New Testament

Bibliaértelmezés Elisabeth Schüssler Fiorenza munkásságában

Fiorenza 1964-től mostanáig ír aktívan. A dolgozat terjedelme, illetve a források nehezen hozzáférhetősége nem tette lehetővé, hogy minden művét közelebbről szemügyre vegyem. Ezért igyekeztem arra, hogy a feminista hermenutika területén végzett munkásságában megfigyelhető fejlődésre összpontosítani. A dolgozatban a feminista teológia egyik kulcsfogalmát emeltem ki, amelyet Fiorenza a főművében már megfogalmazott, és amely meghatározó maradt a későbbi könyveiben is.

Pál, a hozzánk hasonló

Az apostol személyiségrajza

A tanulmány Pál apostol emberi oldalát vizsgálja: lelki alkatát, társas interakciókban megmutatkozó személyiségjegyeit. Elemezve a megtérésével végbement változásokat arra juthatunk, hogy valójában nem más emberré vált, hanem igazi teremtett egyénisége bontakozott ki Isten szolgálatában. Pál apostol életmódjára egyfajta gyakorlati tanításként tekinthetünk, amely által követendő mintát ad elénk. Missziós útjainak kronológiáját követve röviden áttekintjük az apostol kapcsolati hálójának dinamikáját: megemlítve be- és kilépő társakat, nagy intenzitású és mérsékelt kötődéseket.

A gadarai megszállott meggyógyítása történetének óegyházi recepciótörténete

A Szentírásban található ördögűzési történetek igencsak megmozgatják az emberiség fantáziáját, mind a mai napig. A téma sok kérdést felvet, mint például a gyógyítások szerepét, akkori értelmezését, sőt az is kérdés, hogy hogyan vélekedjen a mai ember az ördögűzés témájáról. A dolgozatomban éppen ezért a számos hasonló evangéliumi történet közül egyet, a gadarai megszállott meggyógyításának történetét vizsgáltam meg Márk evangéliuma alapján, majd követtem annak recepcióját a pre-niceai óegyházi korszakban. Mai bibliakutatók az ézsaiási "új exodus" jeleit vélik felfedezni a történetben.

„Isten emberei… továbblépnek fölfelé, az értelemmel fölfogható világba” (Gig. 61)

Néhány megfontolás Isten emberéről Philón írásaiban

Allegorikus bibliamagyarázata keretében Alexandriai Philón néhány alkalommal az Isten emberét állítja az olvasó elé. Az ἄνθρωπος [τοῦ] θεοῦ megnevezés megtalálható a Septuaginta jó néhány szövegében, többnyire próféták, illetve olyan jeles bibliai alakok jelölésére, mint Mózes vagy Dávid. Philón azonban kevés alkalommal támaszkodik ezekre a szakaszokra, minden bizonnyal azért, mert a Pentateuchost magyarázza, miközben az „Isten embere” cím főleg a deuteronomisztikus és a krónikás történeti műben fordul elő. Ugyanakkor néha érintőlegesen utalást tesz ezekre a szövegekre is.

Görög sírfeliratok és a keresztyén cento

Tanulmányunkban olyan halálközeli megnyilvánulásokat vizsgálunk, amelyeknél az érintett emberek aránylag pozitívan állnak hozzá a halálhoz, ami megnyilvánul pl. a sírjaikra írt szövegekben is, amelyek amolyan élet-halál mottónak, hitvallásnak vagy akár posztmortális reménységnek is tekinthetők. Mivel a korai keresztyének olyan környezetben éltek, amelyben a görög–római kultúrát, vallásokat és társadalmat szó szerint testükön/bőrükön érezték, érdekes megfigyelni, mennyire hatott rájuk ez a valós „pogány” jelenség a halál küszöbén is.

Jesus’s Interpretation of Tragedies, Disasters and Traumas in Luke 13:1–5

The “Why?” question emerges inevitably whenever a tragedy or trauma happens in our human lives. The case was hardly different in prehistoric times, in the Old Testament, or in Jesus’s era. It is an intriguing question therefore what Jesus’ attitude and approach would have been to such unexpected disasters.

Lehet-e teste a léleknek?

A „lélek materialitása” a görög gondolkodásban és az Újszövetségben

A lélek zavarba ejtő korporalitásával nem csupán az Újszövetségben, hanem a görög filozófiában, a görög irodalomban, és az ógörög sírfeliratokon is találkozhatunk. Tanulmányunkban feltérképezzük a különféle antik filozófiai iskoláknak, a görög irodalomnak, valamint az ógörög sírszövegeknek a „lélek materialitásával” kapcsolatos meglátásait és elképzeléseit, ezeket összevetjük az újszövetségi elképzelésekkel, majd levonjuk a szükséges következtetéseket.