Repozitórium index
Szakdolgozat › Domokos Attila-Zsolt › 2023 › Supervisor: Buzogány DezsőA dolgozatomban a Szilágysámsoni református egyházközség történetének tanulmányozásával foglalkozom a két világháború közötti periódusban. Az első világháború számtalani család és közösség életében okozott tragédiát ez, valamint a háborút követő gazdasági váltság pedig az egyházat is sajátos helyzetbe állította. A dolgozatomban az ebből a periódusból származó presbiteri gyűlések jegyzőkönyvének tanulmányozása által próbálok betekintést nyújtani egy Szilágysági gyülekezet életébe és a gyülekezetet vezető testületének, a presbitériumnak a működésébe. A korszak tragikus voltától eltérően vagy talán éppen ennek köszönhetően az egyház életét az építkezés jellemezte úgy az épületek mind pedig a lelkiek terén. Az egyházkerületben elinduló belmissziós munka hatására a gyülekezetben olyan intézmények jönnek létre mind például: a nőszövetség, ifjúsági egyesület és a presbiterek által végzet „szomszédság” intézménye, amely napjainkban a családlátogatásnak felelne meg.
Szakdolgozat › Ádám Zsolt › 2017 › Pages: 69 › Supervisor: Buzogány DezsőMunkám során tehát főképpen a jegyzőkönyv anyagainak a tanulmányozására és tematikus rendszerezésére szorítkoztam. Igyekeztem az izgalmasabb bejegyzéseket részletesebben, egyeseket akár szóról-szóra közölni, míg a kevésbé nagy jelentőséggel bíró eseteket csak vázlatosan megemlíteni. Végig ott volt a szemem előtt a kérdés, hogy vajon miként éltek a XIX. század közepén a gyülekezeteinkben élő hívek, és milyen kérdések, nehézségek vagy örömök voltak, azok, amik foglalkoztatták őket.
Szakdolgozat › Tőtős Emese Brigitta › 2017 › Pages: 47 › Supervisor: Buzogány DezsőDolgozatunkban, leginkább Petri Mór: Szilágy vármegye monográphiája-ra támaszkodva sorakoztattuk fel azokat a nemeseket, akik a szilágysági települések birtokosai voltak. Láthatjuk majd, hogy magán és közéleti szereplésük mennyire befolyásolta a jobbágyaik életét. Az általunk vizsgált korszak a 16.-18. századokat öleli fel, mivel ebben az időszakban volt legkiterjedtebb és aktívabb a patrónusok működése. Természetesen a 19. és utána következő századokról is található némi adat a témánkra vonatkozólag, de ezekre, ebben a dolgozatban nem terjed ki a figyelmünk.