Repozitórium index

Ebben a kutatásban az a kérdés foglalkoztatott, hogy az ókori Közel-Kelet és Izrael kultuszában a nők milyen tevékenységeket végeztek, melyek voltak azok a funkciók, amelyeket betölthettek? Ha összevetjük a rendelkezésünkre álló ókori szövegek tudósításait, az archeológiai és ikonográfiai adatokat, akkor azt láthatjuk, hogy az ókori Közel-Keleten és Izraelben a nők vallási jellegű tevékenységei hasonlók voltak, kivéve a papság intézményét. Noha az Ószövetség meglehetősen szűkszavú a nők központi szentélynél történő aktivitásait illetően, mégis az egyetlen forrás, amely ebben a tekintetben rendelkezésünkre áll. Némely kutató meggyőződése az, hogy a nők főként az udvartartásban végeztek vallással kapcsolatos tevékenységeket, ezek között pedig volt olyan is, amely a hivatalos Jahve kultusztól független volt. Megemlíthető ebben a tekintetben az idegen istennők tisztelete és az ősök kultusza.

A többkötetes Magyar Református Egyháztörténet nemhiába tartotta Bornemiszát a kor egyik legelevenebb és leggazdagabb szellemének, termékeny írójának. Bornemisza nagy érdeme, hogy a szophoklészi Elektrában rejlő politikai lehetőségeket megértette, s azokat alkalmazni tudta a magyar viszonyokra. A drámájában két fontos kérdést világított meg: a) szembeszállni az elnyomó családdal, b) elnyomott lenni, várva, hogy majd az idő meghozza az enyhülést. Kortársai közül egyedül csak ő vállalkozott arra, hogy a világi elbeszélés veszélyes vizeire evezzen, a lélekábrázolás, s a motívumok és indítékok ingoványos talajára. „Az együgyű keresztyéneknek” okulására szépírói feladatnak tartotta, hogy meséljen, leírja, bemutassa, ábrázolja és egyúttal bírálja saját világát, környezetét, társadalmát, ahol megfordult és mely között része volt.

Az ókori Mári-i és ninivei királyi levéltárból származó prófetikus szövegek alapján a kutatók megállapították, hogy a női prófétaság nem volt szokatlan jelenség az ókori Közel-Kelet társadalmaiban. Nem volt ez másképp Izraelben és Júdában sem. Az Ószövetségben öt olyan nőt találunk, akiket a bibliai szöveg prófétának nevez. Ezek a következők: Mirjám, Debóra, Hulda, Ézsaiás könyvének névtelen prófétanője, és Nóadjá. Ez a szám csekélynek tűnhet, ha figyelembe vesszük a bibliai férfi próféták létszámát. Azonban néhány kutató feltételezi, hogy több prófétanő tevékenykedett az ókori Izraelben és Júdában, akikről nem számol be a Héber Biblia. Még ha így is van, nyilvánvaló, hogy férfiak nagyobb számban gyakorolták a prófétai hivatást, mint a nők. A hangsúly mégsem a számarányokra esik, hanem arra, hogy észlelhető-e funkcionális különbség férfi és női próféták közt, illetve milyen volt környezetük hozzájuk való viszonyulása?