Repozitórium index

Ha Dr. Nagy Géza Barth tanulmányának I. része olvasása közben, melyben a theologia útját mutatji fel Schleiermachertől Barthig, azt kérdezzük, hogy mi az oka annak, hogy Schleiermacher „Istent az Universummal azonosítja", „a szentháromságtant, Krisztus praexistens voltát elveti", hogy Schweizer Sándor „rendszeréből hiányzik az épület alapköve: a legbiztosabb és legobjektivebb forrása a theologiának: az élő, szuverén és Krisztusban megtestesülő Isten", hogy Ritschlnek nincs szüksége „a Jézus Krisztus örökkévaló istenségének és elegettevő szenvedésének alázatos, hivő elfogadására", hogy Troeltsch „Jézus Krisztus túlhaladásának lehetőségét is elismeri", a feleletünk ez: mindennek az oka a letérés arról a fundamentumról, melyen egyedül vallhatta a keresztyén egyház: Jézus a Kyrios, a Krisztus.

Jelen dolgozat azt kutatja, hogy a teológiai oktatás milyen hatással van azokra, akik itt végezték tanulmányaikat, különös tekintettel arra, hogy akik teológiát tanultak, későbbi szakmai előmenetelük milyen más területekre irányította őket.

Dolgozatom elkészítése számomra igazi élmény volt és amelynek során igyekeztem minél pontosabb képet nyújtani az olvasóknak az 1806-1807-es évek közötti egyházszervezetről és gyülekezeti életről. Láthatjuk, milyen nehézségekkel küszködtek a gyülekezetek és hogyan találtak megoldást azokra, és azt is láthatjuk milyen igényeik voltak az egyházi szolgákkal szemben. De a jegyzőkönyvek nemcsak a múltba engednek bepillantani, hanem fontos tanulságokat is tartalmaznak mind számunkra, mind a jövő nemzedékei számára. Elsősorban a történeti áttekintést szeretném megemlíteni, melynek jelentősége abban áll, hogy elénk tárul a gyülekezetek kitartása és élni akarása. A sok nehézség és hátráltató tényező ellenére sikerült megmaradniuk, új templomokat építeniük, tettek azért, hogy a jövő nemzedékei számára is hátrahagyjanak valamit. Jó lenne, ha megbecsüléssel tudnánk tekinteni ezekre, hiszen az elődeink nehézségei nélkül ma nem lennék ott, ahol vagyunk.

Isten határtalan szeretete (Jn 3,16) ellentétben áll a földi szeretetszolgálattal, hiszen az ember szeretete is határos, korlátolt. A határok nem csupán akadályoznak, hanem védenek is, ez a szeretetszolgálatra is érvényes. Kérdés, hogy tudjuk-e, hogy mely az a határ, mely valóban védelem, és nem visszaélés, hiszen ez nem olyan egyértelmű, mint egy kerítés, egy jelzőlámpa vagy egy fal. „A lelki világban a határok ugyanilyen valóságosak, de nehéz őket felismerni” – olvashatjuk a láthatatlan határokról. A határok pontos körvonalazódása nemcsak a szeretetszolgálatban segítenek, hanem énünk határait is kijelölik. Milyen esetben indokoltak azok a határok, melyeket – esetenként – a szolgálatot végző szab meg, ha a szeretetszolgálatban már amúgy is alapvető határok (kommunikáció, földrajzi, anyagi, stb.) adottak?