Repozitórium index

A Biblia, Isten emberek által közvetett, sugalmazott üzenete az emberiségnek, nem az örökkévaló Ige, a Logosz, hanem tanúságtétel a Logoszról, Jézus Krisztusról. Isten emberré válik az emberért, meghal a bűnei megfizetéseképp, ugyancsak emberi testben feltámadt, hogy „aki hisz őbenne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). Ezt nevezzük Isten megváltói cselekedetének. A Korán teljesen más minőségben van jelen az iszlámban, mint a Szentírás a keresztyénségben. A Korán szövege nem tanúbizonyságtétel, nem élmények, tapasztalatok narratív, bölcsességirodalmi, vagy prófétai és egyéb műfajban megfogalmazott ihletett írás(ok), hanem maga Isten szava, az örökkévaló Logosz. És mint ilyen, semmi sem kérdőjelezheti meg, ugyanis akkor az Isten megbízhatóságát, szavának hitelességét vonnánk kétségbe. Ez a tekintélyelvűség olyannyira erős, hogy kritikai gondolkodást használni a Koránnal szemben súlyos véteknek minősül.

Walter Jens a kortárs német irodalom és kulturális élet kiemelkedő alakja: a retorika és klasszika-filológia egykori professzora, író, irodalomtörténész, kritikus, fordító, a teológia művelője volt. 1923 márciusában született Hamburgban, tehetős polgári családban. Az elemi iskola elvégzése után a neves Luther-tanítvány, Johannes Bugenhagen alapította gimnáziumban érettségizett 1941-ben. Súlyos asztmája miatt felmentették a háborús szolgálat alól. Ezt követően germanisztikát és klasszika-filológiát hallgatott Hamburgban és Freiburgban. 1944-ben a freiburgi egyetemen doktorált Szophoklész verseléséből, habili-tációs dolgozatának címe pedig Tacitus és a szabadság (1949, Tübingen). 1950- ben a tübingeni Eberhard-Karls Egyetem klasszika-filológia tanszékének vezetője lett, és ugyancsak ebben az évben vált tagjává a hírneves Gruppe47 irodalmi csoportosulásnak. 1963-tól a számára létesített általános retorika és klaszszika filológia tanszék vezetője.

Rotterdami Erasmus ezt írta 1519-ben, Jacob Hoogstraetenhez címzett levelében: „Ha keresztényi dolog gyűlölni a zsidókat, akkor bőven keresztények vagyunk itt mindnyájan.” Ez a mondat olyan, mintha a reformáció századának görbe tükre lenne, amely az (ön)irónia sajátos torzításával mutatja meg, hogyan viszonyult a 16. század értelmiségének javarésze – némi anakronizmussal fogalmazva – a zsidókérdéshez. Erasmus szerint a zsidógyűlölet egyértelműen része a kereszténységnek, noha a humanista mester úgy gondolta – és az irónia jobbára ebben van –, hogy a hiteles kereszténység nem merülhet ki a zsidók gyűlöletében.

Az utóbbi 20 évben komoly változások történtek a biztonság- és védelempolitika tekintetében. Manapság egyre többet hallunk az iszlám és a Nyugat közötti problémákról. Ezért szeretnék átfogó jelleggel foglalkozni az iszlám és a Nyugat történelmi és jelenkori kapcsolatainak és konfliktusainak bemutatásával. Foglalkozom az iszlám fundamentalizmussal, amely napjaink egyik legjelentősebb kihívása. Arra próbálok feleletet adni, hogy miként és miért harapózhatott el a radikális iszlám világ Nyugat- és Amerika-gyűlölete, mennyiben ölt ez vallási köntöst, és mennyire vehető komolyan a missziói jellege, tehát mennyiben irracionális, következésképpen milyen esélye van megállításának nyugati módszerekkel. Az iszlám tényleg a béke vallása-e? Az muszlim hittudósok és tömegek nagy része valóban annak szeretné látni. Vajon hány Oszama bin Laden támad még, aki az általános szegénység és a többi társadalmi probléma orvoslását egyedül a Nyugat kíméletlen elpusztításában véli megtalálni?

Vajon félreértette-e Luther Pál apostol leveleit? Vajon a 16. századi reformátorok alaptalanul hivatkoztak-e Pál apostol megigazulásról szóló tanítására és vajon helytelen útra terelték volna teológiájának megértését? Az utóbbi időben ez a kérdés újra és újra felmerül és heves vitákat vált ki a kutatók körében. Nem kell meglepődnünk azon, hogy a modern újszövetségi írásmagyarázat nem minden esetben erősíti meg a reformátorok bibliamagyarázatát. A Pál-kutatásra néző „új szemléletmód” kérdése csupán egyetlen szelet abból feszültségből, amely a biblikus irányultságú dogmatika és a történeti írásmagyarázat között jelentkezik. Ez mindenesetre igen-igen érdekfeszítő szelet, mivel a reformátorok Pál-értelmezésének egyház- és teológiatörténeti jelentősége volt.

The purpose of this study is twofold. First, it sets the historical context in which Aphrahat wrote his Demonstrations and deals with the interesting relationship between his writings, ‘against the Jews’ and the Sassanian persecution of Christians. It also treats his refutation of the Jewish charges. Secondly, it addresses his ‘unique’ view of christology which is not in line with the Nicene decision concerning one aspect yet at the same time it is congruent with it. The paper also tries to point out that his view on christology was ‘unique’ but not exceptional in the Early Church.

Dolgozatomban bemutatásra kerül, hogy mi is a lelkiismeret, hogyan lehet azt meghatározni és milyen tulajdonságai vannak. Rövid áttekintést kapunk a történelem különböző részeiből, mégpedig az ókortól kezdődően, a középkoron át egészen a modern korig. Ismertetem az Ó- és Újszövetség nézeteit a lelkiismeretről, valamint a teológiai szempontokat, ugyanakkor részletesen megvizsgálom Luther Márton tanítását a lelkiismeretről, arról, hogy hogyan kapcsolódik össze egyes fogalmakkal (bűnbánat, bűnbocsánat, szabadság, hit, Krisztus országa stb.). Megtudhatjuk, hogy Luther szerint hogyan érvényesül a lelkiismeret a parancsolatok fényében. A dolgozat befejező részében megvizsgálom, hogy mit ír Luther a lelkiismeretről a Kis- és Nagy kátéjában.