New Testament

A farizeusok teológiaja és ennek gyakorlati vetületei

A dolgozat két részből áll. Az első, rövidebb egység a farizeusok és ezek nevének eredetéről, életvitelükről, iskolájukról szól. Ez a rész inkább csak felvezető jellegű, mivel dolgozatom célja nem a farizeusok történeti hátterének ismertetése, hanem az ő tanításuk kutatása volt. A második részben a farizeusok teológiájának következő témáival foglalkoztam: hit, gyakorlati- és jogi kérdések. A hittel kapcsolatos kérdések közül a feltámadás, örök élet, jutalom és büntetés, illetve a gondviselés és szabad akarat témáit érintettem.

Közösségi élet a Jézus Krisztus korabeli kegyességi irányzatokban

A Jézus korabeli kegyességi irányzatok eltérő írásértelmezése és eltérő életmódja sok viszályt eredményezett mind egymás közt, mind pedig a kor uralkodó nagyhatalmával, a Római Birodalommal szemben. Némelyek Istenre bízták sorsukat, és kivonultak a társadalomból. Mások a nagyhatalommal való megalkuvásban vagy épp az ellene való lázadásban látták a szabadságot. A politikai szemléletmód mellett ezek a csoportok a vallásos életben is eltérően vélekedtek és cselekedtek.

A deuterokanonikus és pszeudoepigráf iratok angyaltana

A kanonikus ószövetségi könyvekben felbukkanó angyalok és az Újszövetségben olvasható angyaljelenések közötti eltérés minden bibliaolvasó ember számára szembetűnő. Az Újszövetségben csak nyomaiban felbukkanó angyaltan, a babiloni fogságra viteltől el egészen az újszövetségi iratok keletkezéséig alakult ki. Ennek megértése szinte lehetetlen az újszövetségi lokusok alapján, ugyanis az újszövetségi szerzők nem törekedtek e számukra magától értetődő hagyománynak magyarázására.

A Makkabeus kor története a deuterokanonikus iratok alapján

A Makkabeusok kora válságos időszaknak bizonyult a zsidó nép számára. Nagy Sándor (Kr. e. 336–323) halála után a Makedón Birodalom négy részre oszlik. Izrael két nagyhatalom, Szíria és Egyiptom határán helyezkedett el és mindkét birodalom igényt tartott rá. A különböző uralkodók hatalmi vágyai és harcai során a zsidó népnek könyörtelen küzdelmeket kellett megvívniuk a görögösítő politikával, kultúrával és vallással szemben. Ebben a kiszolgáltatott helyzetben a Makkabeus felkelés elkerülhetetlenné vált.

Isten egybeszerkesztő munkája az Efézusi levél tanúságtétele alapján

Először megvizsgáljuk a bevezetéstani (izagógikai) kérdéseket, bemutatjuk a levél keletkezési körülményeit, fő sajátosságait, hogy alaposabb megértéshez jussunk a szöveg tanulmányozása során, majd a témánk szempontjából legfontosabb szövegrészek konkrét vizsgálatával foglalkozunk.

A Márk szerinti szenvedéstörténet teológiai hangsúlyai

Márk volt az első, aki a Jézusról szóló hagyományanyagokat összesítette, megalkotva ezzel az evangélium műfaját. Az egész evangéliumban azonban egyetlen alkalommal sem válik nyilvánvalóvá, hogy Jézus valóban az Isten Fia lenne. Ezt nevezi az újszövetségi szakirodalom „messiási titoknak”, amely csupán a keresztre feszítéskor, pontosabban Jézus halálakor válik nyilvánvalóvá a százados hitvallásából. Márk evangéliumának lényege tehát Jézus istenfiúsága, és az, amit Ő értünk tett. Ez az az örömhír, amelyet az evangélista tovább akart adni: a keresztesemény.

Az imádkozó Jézus

Dolgozatomban Jézus imáit és imáról szóló tanításait összegeztem úgy, hogy egy átfogó képet kapjunk az imádkozásra nézve. Az evangéliumok által ránk hagyott imáit, és az arra utaló tanításokat igyekeztem úgy megvizsgálni, hogy abból kitűnjön, hogy Jézus szerint melyek az imádkozás során a létfontosságú követelmények.