Repozitórium index

A Korán meglehetősen sokat foglalkozik Jézus Krisztus személyével, viszont azt láthatjuk, hogy az Újszövetségtől eltérő képet alkot róla, ugyanis a Korán „tagadja”, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, s így természetszerűen a szentháromságtant is. A Korán szerint Jézus csupán teremtménye, prófétája Istennek, akit Isten megmentett a kereszthaláltól. A test szerinti istenfiúság feltehetőleg az ókori panteonban megszokott mitikus nemzéssel lehet gondolati, értelmezési párhuzamban, s emellett Mohamed olyan eretnek keresztyén tanításokkal találkozhatott, amelyet egyébként jogosan igyekezett cáfolni. A Jézus Krisztus halálának tagadása pedig feltehetőleg teológiai megfontolásból született, ugyanis Mohamed sikeres életpályája is azt bizonyítja, hogy Allah szolgája nem bukhat el, nem szenvedhet, mert Isten megvédi, és sikerre viszi az övéit.

A Biblia, Isten emberek által közvetett, sugalmazott üzenete az emberiségnek, nem az örökkévaló Ige, a Logosz, hanem tanúságtétel a Logoszról, Jézus Krisztusról. Isten emberré válik az emberért, meghal a bűnei megfizetéseképp, ugyancsak emberi testben feltámadt, hogy „aki hisz őbenne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). Ezt nevezzük Isten megváltói cselekedetének. A Korán teljesen más minőségben van jelen az iszlámban, mint a Szentírás a keresztyénségben. A Korán szövege nem tanúbizonyságtétel, nem élmények, tapasztalatok narratív, bölcsességirodalmi, vagy prófétai és egyéb műfajban megfogalmazott ihletett írás(ok), hanem maga Isten szava, az örökkévaló Logosz. És mint ilyen, semmi sem kérdőjelezheti meg, ugyanis akkor az Isten megbízhatóságát, szavának hitelességét vonnánk kétségbe. Ez a tekintélyelvűség olyannyira erős, hogy kritikai gondolkodást használni a Koránnal szemben súlyos véteknek minősül.

Ez a tanulmány Pataki Tóth István tanárról szól, aki a Kolozsvári Református kollégiumban volt tanár a 17. század második felében. Családja Sárospatakról jött Kolozsvárra, így nagy valószínű ő már itt született. Diák éveit Sárospatakon töltötte.

A félévszázados értékelés végső megállapításával egybehangzóan kell megállapítanunk, hogy egy egyházi folyóirat lapjain megjelenő egyháztörténetnek feltétlenül hatnia kell egyrészt magára az egyháztörténet-írásra, másrészt a lelkipásztori munkában a gyülekezet történetének kutatására. Az egyháztörténetnek, mint teológiai tudománynak, és annak művelésének ugyanis – álláspontunk szerint – nem az az elsődleges feladata, hogy az általános történetírásnak tájékoztatásul szolgáljon, vagy annak részét képezze, hanem hogy az Anyaszentegyházat építése.