Repozitórium index

Rácsnézet | Táblanézet

A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a  dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.

Displaying 1 - 12 of 12 results.
SzakdolgozatDorogi István2021Pages: 59Supervisor: Papp György

Martin Meiser szerint „.. az újszövetségi szerzők idézeteik 2/3-át a Septuagintából veszik”. E megállapítás azonban nem egyedülálló, ugyanis megannyi vélemény hasonló tézisekre (vagy éppen következtetésekre) alapul az Újszövetségben található ótestamentumi idézetek forrását illetően. Legtöbbször ezt úgy szokták megfogalmazni, hogy az Újszövetségben található ószövetségi idézetek nagy része vagy legjava a Septuagintából, azaz az Ószövetség görög fordításából, vagy másként fogalmazva, ennek alapján kerültek az újszövetségi szerzők írásaiba. Jelen dolgozatunk célja megvizsgálni Martin Meiser tézisét a Márk írása szerinti evangéliumban, amelyből 18 ószövetségi idézetet vizsgálunk meg közelebbről. Az idézetek vizsgálata két részből áll. Előbb a szövegek összehasonlítását végezzük el (újtestamentumi görög, LXX szövege, Masszoréta Szöveg és egy esetben, érintőlegesen, a Targum), és ennek nyomán adódó megegyezések vagy eltérések elemzését.

PublikációRoukema Riemer20151085Pages: 477--487

Hogyan értelmezték az Újszövetséget a korai keresztyének? Ez alkalommal arról szeretnék röviden beszélni, hogy miképpen értelmezték és vitatták az 1Kor 15 egyik szakaszát a 2. és 4. évszázad között. Az 1Kor 15-ben Pál apostol Jézus Krisztus feltámadásával és a keresztyének végidőkben bekövetkezendő feltámadásával foglalkozik. Előadásomban ennek a fejezetnek a második felére, a 35-55. versekre fogok összpontosítani, amelyben az apostol a keresztyének feltámadásáról ír.

PublikációBalogh Csaba20171105Pages: 463--479

A feltámadás gondolata számunkra a keresztyén egyházi diskurzusban mindenekelőtt az újszövetségi szövegekhez kötődik, ahol része annak a központi üzenetnek, amelyet az egyház a maga missziója rendjén a világban képvisel. Az újszövetségi könyvek alapvetően kétféle értelemben beszélnek erről a témáról. Egyrészt – és ez a hangsúlyosabb – a Messiás, Jézus Krisztus fel-támadását (vagy feltámasztását) említik, másrészt, ennek mintegy kiegészítéseképpen, szükségszerű következményeképpen szólnak a Krisztusban hívők és nem hívők feltámadásáról. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a feltámadás, pontosabban a halálból életre kelés gondolata mint olyan nem volt teljesen újszerűen a pogány világban, sem az ókori zsidóságban.

PublikációAdorjáni Zoltán20181111Pages: 7--24

A hajdani próféták hiányában egyre fontosabbá lesz az írott hagyomány, tekintélye megnövekszik, és egyre nyomatékosabban határozza meg az a kultikus, társadalmi-politikai szférát, az életvitelt. Mindezzel együtt egyre nagyobb súlya lesz az írás helyes értelmezésének. Ezen a téren meghatározó volt a farizeusok buzgó igyekezete, akik Josephus Flavius szerint azt tartották magukról, hogy ők értelmezik a leghelyesebben az Írásokat.43 Jézus Krisztus idejére már olyan tekintélyes írásmagyarázási hagyományt mondhattak magukénak, az úgynevezett atyák hagyományát, amely szinte elfedte, háttérbe szorította a szent iratokat. Jézus ezért bírálta őket ilyen értelemben: ti azt tanítjátok, viszont meg van írva, azaz vissza az eredeti kijelentéshez! (Mt 5,17 skk.) És a szadduceusok is joggal bírálták hagyományaik túlhangsúlyozását. A tipologikus írásmagyarázat a Kr. e. 2.

PublikációMárton János-Miklós20181112Pages: 224--242

PublikációEnghy Sándor20191121Pages: 5--16

A tanulmány Lk 24,31 és a 2Tim 4,17 ószövetségi idézeteinek hátterét elemzi.

PublikációGeréb Zsolt2006321Pages: 9--11

A protestáns ortodoxia korában a biblika teológia, a rendszeres teológia szolgálólánya volt. Ebből a státusból Johann Philipp Gabler ismert oratiója után lépett ki, amikor jogot szerzett arra, hogy független diszciplínaként helyet foglaljon a hittudományi fakultáson. Azóta az írásmagyarázat feladata nem merül ki abban, hogy bibliai támasztékokat szolgáltasson a dogmatikai tantételek számára, sokkal inkább arra hivatott, hogy a történetkritikai módszer segítségével feltárja az ó- és újszövetségi könyvek sajátos vallási tartalmát és azokat összehasonlítsa egymással.

PublikációTőkés István1985Pages: 266

Feltűnő, hogy a századeleji theologiai irodalomban milyen ritkán esik szó a hermeneutikáról. Ha a folyóiratokat vagy a könyvirodalmat vizsgáljuk, csak elszórtan találkozunk egy-egy tanulmánnyal. Igaz, ez önmagában egyoldalú beállítás, mert ha névleg nem is, de tartalmilag megtaláljuk a XX. század első évtizedeiben is. Mindazonáltal elhanyagolása meggondolkoztató valóság. Annál feltűnőbb azonban, hogy a századfordulótól kezdődően az érdeklődés középpontjába került ez a szaktárgy.

SzakdolgozatOláh Mátyás2012Pages: 55Supervisor: Pásztori-Kupán István

Dolgozatomban elsősorban Alexandriai Kelemen Krisztus-himnuszában található költői képek és eszközök, illetve teológiai gondolatok kibontására törekedtem. Ezáltal szerettem volna rávilágítani arra, hogy milyen hatással volt a görög filozófia Kelemen teológiájára, illetve a hellén kultúra mennyiben befolyásolta a himnusz gondolat- és képvilágát.

SzakdolgozatTőtős Emese Brigitta2017Pages: 47Supervisor: Buzogány Dezső

Dolgozatunkban, leginkább Petri Mór: Szilágy vármegye monográphiája-ra támaszkodva sorakoztattuk fel azokat a nemeseket, akik a szilágysági települések birtokosai voltak. Láthatjuk majd, hogy magán és közéleti szereplésük mennyire befolyásolta a jobbágyaik életét. Az általunk vizsgált korszak a 16.-18. századokat öleli fel, mivel ebben az időszakban volt legkiterjedtebb és aktívabb a patrónusok működése. Természetesen a 19. és utána következő századokról is található némi adat a témánkra vonatkozólag, de ezekre, ebben a dolgozatban nem terjed ki a figyelmünk.

SzakdolgozatVarga Tamás Sándor2018Pages: 72Supervisor: Buzogány Dezső

Az erdődi zsinatokról értekezve nem mehetünk el szó nélkül a Szatmári reformáció kialakulása és a Drágfi család pártfogása mellet. Amilyen fontos volt ez előbbi, mint a reformátorok egyik fő munkálkodási területe, ugyanilyen fontos az utóbbi. Ez a család védelmet nyújtott és támogatta a reformátorokat. Azért választottam ezt a témát, mert érdekelt, hogy hogyan sikerült elindítani a reformációt? Milyen emberek voltak a reformátorok? Kik és miért vették pártfogásukba ezt az ügyet? Mi vezérelte őket? Dolgozatomban részletesen beszélek a Szatmári reformáció elindulásáról, reformátorairól és a pártfogó nemesi családokról, kitérek Erdőd városának és a Drágfi családnak a bemutatására, szót ejtek a Partium-i zsinatokról, aztán részletekbe menően tárgyalom az 1545-ös első-, és az 1555-ös második erdődi zsinatot.

SzakdolgozatBálint Szilárd2019Pages: 63Supervisor: Pásztori-Kupán István