Repozitórium index

Rácsnézet | Táblanézet

A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a  dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.

Displaying 1 - 6 of 6 results.
SzakdolgozatDomokos Attila-Zsolt2023Supervisor: Buzogány Dezső

A dolgozatomban a Szilágysámsoni református egyházközség történetének tanulmányozásával foglalkozom a két világháború közötti periódusban. Az első világháború számtalani család és közösség életében okozott tragédiát ez, valamint a háborút követő gazdasági váltság pedig az egyházat is sajátos helyzetbe állította. A dolgozatomban az ebből a periódusból származó presbiteri gyűlések jegyzőkönyvének tanulmányozása által próbálok betekintést nyújtani egy Szilágysági gyülekezet életébe és a gyülekezetet vezető testületének, a presbitériumnak a működésébe. A korszak tragikus voltától eltérően vagy talán éppen ennek köszönhetően az egyház életét az építkezés jellemezte úgy az épületek mind pedig a lelkiek terén. Az egyházkerületben elinduló belmissziós munka hatására a gyülekezetben olyan intézmények jönnek létre mind például: a nőszövetség, ifjúsági egyesület és a presbiterek által végzet „szomszédság” intézménye, amely napjainkban a családlátogatásnak felelne meg.

SzakdolgozatSzilágyi Zoltán2015Pages: 49Supervisor: Pásztori-Kupán István

Jelen dolgozatban két nagyon fontos témára térünk ki: a keresztségre és az úrvacsorára, melyek mindkét egyházban el vannak ismerve. Az alaphitvallásokat vesszük alapul, kiegészítve más tudományos iratokkal, melyek ezen témákat dolgozzák föl.

SzakdolgozatSzomor Attila2005Pages: 35Supervisor: Geréb Zsolt

SzakdolgozatSzilágyi Zoltán2013Pages: 49Supervisor: Pásztori-Kupán István

Jelen dolgozatban Ambrosius erkölcsi értekezéseiből válogatva néhány főbb témát akarunk bemutatni az olvasónak. Célunk megérteni, hogy az egyházi szolgáknak voltak és vannak olyan kötelességeik, amelyek nem évülnek el. Az egyházat megvédtük a múltban minden külső és belső ellenségtől, tanainkat magyaráztuk a gyülekezeti tagoknak. Erre törekszünk a jelenben is. Ennek részese mindenki, aki kötelességének tartja és elhívatást nyert az egyházi szolgálatra, legyen az: lelkész, püspök, esperes, tanító, presbiter, vagy egyszerű gyülekezeti tag. A dolgozat arra próbálja rávezetni az elhívott szolgákat, hogy az egyház képviselői a IV. században sokszor ütköztek ugyanazokba a problémákba, mint a XXI. század egyházi szolgái.