Repozitórium index
A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.
Displaying 1 - 8 of 8 results.Publikáció
› Graaf, G. Henk van de
› 2021
› Pages: 275--298
Amikor 1968-ban a feleségemmel Romániába mentünk, az első másfél évben szinte egyetlen honfitársunkkal sem találkoztunk. Csak a hetvenes évek közepén vált szokássá, hogy ha az úton németalföldi jelzésű autó jött szembe, a fényszórónkat rávillantottuk vagy kézfelemeléssel köszöntünk egymásnak. De ha ugyanezt a kilencvenes években is így csináljuk, közveszélyt jelentettünk volna az utakon. Hiszen akkor folyamatosan csak köszöngethettünk volna egymásnak. Az akkor látott sok németalföldi között lehet, hogy volt néhány turista is, de túlnyomó többségük egyházi ember volt, aki partnergyülekezete felé tartott, vagy onnan hazafelé. Ezeknek az embereknek a többsége ismerte a Németalföldi Románia-tanács Alapítványt (Stichting Roemenië Beraad Nederland - SRBN), és ők egymást is az SRBN útján ismerték meg. Az SRBN 1993-ban jött létre Németalföldön. Mi volt ez az alapítvány, miért jött létre, és miben állt a tevékenysége? A következőkben erről lesz szó.
Publikáció
› Graaf, G. Henk van de
› 2014
› 107
› 3
› Pages: 334--344
Olvastam egykor, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelem nagy bibliaolvasó volt. Ha jól emlékszem, életében legalább hússzor végigolvasta az egész Bibliát! Aki ezt meg tudta tenni, annak nagyon hűségesen és kitartóan kellett Bibliát olvasnia. Hogy az átlagos magyar hívők és családok – ha egyáltalán léteznek „átlagos” magyarok – milyen hűségesen és kitartóan olvassák a Bibliát, azt mostanig nem tudtam igazán megismerni. De nagyon kíváncsi vagyok rá.
Erdélyi református lelkipásztorok a kommunizmus idején – holland szemmel. Hogyan láttuk, hallottuk és éltük meg ezt mi magunk is?
Publikáció
› Graaf, G. Henk van de
› 2013
› 106
› 4
› Pages: 445--457
Szakdolgozat
› Simon Emőke
› 2016
› Pages: 87
› Supervisor: Somfalvi Edit
Szakdolgozatom témája az ifjúsági bibliaóra hatékonysága, azaz a bibliai üzenet hatékony átadása a fiataloknak, konkrétan a 14-19 éves korosztálynak. Célom az, hogy közelebbről megvizsgáljam ezt a korosztályt a fejlődéslélektan segítségével, és bemutassam azokat a pedagógiai módszereket, illetve lelkipásztori szerepeket, amelyeket hasznos figyelembe venni a bibliaóra megtervezésében és vezetésében. Elsősorban a módszerre és a lelkipásztor személyes szerepére vagyok kíváncsi. A dolgozatban nem tárgyalom a fiatalokkal való foglalkozás szélesebb témakörét, hanem törekedtem leszűkíteni azt konkrétan csak az ifjúsági bibliaórára, mivel a szélesebb kutatás egy újabb dolgozat kereteit kívánná meg.
Szakdolgozat
› Elekes Zsolt
› 2020
› Pages: 71
› Supervisor: Koppándi Botond Péter
A szakdolgozatom tárgyát a Family Systems Theory, magyarul a rendszerszemléletű családterápia gyülekezeti életre való alkalmazhatósága képezi. A lelkész a rendszerszemléletű családterápia szerint három különálló család tagja: a személyes családja, a gyülekezeten belüli családok és a gyülekezet, mint családi rendszer. A dolgozatban végig kísérem azokat a lépéseket, megközelítési lehetőségeket, amelyek segíthetik a lelkészt abban, hogy tanácsadóként ne a család, vagy családtag egyéni gondjaira fektesse a hangsúlyt, hanem tárja fel az érzelmi rendszer mögött rejlő folyamatokat. A dolgozatban több olyan fogalmat és megközelítési lehetőséget mutatok be, amelyek ebben a munkában segíthetik a lelkészt: homeosztázis, öndifferenciáció, érzelmi háromszögek, azonosított páciens, kiterjesztett család.
Szakdolgozat
› Simon Emőke
› 2014
› Pages: 74
› Supervisor: Somfalvi Edit
Szakdolgozatom témája az I-II. századi őskeresztyén istentisztelet főbb vonásainak bemutatása és vizsgálata különös tekintettel a liturgiai elemekre. Célom az, hogy bemutassam az eltérő gyökerű keresztyén gyülekezetek lelki életét, és istentiszteletének kialakulását, fejlődését. Ennek érdekében nyomon követem a keresztyén istentiszteletet az első pünkösdtől az apostoli atyák korának végéig, azaz a II. század második feléig. A címben jelzett témához kapcsolódó területek közül főleg az igehirdetésre és az úrvacsorára összpontosítok.
Szakdolgozat
› Elekes Zsolt
› 2017
› Pages: 44
› Supervisor: Rezi Elek
Egyelőre kérdések tömkelege áll megválaszolatlanul, ezért korai lenne elhamarkodott, előítéletek alapján válaszokat találni. A különböző tudományágak néha szerteágazóak, ellentmondásosak, de kérjük az Olvasót, vegye a fáradtságot és aktív figyelmével próbáljuk meg közösen megtalálni a válaszokat. Jelen dolgozat egy segítségnyújtás szeretne lenni azoknak, akik megpróbálják a körülvevő világot, s benne a terrorizmus jelenségét jobban megérteni.