves teológusként szólalt meg a magyar gyermekek felkarolásának és hollandiai gondozásának ügyében.
Research article › Practical theology