Repozitórium index

My thesis is based on the exploration of a lesser-studied aspect of 18th-century Transylvanian protestant church history: it examines, trough an interdisciplinary approach, the inscriptions found on elements of protestant sacred space furnishings – particularly on pulpit canopies. The analysis of the selected corpus is guided by the hypothesis that these inscriptions are functional in nature, shedding light on the liturgical role of the given object while also conveying messages to the congregation. The subject of the study includes works whose iconographic program, inscriptions, or patronal background are considered distinctive. Naturally, several technical limitations – such as later overpainting and a lack of documentary sources – posed significant challenges to the research. Nevertheless, it was still possible to work with sufficiently relevant information.

Dolgozatom a 18. századi erdélyi protestáns egyháztörténet egy kevéssé kutatott szeletének feltárásán alapszik: interdiszciplináris módon vizsgálja a protestáns szakrális tér berendezési elemein – különösen a szószékkoronákon – megjelenő feliratokat. A vizsgált korpusz elemzéséhez a következő hipotézis vezetett: a feliratok funkcionális jellegűek, tehát rávilágítanak az adott tárgy liturgikus szerepére, ugyanakkor pedig üzenetet közvetítenek a hívők számára. A vizsgálat tárgyát olyan alkotások képezik, amelyeknek ikonográfiai programja, felirata vagy patrónusi háttere különlegesnek tekinthető. A kutatásban számos technikai korlát – pl. az utólagos átfestések és az adatforráshiány – nehezítő körülményként jelentkezett. A dolgozatban a szakrális térkommunikáció elméleti kérdéseinek áttekintését esettanulmányok követik.

A 20. század első felében az erdélyi református egyházi életet leginkább a megújulás szándéka határozta meg. Az egyházi élet minden vonatkozását e megújulás szolgálatába igyekeztek állítani. Különösen igaz ez arra a belmissziós intézményhálózatra, amely a két világháború között épült ki és erősödött meg (IKE, FIKE, Nőszövetség, Diakonissza Intézet, stb.). A belmisszió ügye kihatott továbbá az oktatásra is: a felekezeti iskolák (elsősorban kollégiumok) tanterveit igyekeztek ennek tükrében megújítani, de sürgető kérdésként állt elő a teológiai képzés megreformálásának igénye is. Az elérni kívánt változásokat illetően széles eszköztár állt az egyház rendelkezésére. E színes palettából dolgozatom kiemeli az ének-zene tárgykörét, mint a 20. századi református belmisszió egyik fontos ágát. A vizsgálódás központjában főként oktatástörténeti kérdések állnak (kollégiumi oktatás- és nevelés, lelkészképzés, kántorképzés).

A felekezeti iskolák életében kezdettől fogva fontos helyet foglalt el az ének- és zeneoktatás. A dolgozat a reformáció örökségének ebből a szeletéből merít, és bemutatja a Kolozsvári Református Kollégiumban a 20. század első felében zajló ének- és zenekari munkát, különös tekintettel Tárcza Bertalan középiskolai tanár életére és munkásságára. Kiemelt szerepet kap a jelentősebb fellépések, a zeneszertári felszerelések, valamint az évről-évre kitűzött pályatételek bemutatása. Leltározzuk a fontosabb versenyeken elért eredményeket, és kísérletet teszünk egy részleges repertoár rekonstruálására is. A témafeldolgozásban elsősorban levéltári anyagokra támaszkodtunk. A kutatásban emellett alapvető fontosságú elsődleges forrásoknak bizonyultak az évente kiadott iskolai értesítők, valamint a korabeli erdélyi zenei tárgyú folyóiratok.

Az úrvacsora parancsának végrehajtása nem passzív részvétel, vagy újra el-mondott, elismételt szöveg. Az úrvacsora nem egy tan illusztrációja. Nemcsak gondolati kapcsolatba kerülünk Krisztussal, hanem lényegi és valóságos kapcsolatba. Nemcsak rá gondolunk, hanem arra is, hogy a Szentlélek által belénk költözik. Ez a jele és záloga annak, amit ő itt és most tesz, hogy valóságosan közöttünk van. Nem tanról van szó, hanem arról az örök életről, amelyet Krisztustól kapok kereszthalála által.

Ravasz László Homiletikája egyrészt sikertörténet, mert teológiatörténeti mérföldkő, és 100 éven át mértékadó munka volt, mert az építő teológiai irányból táplálkozott; és még ma is mértékadó a maga módján. Ha összevetjük Ravasz László könyvét a 19. század közepétől a 20. század elejéig készült homiletikai tankönyvekkel, megállapíthatjuk, hogy ezek sem mé­ retükben, sem minőségükben nem vetélkedhetnek az ő munkájával.

Amikor a Vécsi Szövetség jelentőségét, történetét, hatását és mára szóló üzenetét keressük, akkor bevezetésként elkerülhetetlen bemutatnunk azt a kort és szellemiséget, amelyben megszületett Erdélyben a református lelkipásztorok barátságának ideája.
A szellemi és a politikai közeg, illetve az egyházi és az egyéni vágy közötti szakadékot a szent naivság akciója, a barátság hidalta át.

Miközben a tudományos kutatások szintjén megtörtént az áttörés és folyik a protestáns graduálok újra felfedezése, feldolgozása, értékelése, addig az egyházi közvélemény szintjén még mindig ott tartunk, hogy ezek az eredmények alig-alig mentek át a köztudatba. Pedig semmiképpen sem szégyellni való hagyományelem ez, hanem számon tartandó érték.

Az egyház szócső voltát az teszi máig jelentőssé nyelvi identitásunk szempontjából, hogy az embereket körülvevő „legtöbbet beszélők” – tanárok, politikusok, jogászok és színészek – mellett ott találjuk a lelkészt is.1 Az igehirdetés sokak számára még mindig az a beszédműfaj, amellyel templomokban vagy a rádió hullámain keresztül hétről-hétre számottevő tömegek találkoznak. Ezért érdemes felidézni a történeti alapokat, a vázlatos bibliai és teológiai alapelveket, valamint szót ejteni röviden a szakrális nyelv erejéről és a jelen anyanyelvvédő egyházi szóhasználatáról.

Kálvin János liturgiai munkája. Istentiszteleti gyakorlatunk teológiai szempontjainak egysége fontosabb a külsőségek uniformizálásánál. Az igehirdetés és a sákramentumok közötti kapcsolat biztosítja az istentisztelet két gyújtópontját és az evangéliumi mérték szerint egyensúlyt. Az istentisztelettel és a sákramentumokkal kapcsolatos teológiai kutatások eredményei egyértelműek: a kettőn nem lehet elválasztani. Az istentisztelet teljességének egyensúlyt kell mutatnia a kötött és a szabad elemek tekintetében. A gyülekezetnek cselekvő módon kell részt vennie az istentiszteleten. A református istentisztelet lényege szerint a dicsőítést, a hálaadást és a megszentelődést szolgáló történés.

Szóra bírva – Kozma Zsolttal beszélget Tunyogi Lehel bemutatása

A magyar református egyház istentiszteleti rendtartásainak korábbi történetében nehéz közvetlen Kálvin-hatást kimutatni. Ez nem egyedülálló jelenség, hiszen a liturgiatörténet bizonysága szerint a világ valamennyi református egyházában sok-sok hatás játszott közre az istentisztelet rendjének kialakításában, s ezek között szigorúan vett Kálvin-hatás csak ritkán és jókora fáziskéséssel érvényesült. Nem egy református egyház, beleszámítva a magyar református egyházat is, az I. világháborúig szinte tökéletesen elszigetelődött a Kálvin hatások elől. A magyar reformátusságnak azonban az 1909-es Kálvin-jubileum új impulzusokat adott.

Tanulmányomban először Kálvin János személye és életműve értékelésének kérdéseit taglalom röviden, ez után pedig arra a kérdésre adok választ, hogy milyen szentírási építőkövekből áll össze az a kálvini egyházkép, amely már a kezdet kezdetén meggyőző volt és hódított – az ellenséges politikai körülmények ellenére is.

The following survey of present research of Prov 1–9 focuses mainly on the structure and character of these chapters of Proverbs and the various theories concerning the personification of Wisdom in Proverbs.1 This appraisal of some older and more recent works on chapters 1–9 is meant to serve as a preamble of a series of articles I planned to write about Proverbs. The succeeding articles will be concerned with an overview of research in terms of the textual traditions of Proverbs, questions of dating (pre-exilic/post-exilic), setting, various Egyptian, Mesopotamian and Ugaritic parallels and the structure and character of Prov 10–29 and of 30–31, secular and/or religious wisdom, the concept of the fear of the Lord and theology.

A Református Szemle liturgikával kapcsolatos írásai felölelik az alapvető és általános kérdéseket. Minden nemzedék újra és újra leporolja és aktualizálja az istentisztelettel, annak elemeivel, típusaival kapcsolatos álláspontját.