Repozitórium index
Szakdolgozat › Bancea Mátyás-Dániel › 2025 › Pages: 53 › Supervisor: Visky Sándor BélaAz eutanáziával kapcsolatos etikai diskurzus rendkívül kényes és ellentmondásokkal teli. Az erről a gyakorlatról való negatív véleményformálást az is erősíti, hogy a közelmúltban egyes erre vonatkozó törvényekben, rendeletekben lecsökkentették a korhatárt azok számára, akik eutanáziát igényelhetnek. Ebben a tanulmányban arra teszek kísérletet, hogy az olvasó elé tárjam a gyermekek eutanáziájával kapcsolatos kortárs törvénykezést, gyakorlatokat amelyek ma egyes országokban érvényesek. Református keresztyénként aggodalommal figyelem, ahogyan az eutanázia különböző gyakorlatai évről évre egyre elfogadottabbá válnak a világban, és az ezzel kapcsolatos szabályokat folyamatosan bővítik és fejlesztik. A legutóbbi ilyen kiterjesztő intézkedés 2024–ben történt, amikor Hollandia szabad utat adott az 1 és 12 év közötti életkorú gyermekek eutanáziájának.
Szakdolgozat › László Bernadett › 2022 › Pages: 56 › Supervisor: Koppándi Botond PéterBármely korban találkozunk a veszteséggel, amely minden esetben megrázó, fájdalmas, valamint nehézségekkel jár, és így krízishelyzetet okozhat. Nem lehet rá felkészülni, csupán megtanulni idővel együtt élni a fájdalommal, a hiánnyal. Minden esetben válsággal jár, magával a gyász krízisével, és függetlenül attól, hogy az ember felnőtt vagy gyermek átéli a folyamatot. A gyász okozta fájdalmat mindenki megérzi. A felnőttek esetében általánosan kijelenthető, hogy könnyebb a gyászfolyamat, hiszen elfogadják az „élet rendjét”. Vannak esetek, amikor a felnőtt sem tudja feldolgozni az őt ért veszteséget, viszont megvannak az „elődöktől örökölt szokások”, rítusok, amik segítenek együtt élni a veszteség fájdalmával. Lelkigondozói szempontból is sokkal több eszköz és módszer áll a rendelkezésükre a segítés céljából.
Publikáció › Kelemen Fruzsina › 2022 › Pages: 205--219The sermons written for the first Sunday after the epiphany, according to the medieval order of the pericopes, are based on the story of 12-year-old Jesus teaching in the temple (Luke 2:41-52). Therefore, the duties of parents and children are usually presented in these sermons. A following of this pericopal tradition can be found among 16th-century Hungarian publications in the books of the pastors Péter Bornemisza, István Beythe and György Kulcsár, and the priest Miklós Telegdi. Through their sermons, I examine how these authors wrote about the ‘good’ and the ‘bad’ child as well as what methods they offered for improving the behaviour and morals of said ‘bad’ child.
Publikáció › Kató Szabolcs Ferencz › 2021 › Pages: 115--129Isa 7:14 is one of the most enigmatic texts of the Old Testament in which the traditional Christian exegesis has found the roots of the dogma of the virgin birth. It remains a question though whether this text indeed focuses on the female figure rathern than the son to be born. Following a brief survey of the recent state of research, in this article I address the question of the possible historical background of the text. Recent semantical investigations of the term עַלְמָה, often translated as ‘virgin’, show that neither עַלְמָה nor its synonym בְּתוּלָה imply any information about the eventual sexual experience of the named person. Both terms denote a young, unmarried woman. Regarding the identity of this woman there are four main theories: 1. the woman and his son are late eschatological figures conveying messianic messages; 2. the woman is the daughter of Zion and Immanuel is the people of Jerusalem. 3.
Szakdolgozat › Csürös Róbert Gyula › 2018 › Pages: 101 › Supervisor: Somfalvi EditA fiatalok Istenképének kialakulását meghatározza a szociális helyzetük, a családi állapotuk (elvált szülők gyermekei, félárvák, vagy árvák). De meghatározza az is, hogy milyen kapcsolatuk van a környezetükkel, a szülőkkel, tanáraikkal, barátaikkal vagy a lelkipásztorral. Munkánkban arra törekszünk, hogy ezeket az istenképeket egy bizonyos korosztály életében feltárjuk és megvizsgáljuk. A dolgozat első felében egy részletes, elméleti alapozást olvashatunk, míg a második felében található a fiatalok által kitöltött kérdőívek kiértékelése és a következtetések levonása. A kutatás igazolja, hogy a legtöbb fiatal istenképe pozitív. Ez mind a szülők, mind a gyermekekkel foglalkozó vallástanár és lelkipásztor számára biztató jelenség. Úgy vélem, hogy fontos megismerni a fiatalok istenképét, de a sajátunkat is, mert ennek ismeretében hatékonyabb munkát tudunk kifejteni.