Repozitórium index

Jézus a világot a feje tetejére állította. Aki az evangéliumokat először olvassa, erre a következtetésre jut, s ha maga is ennek megfelelően próbál élni, elrettenőnek találja. De többszöri olvasás után, s különösen, ha szétnéz világában, rá kell jönnie, hogy a testtélétel után éppen a fordítottja történt. Jézus szembetalálta magát egy már feje tetejére állt világgal, arra NEM-et mondott, s a jövendőre nézve elhangzott a tiltás, óvás: Ne! Ő a világot talpra állította, s ma is azt akarja, hogy az visszanyerje teremtett rendjét.

Sok szövegben úgy jelenik meg Izrael, mint a világ többi népe közül kiválasztott nemzet, aki az ő Istenével egy kizárólagos utazásra váltott menetjegyet. Egy toleranciára épülő társadalom akár veszélyesnek is tekintheti ezt az enkláveteológiát, főként akkor, ha az itt megjelenített szövegeket és szemléletmódot valaki a mai társadalomra nézve is irányadónak tekintené. Minden olyan modern teológiai intézménynek, amelynek tanrendjében a bibliai hagyományok nem csupán vallástörténeti dokumentumként jelennek meg, hanem a normatív corpus részeként, foglalkoznia kell e szövegek által felvetett problémával. Mert pontosan ez a mérvadó jelleg az, amely miatt az a szöveggyűjtemény problémássá válhat. Éppen azok a modern olvasók, akik különböző mértékben ráhangolódnak az Ószövetség lelkületére, nehezen tudják összebékíteni e szövegek normatív jellegét a modern tolerancia és emberi méltóság eszméivel.

Az apostol különleges élményét, azaz elhívásának és küldetésének átvételét hagyományosan az ő megtérésének szoktuk nevezni. Bár az apostol ebben a levélben az általa hirdetett evangélium eredetével kívánja hangsúlyozni mindannak hitelességét, amelyet ő hirdet, életrajzi vonatkozású sorai olyan kérdéseket is felvetnek, amelyek ma is aktuálisak. Hogyan viszonyul egymáshoz Saulus, azaz Pál személyes istenélménye, megtérése, személyes belső meggyőződése és a hirdetett evangéliumi hagyomány tartalma, illetve a küldetése felőli bizonyosodása és az azt megbizonyító gyülekezeti-egyházi közösség?

Mivel egyházi jogalkotásunk a mai napig adós a pénzügy- és számvitel szabályozásának kidolgozásával, és mert az állami könyvviteli szabályozás olyan mértékben fejlődik, hogy azt gyakran még a szakembereknek is nehéz követniük, kívánatos az egyházak esetében alkalmazandó könyvviteli szabályozás áttekintése. Emellett szükséges ezeknek a jogszabályoknak a kiegészítése belső egyházi törvényeinkkel, illetve az egyházi szokásjoggal. Ezt a tanulmányt elsősorban azoknak a lelkipásztoroknak ajánlom, akik az egyházi számvitellel munkájuk során naponta találkoznak. De használhatják azok a lelkipásztori pályára készülő teológiai hallgatók és gyakornokok is, akiknek elkerülhetetlenül meg kell ismerkedniük a könyvvezetés és pénzügyvitel szabályaival.

Az elmúlt év utolsó számában indított tanulmánysorozat első része a Romániai Református Egyházra vonatkozó pénzügyi és számviteli jogszabályokat és a pénzügy, illetve számvitel általános alapelveit ismertette,1 ebben a részben pedig a számviteli szabályok gyakorlati vonatkozásait tekintjük át, és igyekszünk bővebben kifejteni a lényegi kérdéseket, de érinteni fogjuk az azokat a rendelkezéseket is, amelyek a kevésbé relevánsak az egyházakra nézve.

Az előadás először a gazdaság lényegét világítja meg. Miről beszélünk, amikor a gazdaságról szólunk? Másodszor a gazdaságban tapasztalható fejlődésre tér ki. Úgy tűnik, senki sem tudja igazán, hogyan is működik a gazdaság. Valami autonóm történéssel állunk szemben, vagy korlátozható jelenséggel van dolgunk? Végül néhány konkrét tanácsot ad a szerző arról, mi is a teendőnk keresztyénekként a mai gazdasági folyamatban

Magyar református teológiánk évtizedek óta egy teljesen indokolt feszülésben munkálkodik. Keresi az utat a tárgyilagos tudományosság és a gyülekezeti felhasználhatóság között. Joggal meg akar felelni egy általában vett tudományosságnak, de az elvont, steril tudóskodást nem engedheti meg magának, mert sem akkora tudós csapatot nem tud kiállítani, mint nyugati testvéregyházai, sem olyan anyagi és felszerelési fedezettel nem rendelkezik, mint amazok. Így, akik igényt tartanak arra, hogy munkájukat tudománynak tartsák, igyekeznek egy átlagos színvonalon maradni, s közben megfelelni annak, amit az igehirdető egyház elvár tőlük.

Jelen tanulmányban a szerző azokat a bibliai, etikai és gyakorlati teológiai elveket fogalmazza meg, amelyek a szabályzat teológiai alapját képezik. A cím egy olyan kettősséget jelöl, amely Isten földi országának, az ország „előszobájának”, az egyháznak a létéből adódik: az evangélium, a jó hír megváltottságunk, amely ebben a vonatkozásban szabad teret enged keresztyénségünk megélésének, ugyanakkor az egyház testén szeplők és sömörgőzések (Ef 5,7) vannak, s ez bizony „rossz hír”.