Repozitórium index
Publikáció › Balogh Csaba › 2020 › Pages: 38--88A Babilonba elhurcolt júdaiak életének egy-egy mozzanatát, szellemi kontextusát az Ószövetség is feljegyzi (pl. 2Kir 25,27-30; Zsolt 137; Jer 29; Ez; Ézs 40-55). Ezeket a bibliai forrásokat kiegészítik, adott esetben árnyalják, ám mindenképp új perspektívából világítják meg azok az újbabiloni szövegek, amelyek korábbi és újabb ásatások nyomán kerültek felszínre. Ebben a tanulmányban néhány olyan adminisztratív jellegű forrásszöveg magyar fordítását teszem közzé, amelyek a Júdából deportált lakosság életének, gondolkodásának rekonstrukciójában lehetnek a „babiloni fogság” iránt érdeklődő olvasó segítségére. Az itt közreadott fordítások alapszövegeinek egy része már régóta jelen van az idegen nyelvű tudományos diskurzusban. Másik része viszont az elmúlt egy-két évtizedben került – s ott is jobbára szórványosan – a figyelem központjába.
Szakdolgozat › Péter-Györgyi László › 2021 › Pages: 45 › Supervisor: Kató Szabolcs FerenczA Jer 25-ben arról olvasunk, hogy Isten elítéli népét, mert nem hallgatott szavára, és ezért elhozza észak királyát, hogy általa büntesse meg Izráel engedetlenségét. Megtudjuk, hogy Isten büntetőeszköze Babilónia királya, viszont a 25,11-ben arról is olvasunk, hogy az ország romhalmazzá lesz és a népek, köztük a júdaiak is, Babilónia királyának fognak szolgálni 70 esztendeig. Ezt a 70 esztendőt, a babiloni fogsággal szokták azonosítani. A dolgozat témája, az említett 70 éves fogság kérdését vizsgálja. A kutatásban több elméletet azonosíthatunk a 70-es számmal kapcsolatban, ezért a fő kérdés az, hogy a szám szimbolikus értelemmel bír, vagy konkrétan két dátum közti periódust hivatott kifejezni. A kérdés tisztázása érdekében Jeremiás időintervallumokra vonatkozó kijelentéseit, és ahhoz kapcsolódóan a kronológiai problémáit, illetve a 70 éves fogság más Ósz-i előfordulásait fogom megvizsgálni.
Publikáció › Adorjáni Zoltán › 2024 › 15 › Pages: 167--185The hermeneutics of István Tőkés. Following the First World War, the theological stance of the Transylvanian Reformed Church underwent a significant shift. Faculty members at the Reformed Theological Faculty of Cluj-Napoca embraced a “confessional, biblical, constructive” approach, realigning with core Reformed principles, and subsequently, in 1925, they began to follow Karl Barth’s New Reformed theology. István Tőkés, a New Testament professor at the Protestant Theological Institute in Cluj from 1973 to 1983, was mentored by these teachers. This paper explores the evolution of Tőkés’ hermeneutics and exegesis, particularly influenced by Albert Maksay.