Repozitórium index

A kutatásom fő célja az volt, hogy a kötődéselmélet pszichológiai dimenzióit teológiai keretbe helyezzem. Konkrétan azt céloztam meg, hogy Bowlby munkájából eredő széles körű értelmezéseket vizsgáljam gyakorlati-teológiai szempontból, különös hangsúllyal a lelkészi és lelkészi-teológiai szempontokra. Így kívánok hidat építeni a pszichológia és a teológia szakterületei között. Környezetünkben bizonyos értékek hiteles követeiként a lelkipásztorok kiemelkedő szerepet töltenek be a gyülekezeti közösségekben. Az értékeket, amelyeket képviselnek, és azt, ahogyan ezt teszik, jelentős mértékben befolyásolják az egyéni jellemzőik, beleértve az uralkodó kötődési mintázataikat és azokat az érzéseket, amelyeket szakmájuk során tapasztalnak. A kutatásom első része egy rövid áttekintést nyújt John Bowlby kötődéselméletéről és az általa körvonalazott különböző kötődési mintázatokról.

„A kötődés a bölcsőtől a sírig létfontosságú szerepet játszik az ember életében”– vallja John Bowlby pszichológus. Kutatásom által hidat képezek a kötődéselmélet pszichológiai síkon megalapozott elmélete és a pásztorálteológia között. Célom arra rávilágítani, hogy a gyermekkorban kialakuló kötődési minták (biztonságos, szorongó-elkerülő, szorongó-ambivalens és dezorganizált) hatással vannak a felnőtt létre, jelen esetben a lelkipásztorok, mint a gyülekezet élén álló vezető személyek kapcsolati rendszereire. Ennek feltérképezéséhez az empirikus kutatás módszereit is segítségül hívtam. A feltárt kötődési minták és a lelkipásztori szolgálat közötti összefüggéseket az érzelemközpontú terápia (ÉFT) fényében körvonalazom, és lelkigondozói szemszögből mutatok rá a nem biztonságos kötődésűek gyógyulásának lehetőségeire az intim kapcsolatokon belül.

Megfelelő embert a megfelelő helyre. Tartja az angol mondás. Nyilván arról van szó, hogy egy közösségben az a kívánatos állapot, amikor ember és hivatal egymásra találnak. Sajnos gyakori eset, amikor nem így történik. Mindezt abban a hitben mondom, hogy semmi sem történhet Isten ordinációja, vagy éppen permissziója nélkül, aki gyakran megengedi, hogy méltatlannak ítélt vezetők álljanak az élen, s kegyelmének jele, hogy az alkalmatlan elöljárók ellenére is van hatalma megtartani egy közösséget.

Úgy látszik, hogy közegyházi életünkben van egypár téma – ilyen teológiai intézetünk jelen helyzete és jövője –, amihez nem nyúlunk. Vagy azért, mert a megelőzés helyett inkább az átmeneti korra (meddig még?) jellemző kivárást tartjuk célravezetőnek, ami még csak helytelen harcászati mód lenne. Pedig nem is biztos, hogy a kása forró, lehet, hogy csupán a macska óvatos. Vagy, mert a teológia nem közegyházi ügy.

Az egyház Krisztus teste. A teológia Isten Igéjének szent tudománya. Aki ezt a két állítást tagadja, vagy a kettőt egymással szembeállítja, az mindkettő létét vonja kétségbe. De nem csak ezt kell kimondanunk, hanem azt is, hogy az egyház lelkisége és a teológiai gondolkozás nem is választható el egymástól. Az egyháznak van egy testi létformája, úgy, ahogyan testületekben kormányozza önmagát, a teológiai gondolkozás testet ölt egy tanintézetben; azonban az egyházkormányzat nem önmaga az egyház, hanem annak csak létkerete, az intézet nem önmaga a teológia, hanem csak képviseli azt.

Több, mint tizenegy év távlatából nézünk vissza 1990. január 4-e délutánjára-estéjére, amikor négy-öt református teológiai tanár összehajolt, s nagy akarással, reménnyel már nem kellett félnie attól, hogy a mindenség konok falán zúzza véresre koponyáját. Ma sem tudjuk, hogy az Új bor, új tömlőben megfogalmazott álmaink eljutottak-e az egyházi közvélemény elé, vagy sem. Lehet, hogy eme első lépés után mi voltunk tétovák, lehet, hogy mások jobbatmegvalósíthatóbbat gondoltak ki. Ez a pár oldal hitünk szerint nem csak egy Isten szerinti, teljesebben megélhető egyházi jövőrajzot akart adni, hanem szeretett volna egy előre sejtett szétműködést megelőzni. Noha mindannyiunk fájdalmára nem ez történt, újraolvasva írásunkat, Isten iránti hálával mondjuk egymásnak – most pedig azoknak, akik kezükbe veszik folyóiratunkat –, hogy azokban a napokban a Teológia sok mindent tett le az egyház akkor még meg nem terített asztalára.

Dolgozatomban először arra térek ki, hogy miért volt szükséges az istentiszteleti reform, majd ismertetem a liturgia hanyatlásának folyamatát és a 20. századi reformtörekvéseket Németországban és Magyarországon. Ezután az erdélyi viszonyokra térek ki. A kutatásom során fellelt forrásokat időrendi sorrendbe helyeztem, hogy a liturgikus mozgalom folyamatáról követhető képet alkossak. A kép nem teljes, de irányadó és következtetni enged arra, ahogyan a folyamat lezajlott.

Liturgika órákon sokat foglalkoztatott annak kérdése, hogyan lehet egy olyan istentiszteleti énekrendet összeállítani, amelyben minden ének a helyén van, és egy szép liturgiai ívet rajzol meg. Ezért fogtam hozzá ehhez a kutatáshoz.

Dolgozatom célja, hogy felderítsem, milyen hatással volt Gönczy élete és munkássága a református egyházra nézve, valamint bemutatni azt, hogy miért volt meghatározó az ő tudományos munkássága a teológiai oktatást tekintve.

Az elmúlt évek alatt, kántori szolgálataim során megtapasztaltam, hogy a gyülekezeti éneklés nélkülözhetetlen szolgálat. Dolgozatom a kalotaszegi gyülekezeti éneklés feltérképezését tűztem ki célul. Munkám során bemutatom, milyen szerepe van gyülekezeti éneklésnek a református istentiszteleten. Szentírási igehelyek segítségével tudatosítom, hogy az ének Istentől kapott ajándék és az Ő szolgálatában ált. Reformátoraink egyházi énekkel kapcsolatos látásmódjuk bemutatása után, valamint 500 éves református énekes örökségünk áttekintését követően, elérkeztem jelen korszakunk egyházi énekléséhez. Kutatásomat kérdőívek segítségével végeztem, amelyek rávilágítanak arra, hogy a gyülekezeti ének oktatását kitartóan folytatni kell.

A dolgozat célja, hogy egységes képet nyújtson az olvasó számára mindarról, amit az Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tett az egyházért, a nemzetért, az emberekért. A Teológia tanárainak, diákjainak, növendékeinek munkássága eredményezte azt, hogy az első világháború utáni időkben, amikor Erdélyben az impériumváltás is végbement, az egyház megmaradt és támaszt jelentett az emberek számára. Az első és a második világháború között végzett belmissziói tevékenységek bemutatására igyekszik e dolgozat.

A levéltárakban való hosszú és sokszor unalmassá vált kutakodást az tette színesebbé, hogy újra és újra olyan akták kerültek a kezembe, amelyek immár hivatalosan alátámasztották azokat a meseszerű történeteket, amelyeket még gyerekkoromban hallgattam. Persze azok a torzképek, amelyek a szájhagyomány által alakultak ki, és amelyeket megszépítve –gyerekként- csodálattal hallgattam, mostanra kissé átalakultak. Valóságosabbá és életízűbbé lettek.