példázat

A tanulmány a láncpéldázatok retorikai és kognitív nyelvészeti szerkezetét vizsgálja a szinoptikus evangéliumokban, különös tekintettel Máté 13.; 21–22.; 24–25., Márk 4. fejezeteire és Lukács 13,1–16,31 szövegrészére. Amellett érvel, hogy a láncpéldázatok nem önálló mondások lazán egymás mellé rendezett gyűjteményei, hanem gondosan felépített, szervesen összekapcsolt kompozíciós egységek. Máténál és Márknál e szerkezeti egységet az anaforikus és epiforikus formulák, valamint a tematikus fokozás biztosítják.

A minák, illetve talentumok példázata Istenről, illetve a mennyek országáról szól. De vajon ez kötelezően azt is jelenti, hogy Istenről is szól? Vajon a nemes ember, aki azt mondja magáról, hogy könyörtelen ember, mert behajtja azt is, amit nem fektetett be, és learatja azt is, amit nem vetett el, tényleg Istenre vonatkoztatandó allegorikusan? A példázatok jelenlegi kontextusát az evangéliumok eszkatologikus példázatai képezik, főként Máté evangéliuma esetében. De hogyan változik a példázatok olvasata, ha azokat az 1.

Jézus beszéde nem pusztán utópia, hanem cselekvő erő. Ez az alapvető felismerés, amely mentén a mérvadó kortárs gondolkodó értelmezi az evangélium példázatait. Értelmezése hűen reprodukálja a szöveget, ugyanakkor eredeti is. E szerző véleménye szerint a szívünkbe oltott értelem, az elkerülhetetlen elköteleződés, a hallásnak megfelelő cselekvés és az ideológiai gondolkodásmód megtörése éppen azt a belső teret hódítja vissza számunkra, „amely elengedhetetlen ahhoz, hogy e világon kívül otthonra találjuk”.

Az elrejtés és a felfedés paradox egyidejűsége egyike a Szentírás kulcsfontosságú témáinak. Isten, aki „rejtve van” (Mt 6,6; 6,18), látja minden ember titkát (Róm 2,16); elrejti titkait a bölcsek elől, hogy kijelentse a csecsemőknek (Mt 11,25); az arra méltóknak pedig ad az „elrejtett mannából” (Jel 2,17). Másrészt pedig Isten az, aki „megvilágítja a sötétség titkait” (1Kor 4,5), és aki Fia által azt hirdeti, hogy „nincs olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék” (Mt 10,26; Mk 4,22; Lk 8,17 és 12,2).

Márk evangéliumának példázatfejezetében (4,1–34) a magvető példázata és a példázat magyarázata között egy olyan kisebb szövegrész (11–12. v.) olvasható, mely komoly exegetikai gondot okoz. A megütközést keltő logion a szakirodalomban a „példázatelmélet”, vagy a „megkeményítés-elmélet” néven ismert.