Repozitórium index

Ez a doktori dolgozat csupán az Institutio 1559-es kiadásának a szabad akaratról szóló fejezeteiben fellelhető Khrüszosztomosz-idézetekkel foglalkozik, és igyekszik kideríteni, milyen teológiai szempontokat, vagy akár érdekeket akart érvényesíteni Kálvin, amikor ezekben a fejezetekben megfogalmazta az antiókhiai teológiai iskola emlőin nevelkedett pátriárka szabad akarattal kapcsolatos tanításáról alkotott véleményét.

Báró Kemény Simonné gróf Teleki Anna (1783–1851) életét 3 részletben közöljük. Az I. részben fiatalkorával, a II. részben Kemény Simonnal való házasságával, a III. részben özvegyi éveivel foglalkozunk. Teleki Anna apja id. gróf Teleki Domokos, a későbbi tordai főispán és emlékíró, anyja bethleni gróf Bethlen Judit. Már egy éves korában meghal édesanyja, majd hamar két testvére is. Hatéves koráig anyai nagyanyja, bethleni gróf Bethlen Elekné czegei gróf Wass Júlia neveli Apanagyfaluban és Kolozsváron. Amikor apja újra megnősül, hazakerül Sárpatakra. 15 éves korában, 1798-ban ifjú gróf Teleki Domokos, a híres ásvány-gyűjtő menyasszonya lesz, de vőlegénye tragikusan hamar, még abban az évben meghal.

A szabad akarat és eleve elrendelés feloldhatatlan feszültségéről tengernyi irodalom született. Már az ókori filozófusokat is foglalkoztatta ez a kérdés. A bölcsészet eszköztárából kölcsönzött fogalmak segítségével számos keresztyén teológus is kifejtette meglátásait ebben a témában az évszázadok során. Jelenlegi munkánk ki szeretne ragadni három híres jelenetet ebből a máig elhúzódó drámából. Betekintést szeretnénk nyerni Augustinus és Pelagius, Luther és Eramus, illetve Barth és Brunner vitáiba az emberi szabad akarat és az isteni predestináció kérdésében. Nem kimondottan ismertetni akarjuk ezeket az összecsapásokat, hiszen ezekről a vitákról már könyvtárnyi irodalom nyugszik számos magára valamit is adó teológus vagy filozófus könyvespolcán.

Minden ember szembesül azzal, hogy a szabadsága korlátozott, nem mindig tehet meg mindent, de ha meg is teheti, akkor sem teljesen úgy alakul, amint szerette volna, mert valami befolyásolja annak tökéletes kimenetelét. Mindez annak a jele, hogy az akaratunktól függetlenül a dolgokat körülöttünk más dolgok is befolyásolják. A kérdés az, hogy ki és milyen mértékben, s egyáltalán mire is van szabad akarata az embernek?

A Galata levél egyértelműen Pál apostol alkotása, amelyben az apostol röviden, de rendkívül éleslátóan és lényegre törően adja közre a keresztyén hit és élet elemi igazságait. Tartalmában meglepően közel áll a Rómabeliekhez írott levélhez, egyesek úgy vélik, hogy az előbbi vázlata az utóbbinak, amely sokkal részletesebben fejti ki a Galata levélben megjelent gondolatokat.2 Mint ahogy a legtöbb páli levél, ez is két fő részre osztható: egy teológiai (1–4) és egy etikai egységre (5–6), amelyek azonban szervesen kapcsolódnak egymáshoz. A keresztyén szabadság témája explicit módon csak az etikai részben jelenik meg, ezért e szakasz tárgyalása előtt jó néhány dolgot meg kell vizsgálnunk azért, hogy a kérdést a levél alapján helyesen tudjuk értelmezni.

Jelen dolgozatomban Descartes gondolkodását vizsgálva két kardinális kérdés került terítékre. Az első a megismerés. A dolgozatban választ adtam arra a kérdésre, hogy hogyan lehet Descartes szerint eljutni az igaz és megbízható ismeretre. Ő maga az érzéki tapasztalatok megbízhatatlanságát mutatta be, majd helyette, mintegy alternatívaként az észérveket kínálta. A helyes ismeretszerzés így Descartes szerint észérvek alapján és kételkedve történik. Ezt a módszeres kételyt a cogito-érv foglalja össze. Ez jelentős kihatással van a tudományművelésre. Megerősíti a tudományművelés részleges autonómiáját, mely összhangban van a református tanítással. A második vizsgált kérdés, hogy van-e Isten. Isten létének bizonyíthatóságát, Descartes istenérveit vizsgáltam. Bemutattam Descartes szellemi elődeit (Aquinói Tamás, Canterbury Anzelm) és Immanuel Kant istenérvekkel kapcsolatos véleményét. Vizsgálódásom végén kiderül, hogy Isten léte ontológiai és kozmológiai módon bizonyíthatatlan.

Dolgozatomban, kérdőívek segítségével azt vizsgáltam, hogy a Maros megyei református gyülekezeteknek mennyire sikerült megbarátkozni a Magyar Református Énekeskönyvvel. A kérdőívekben nem csupán a lelkipásztorokat kérdeztünk, hanem a kántorokat, valamint az idős és fiatal gyülekezeti tagokat is. A kérdőívekből kiderült, hogy a megkérdezett 44 gyülekezetnek 27%-a még mindig a régi énekeskönyvből énekel, azaz nem használják az új énekeskönyvet. Emellett sok más érdekes, számunkra igen aktuális, az erdélyi református embert érintő kérdés felmerül a dolgozatban, amely három egymásra épülő fejezetből tevődik össze: az első fejezet az énekeskönyvünkhöz vezető út történelmi hátterét ismerteti, a második fejezetben összehasonlítjuk a régi valamint az új énekeskönyvet, végül, a harmadik fejezetben sor kerül a kérdőívek kielemzésére és kiértékelésére.