A dolgozat Leibniz Teodiceájának központi kérdését, a rossz és az isteni tökéletesség összeegyeztethetőségét vizsgálja. A kutatás bemutatja, miként kapcsolódik egymáshoz a metafizikai, fizikai és erkölcsi rossz, valamint Isten jósága, mindenhatósága, mindentudása és gondviselése. Kiemelt figyelmet kap a lehetséges világok elmélete és az a tétel, amely szerint Isten a lehetséges világok közül a legjobbat választotta. A dolgozat elemzi továbbá az isteni előrelátás és az emberi szabadság viszonyát, különösen a bizonyosság és a szükségszerűség, illetve a meghatározottság és a kényszer megkülönböztetését. Leibniz szerint az emberi cselekedet akkor is lehet szabad, ha vannak meghatározó okai, amennyiben saját akaratából és belső indítékaiból fakad. A vizsgálat végső következtetése szerint Leibniz rendszere koherensen igyekszik megőrizni Isten jóságát, az emberi felelősséget és a gondviselés fogalmát, de a konkrét szenvedés problémáját nem oldja fel teljesen. A teodicea inkább újrafogalmazza a rossz kérdését, és rámutat az emberi megismerés határaira. A dolgozat így a teodicea metafizikai és teológiai jelentőségét hangsúlyozza.