Dorogi István

Szerzői tartalom

Rácsnézet | Táblanézet

2021

Martin Meiser szerint „.. az újszövetségi szerzők idézeteik 2/3-át a Septuagintából veszik”. E megállapítás azonban nem egyedülálló, ugyanis megannyi vélemény hasonló tézisekre (vagy éppen következtetésekre) alapul az Újszövetségben található ótestamentumi idézetek forrását illetően. Legtöbbször ezt úgy szokták megfogalmazni, hogy az Újszövetségben található ószövetségi idézetek nagy része vagy legjava a Septuagintából, azaz az Ószövetség görög fordításából, vagy másként fogalmazva, ennek alapján kerültek az újszövetségi szerzők írásaiba. Jelen dolgozatunk célja megvizsgálni Martin Meiser tézisét a Márk írása szerinti evangéliumban, amelyből 18 ószövetségi idézetet vizsgálunk meg közelebbről. Az idézetek vizsgálata két részből áll. Előbb a szövegek összehasonlítását végezzük el (újtestamentumi görög, LXX szövege, Masszoréta Szöveg és egy esetben, érintőlegesen, a Targum), és ennek nyomán adódó megegyezések vagy eltérések elemzését. Ez utóbbihoz kapcsolódik a felhasznált szakirodalom feldolgozása is.

SzakdolgozatBA Szakdolgozat2021Supervisor: Papp György