Repozitórium index
Publikáció › Legéndy Kristóf › 2023 › Pages: 233--244Tanulmányom két tudásterület, a természettudomány és a teológia alapvető különbségeit vizsgálja. Közismert tény, hogy a természettudomány empirikus megfigyelésen és kísérleteken alapszik, míg a teológia a hitre és a kinyilatkoztatásra támaszkodik. A természettudományos ismeretek értelemmel ellenőrizhetőek, a teológiai igazságokat viszont hittel elfogadjuk vagy logikusan kikövetkeztethetjük, így ezen igazságok nem mindig ellenőrizhetőek empirikusan. Mindkét tudásterület az ember szellemi erőfeszítésének eredménye, így közös céljuk, hogy eligazítást nyújtsanak a létezés nehezen hozzáférhető részeivel kapcsolatban. Lehetséges igaz kijelentéseket tenni olyan valóságokról, amelyek nem hozzáférhetők az empirikus tapasztalatok számára? Tanulmányomban erre és ehhez hasonló kérdésekre keresem a választ.
Publikáció › Kovács Barna › 2023 › Pages: 152--160A bizalom: lehetőségfeltétele a hétköznapi élet tevékenységeinek – ugyanakkor kockázatvállalás is. E két szempont feszültségének tárgyalásához Løgstrup The Ethical Demand című művéhez fordulunk. Milyen kapcsolat található a demand és a trust fogalma között? Løgstrup a demand (fordring) kifejezést annak az elgondolására használja, hogy valamit követelnek tőlünk anélkül, hogy ez a követelés parancs lenne. Løgstrup értekezése Kant és Kierkegaard tovább gondolásának tekinthető. Egy kommunikatív etika lehetőségének a kérdése is feltehető. A teleologikus és a deontologikus etikához képest egy harmadik lehetőség mutatkozik meg. Løgstrupra alapozva a kommunikatív etika elkülöníthető a habermasi megközelítéstől és a hatalomnak, valamint a normának egy olyan felfogására alapoz, amely nem pusztán a társadalmi erők terméke, hanem egy belső konstitúció eredménye (Thomassen, 1985/1992).
Kísérlet a feltétlen érvényesség igényének megalapozására. Somló Bódog Gondolatok az első filozófiáról című műve keletkezéstörténetének első korszakáról (1916–18)
Publikáció › Pethő Sándor › 2023 › Pages: 220--237Kivonat Több mint száz évvel elkészülte, és majdnem ugyanennyivel első megjelenése (1926) után először jelent meg most magyarul Somló Bódog posztumusz filozófiai műve, a Gedanken zu einer ersten Philosophie – Pethő Sándor fordításában. A könyv a magyar filozófiatörténet igazi legendája; nemzedékek emlegették, de töredékes formája, nehéz nyelvhasználata miatt mindeddig kevéssė épült be a tudományos köztudatba. Mitől jelentős ez a mű? Mennyiben változtatja meg Somlóról kialakult képünket? Érdemes-e teológusként is kézbe venni? Az előadás ezekre a kérdésekre keres választ.
Publikáció › Peres Imre › 2021 › Pages: 570--598Tanulmányunkban olyan halálközeli megnyilvánulásokat vizsgálunk, amelyeknél az érintett emberek aránylag pozitívan állnak hozzá a halálhoz, ami megnyilvánul pl. a sírjaikra írt szövegekben is, amelyek amolyan élet-halál mottónak, hitvallásnak vagy akár posztmortális reménységnek is tekinthetők. Mivel a korai keresztyének olyan környezetben éltek, amelyben a görög–római kultúrát, vallásokat és társadalmat szó szerint testükön/bőrükön érezték, érdekes megfigyelni, mennyire hatott rájuk ez a valós „pogány” jelenség a halál küszöbén is.
Publikáció › Tankó Béla › 1970 › Pages: 151--160Ez a kifejezés uralkodó jellemvonása a mai filozófiai elmélkedésnek, csaknem jelszóvá sűrűsödött kivánalom és program; Tavaszy Sándor szerint, aki legelsőnek és legodaadóbban tárgyalta nálunk az új irányzatot, azelőtt élményei voltak az embereknek, élményt követelt a magyarázótól a tudományos köztudat, most existenciális szempontot, megértést, döntést, ítéletet.
Ledán M. István: A halál mint álom. Az újszövetségi álomeszkatológia az ókori görög sírfeliratok tükrében. Témavezetői bemutatás és értékelés
Publikáció › Peres Imre › 2020 › 113 › 6 › Pages: 651--653Publikáció › Ledán M. István › 2016 › 109 › 3 › Pages: 247--256Epigramjaiban Nazianzoszi Gergely időről-időre beszél a halottakról, mint alvókról. Ebben a tanulmányban megvizsgáljuk a jól ismert halálos áldozatok görög-római és bibliai hátterét, és arra a következtetésre jutunk, hogy a halál alvása Gergely használatában nem más, mint egy eszkatológiai szempontból semleges irodalom.