Nagy Eszter

Az utódoknak joguk van ahhoz, hogy egy szeretetteljes, bizalomra és méltányosságra épülő családi közegben növekedjenek fel. Az, hogy az „elég jó” szülők részéről miként tapasztalják optimális fejlődésük fentebb említett alapköveit, nagymértékben múlik azon, hogy a párok képesek-e a kapcsolatukban a harmonikus és egymást gazdagító házastársi kapcsolatra. A dolgozatban részletesebben taglalt posztmodern korral való szembesülés nem ragadhat meg a tudatosítás szintjén. Az egyháznak és a lelkipásztornak, mint Isten szolgájának fontos szerepe lehet a boldog és harmonikus családok létrejöttében és fennmaradásában. A dolgozatban taglalt kontextuális szemlélet – amely némiképp a posztmodernben tapasztalható változás, változtatni akarás és rendezetlenség ellentéte – ismerete segíthet abban, hogy támogassuk a relacionális etika fényében létrejött kapcsolatokat. A fiatal családok kisérésének fényében jó az, ha a lelkipásztor kazuális igehirdetői szolgálatát megelőzi egy szakszerű, preventív, lelkigondozói igényességű házassági előkészítő beszélgetéssorozat, amely által a lelkipásztor hozzájárulhat a párkapcsolatok meggazdagításához és a párokkal való jövőbeli bizalom megalapozásához. Hisszük, hogy a lelkipásztor a kazuális szolgálatot előkészítő házassági beszélgetés során megalapozhatja későbbi lelkigondozói hitelességét, és a kialakított bizalmi és segítő kapcsolat a házasságkötés megáldása után is folytatódhat. Az elméleti részben leírtak és az empirikus kutatás eredményeinek ismertetése által rávilágítottunk a jegyeseknek és házasokkal való foglalkozás fontosságára és módszerére. A dolgozat kitekintéseképpen utalok a kérdőíves felmérés utolsó két állítására, amelyek reflektálnak két sürgetően fontos feladatra, amelyet jó lenne egyházi szinten megfontolni és megvalósítani. A lelkipásztorok nagy többségének véleménye szerint szükség van a lelkipásztorok képzésére a házasságtanácsadás területén. Emellett a kérdőív végén az az igény is megjelenik, hogy szükség lenne olyan modellre, amely segítségképpen szolgálhat a jegyesbeszélgetések és házasalkalmak tartását illetően. Reményeim szerint kutatásommal hozzájárulhatok ahhoz, hogy a házasságmegsegítés és a jövő generáció iránti felelősségvállalás sürgető feladatként való tudatosítása a tettek és megvalósítás szintjére lépjen.

(Ez a dolgozat a 27. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián I. helyezést ért el.)

A relacionális etika szerint a másik emberrel való találkozás és kapcsolat meghatározza a létezésünket: általa formálódunk, az ember a Te által lesz Én-né. A házasság ideális esetben egy életre szóló kapcsolat, amelyben a házastársak keresik az egymás iránti valódi és hosszantartó szeretet, a bensőségesség, az egymás melletti és általi növekedés lehetőségeit.

Meggyőződésünk, hogy a kazuáliák nagy jelentőséggel bírnak, mert a családi életciklusváltásokhoz kapcsolódva elmélyítik a kapcsolatokat. Erre nagy szükség van a gyors és sokszor felszínes megoldásokat kínáló társadalomban, amely, mint „elidegenítő struktúra” csökkenti a valódi szeretet és a bensőséges kapcsolatok kialakulásának esélyét. Az értékek relativizálódásával együtt jár a házasság intézményének gyengülése, aminek következtében egyre több keresztyén házasság fullad kudarcba. A házasságra készülő fiataloknak segítségre van szükségük a romboló szellemi, érzelmi és erkölcsi társadalmi hatások és az egyre nagyobb személyes és kapcsolati kihívások közepette. Ez a felismerés nem tükröződik kellőképpen az egyház, a lelkipásztor szolgálatában. Emiatt egyre sürgetőbb a házasság- és családgondozás, ezen belül pedig a jegyesbeszélgetések, mint a házasságkötésre való felkészítés gyakorlatának a meghonosítása. 

Az „áldás tere”, különösen a házasságkötés megáldásakor, az az irgalmas ölelés, ahol az áldó Isten szövetséges közösségre lép az emberrel. A „Holtomiglan vagy holtáiglan”? - A jegyesbeszélgetés, mint házasságkötésre való felkészítés gyakorlatának ismerete keresztyén fiatal házasok körében című dolgozatomban többek között arra keresem a választ, hogy a jegyesbeszélgetés gyakorlata milyen mértékben ismert a fiatal házasok körében. A jegyesbeszélgetésre úgy tekintek, mint a lelkipásztor kazuális szolgálatának szakszerű, preventív és lelkigondozói jellegű feladatára. Ennek formálásához tudnunk kell, hogy milyen képzetek élnek a fiatalokban a jegyesbeszélgetéssel kapcsolatban. Hogyan segíthet a lelkipásztor a házasságkötésre készülő fiataloknak a jegyesbeszélgetések által? Melyek azok a releváns témák, amelyek a jegyesbeszélgetés részét kellene képezzék? 

Feltételezésem szerint a jegyesbeszélgetések ismertsége összefüggésben áll a házasságkötés évével, valamint a házastársak életkorával is. Ennek feltérképezéséhez az empirikus kutatás módszereit is segítségül hívom, önbevallásos kérdőívek és azok eredményeinek korrelációs statisztikai feldolgozása által.

(A 26. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia protestáns teológia szekciójában bemutatott dolgozat (II. díj).)

„A kötődés a bölcsőtől a sírig létfontosságú szerepet játszik az ember életében”– vallja John Bowlby pszichológus. Kutatásom által hidat képezek a kötődéselmélet pszichológiai síkon megalapozott elmélete és a pásztorálteológia között. Célom arra rávilágítani, hogy a gyermekkorban kialakuló kötődési minták (biztonságos, szorongó-elkerülő, szorongó-ambivalens és dezorganizált) hatással vannak a felnőtt létre, jelen esetben a lelkipásztorok, mint a gyülekezet élén álló vezető személyek kapcsolati rendszereire. Ennek feltérképezéséhez az empirikus kutatás módszereit is segítségül hívtam. A feltárt kötődési minták és a lelkipásztori szolgálat közötti összefüggéseket az érzelemközpontú terápia (ÉFT) fényében körvonalazom, és lelkigondozói szemszögből mutatok rá a nem biztonságos kötődésűek gyógyulásának lehetőségeire az intim kapcsolatokon belül.

A kutatásom fő célja az volt, hogy a kötődéselmélet pszichológiai dimenzióit teológiai keretbe helyezzem. Konkrétan azt céloztam meg, hogy Bowlby munkájából eredő széles körű értelmezéseket vizsgáljam gyakorlati-teológiai szempontból, különös hangsúllyal a lelkészi és lelkészi-teológiai szempontokra. Így kívánok hidat építeni a pszichológia és a teológia szakterületei között. Környezetünkben bizonyos értékek hiteles követeiként a lelkipásztorok kiemelkedő szerepet töltenek be a gyülekezeti közösségekben. Az értékeket, amelyeket képviselnek, és azt, ahogyan ezt teszik, jelentős mértékben befolyásolják az egyéni jellemzőik, beleértve az uralkodó kötődési mintázataikat és azokat az érzéseket, amelyeket szakmájuk során tapasztalnak. A kutatásom első része egy rövid áttekintést nyújt John Bowlby kötődéselméletéről és az általa körvonalazott különböző kötődési mintázatokról. Ebben a következő szakaszban bemutatom egy empirikus tanulmány eredményeit, amelyet aktív lelkészek körében végeztem a Román Református Egyházban, különös hangsúllyal a bizonytalan kötődési mintázatok azonosítására ebben a csoportban. A lelkipásztorokat arra kértük, hogy anonim módon, önkéntesen töltsék ki a kérdőívet, bepillantást nyújtva személyiségükbe és kötődési mintázataikba. Ennek az elemzésnek az eredményei hasznos információkat nyújtanak a lelkészi közösség számára is.

„A kötődés a bölcsőtől a sírig létfontosságú szerepet játszik az ember életében.”– vallja John Bowlby pszichológus, a kötődéselmélet atyja. A korai anya–gyerek kapcsolat és annak kihatása a gyermek lelki fejlődésére és a felnőtt létre a kötődéselmélet fényében, különös tekintettel a lelkipásztor szolgálatára című dolgozatomban hidat képezek a kötődéselmélet pszichológiai síkon megalapozott elmélete és a pásztorálteológia között. Célom arra rávilágítani, hogy a gyermekkorban kialakuló kötődési minták (biztonságos, szorongó–elkerülő, szorongó–ambivalens és dezorganizált) hatással vannak a felnőtt létre, jelen esetben a lelkipásztorok, mint a gyülekezet élén álló vezető személyek kapcsolati rendszereire. Ennek feltérképezéséhez az empirikus kutatás módszereit segítségül hívva, kérdőívek és azok eredményeinek SPSS-módszerrel való feldolgozása által kívánom felmérni a lelkipásztoroknál megnyilvánuló kötődési mintákat, különös tekintettel a nem biztonságos kötődési mintákra. A feltárt kötődési minták és a lelkipásztori szolgálat közötti összefüggéseket az érzelemközpontú terápia (ÉFT) fényében körvonalazom, és lelkigondozói szemszögből mutatok rá a nem biztonságos kötődésűek gyógyulásának lehetőségeire az intim kapcsolatokon, valamint az Isten- ember kapcsolaton belül.

Rolf Theobold Kurzzeit-seelsorge című könyvének első hat fejezete főként a rövid tartamú lelkigondozás elméleti megalapozását tartalmazza. A könyv következő fejezeteinek tartalmi ismertetése a rövid tartamú lelkigondozás gyakorlatának ismertetése során fog nagyobb hangsúlyt kapni. Az elméleti megalapozása során betekintést nyerhettünk Milton Erickson és utódai által kidolgozott rövid terápia azon lépéseibe, amelyek alapját képezik a rövid tartamú lelkigondozói beszélgetésnek is. Ezen kívül a szerző külön alfejezetben tárgyalja a rendszerszemlélet és a konstruktivizmus alapjait, amelyek a rövid tartamú lelkigondozás filozófiai hátterét képező elméletek. Timm H. Lohse Villámbeszélgetések című könyvére többször is történik utalás, ugyanis ez alap referencia egy olyan szintű lelkigondozói beszélgetésnek, amely jó, ha a rövid idő ellenére is hatásosnak bizonyul. Lohse könyve bepillantást nyújt a villámbeszélgetések különös törvényszerűségeibe, lehetőségeibe és csapdáiba, ezért fontos adaléka az elméleti résznek. Ki kivel találkozik egy lelkigondozói beszélgetés során? – erre a kérdésre válaszolt Steve De Shazer azáltal, hogy a személyiségmodellek alapján három kategóriába sorolta a segítségkérők csoportját. Összeségében a rövid tartamú lelkigondozás elméleti megalapozásának fókuszát a megoldásorientált gondolkodás képezi, amelyhez kiegészítésként szolgálhat a csodakérdés megismerése is.

(Ez a dolgozat bemutatásra került a 25. Reál- és Humántudományok ETDK, illetve a 36. OTDK Társadalomtudományi Szekciójának keretében. A dolgozat mindkét rendezvényen második helyezést ért el.)

Életünk korai szakaszában a szüleinkkel, főleg az édesanyánkkal való szoros kapcsolat által olyan kötődési mintákat alakítunk ki, amelyek jelentősen meghatározzák felnőttkori életünket, alkalmazkodásunkat, munkavégzésünket és kapcsolatainkat. A kötődéselmélet több mint fél évszázados fennállása óta népszerű kutatási témává vált, elméletek, kutatások és terápiás eljárások tucatja használja alapul a John Bowlby, 20.századi angol pszichiáter által megalapozott kötődéselméletet. „A kötődés a bölcsőtől a sírig létfontosságú szerepet játszik az ember életében.” Ennek függvényében beszélhetünk a gyermekkoron túli kötődésről is, így a kötődéselmélet a felnőttkor vizsgálásában is releváns. 

Dolgozatom első részében röviden bemutatom John Bowlby kötődéselméletét, majd ismertetem a gyermekkorban kialakult kötődési mintákat és azok felnőttkori megnyilvánulásait. A második részben egy, a gyakorló lelkészek körében végzett empirikus kutatás alapján leírom a lelkipásztoroknál megjelenő kötődési mintákat, különös tekintettel a nem biztonságos kötődési mintákra. Kutatásom fő célja az, hogy teológiai összefüggésben helyezzem el a kötődéselmélet pszichológiai vetületeit, a szerteágazó Bowlby értelmezést gyakorlati teológiai, pontosabban lelkigondozói és pásztorálteológiai szemszögből vizsgáljam. 

Az emberek keresik posztmodern világunkban a kapcsolódás lehetőségeit. Ebben fontos szerepet játszhat az egyház, mint kapcsolódási pont, illetve a lelkipásztor, mint aki hitelesen képvisel bizonyos értékeket. A lelkipásztori identitás vizsgálásában hangsúlyos szerepet kap a pásztorálpszichológia is. Manfred Josuttis pásztorális teológiai alapvetésében abból indul ki, hogy a lelkipásztor hivatásának, hitének és személyének hármas dimenzióját egymásra lehet vonatkoztatni, mert azok kölcsönhatásban állnak egymással. A lelkipásztori hivatás mögött rendkívül fontos a lelkipásztor személye, amelyet többek között a szülőkkel való kapcsolat, és kötődés, valamint a hivatás körében megtapasztalt félelem, szeretet, gyengeség, oltalom és megannyi más érzés meghatároz.

Rolf Theobold könyvének központi kérdése: hogyan tudunk a rendelkezésre álló idő rövidsége ellenére olyan lelkipásztori beszélgetéseket folytatni, amelyek célja a problémák megoldása? A rövid távú lelkigondozás gyakorlatával kapcsolatos másik igazság az, hogy minden út az első lépés megtételével kezdődik. Sem a tanácsadó, sem a tanácskérő nem várhat azonnali megoldást minden gondra. A megoldás felé vezető úton szükség van egy kezdeti impulzusra, ezért a hangsúly nem az azonnali gyógyulásra, hanem a bátorítás és támogatás azonnali szavára kerül. Gunther Schmidt szerint a megoldáshoz vezető úton szerzett tapasztalatokról szóló visszajelzés ugyanolyan fontos, mint annak elfogadása, hogy a probléma megváltozott felfogása már valódi változáshoz vezet. A megoldások kialakítására való hajlamot is meg kell tanulnunk, hasonlóan a születésünktől kezdve elsajátított tulajdonságokhoz. Rolf Theobold könyvének számos gyakorlati javaslata mellett szükséges elgondolkodni a szerző saját meggyőződésén is, hogy a rövid távú lelkigondozás nem korlátozódhat a felszínes „gondolkodj pozitívan” (jó) tanácsokra, hanem mély hitet és Istenbe vetett bizalmat is igényel.