Repozitórium index

Az emberben minden időben ott élt a vágy, hogy a világmindenség titkait megfejtse. A válaszok megfogalmazásakor azonban szembesülnie kellet azzal, hogy nyelv által képtelen mindent meghatározni. A mítoszok szekularizálásával ugyanis elvesztettük kapcsolatukat a költői nyelvvel, ami megadhatná a belépés lehetőséget a nyelven túli állapotokba. A megoldás a titok erejének újra felfedezése lehet. Mindez az egzisztenciális metafora által megtörténhet, és az ember újra képessé válhat az Isten titkának a megélésére.

Weather imagery plays a major role in Hosea. Hosea 2 recalls the image of an unfaithful wife; Hosea 4:2–3 describes the withering of the land; in 6:3; 10:12; 14:6, the several types of precipitation draw attention to the utterance of YHWH or the requested righteousness; in 9:10.13.16; 10:1; 13:5; 14:6.8, Israel is symbolised by different plants that blossom and wither, depending on their relation to Yhwh. In all of these instances, weather phenomena contribute to these images. In this article, I try to catalogue and evaluate the metaphors and concepts to look at how meteorological images convey theological and historical messages, and vice versa how historical events or sociological procedures demonstrate their consequences in nature, especially in the weather. It seems that weather imagery is used to describe the consequences of idolatry, injustice and false politics.

E nagyobb lélegzetvételű tanulmány a metafora jelentésalkotásáról szól. Nem kérdéses, hogy a teológiai kutatás és a szószéki igehirdetés, illetve a gyülekezeti szolgálat összefüggenek egymással. Mert ahogyan gondolkodunk a jelentésalkotásról, úgy értelmezünk, és ezzel máris a prédikációkészítésnél vagyunk. Ha pedig textusprédikációra törekszünk, akkor azt a szempontot követjük, hogy a bibliai szövegrész milyen jelentést, és annak milyen alkalmazását engedi meg; mert akik értelmeznek, azok a szöveg szolgái.

János evangéliumának jelképes nyelvezete komoly kihívás az olvasó számára, ezért a bibliamagyarázók már a korai egyház korában, vagyis az evangélium egyházi használatának kezdete óta „lelki evangéliumként” utaltak rá, és élesen megkülönböztették azt a másik három evangéliumtól. Ez a lelkiség a metaforikus nyelvezetben nyilvánul meg, értelmezése pedig nem evidens. A kutatók között mai napig nem csillapodik a heves vita az átvitt értelmű szavak, kifejezések és perikópák meghatározásáról, azoknak szövegbeli funkcionalitásáról és céljáról, teológiai értelmezéséről, a metaforikus képek forrásanyagáról, illetve az „Én vagyok” mondások típusairól.

Az Erdélyi Református Egyházkerület 1931. november 21-iki közgyűlésén az 1929 november 23-iki közgyűlés óta eltelt két esztendőről.

Szakdolgozatom témájaként az ifjúsági korszakváltás témakörét választottam, és egyben arra vállalkoztam, hogy ezt az ifjúságszociológiai fogalmat és annak tartalmát megpróbálom minél közelebb hozni az Erdélyi Unitárius Egyházhoz. Teszem ezt azért, mert megérzésem szerint az egyház ifjúsági munkájának stratégiájában némi váltásnak kell megtörténnie. Ez pedig csak úgy valósulhat meg, ha megfelelő, tudományos alapokon nyugszik. Az ifjúsági korszakváltás olyan valóságokat teremtett, amelyek előtt az egyháznak nem szabad szemet hunynia, hanem ezzel ellentétben, meg kell ismernie jelenségeit, és fel kell vegye velük a harcot.

Mesteri dolgozatom témája az ekkléziogén neurózis. A kifejezés a vallásosság torzult formáira utal, olyan negatív viselkedés- vagy gondolkodásmódra, amelynek hátterében a vallást vélik felfedezni.

A vallásos tisztelet több egy szükségletet kielégíteni képes cselekedetek sokaságánál, mert maga a tiszteletet kiváltó ok, ha észérvekkel magyarázhatatlan is, jelen van, és kiváltja a vallásos tiszteletet.

Jelen dolgozat a predikatív „én vagyok” mondások hagyománytörténeti kutatásával foglalkozik. Az elmúlt néhány évtizedben János evangéliumának kutatása nagy fejlődésen ment keresztül: mivel a János evangéliuma „csupán” teológiai mű, ugyanakkor filozofikus bonyolultsága és metaforikus beszédei miatt nem használható konkrét történelmi kutatásokra, ma már a bibliakutatás igyekszik a szinoptikusok szintjén kezelni a negyedik evangéliumot is. Ez azt jelenti, hogy különösen a memory research keretén belül a János evangéliuma ma már a történeti Jézus-kutatás egyik fókuszpontja. A dolgozat ehhez a kutatási irányhoz kíván csatlakozni.

Milyen életkörülmények járulnak hozzá ahhoz, hogy valaki vallásos legyen? Fontos-e ebből a szempontból az, hogy kik nevelik fel és milyen módszerekkel, milyen körülmények között? Isten nyújtja a kezét felénk, de ezt a kinyújtott kezet nekünk is el kell fogadnunk. Ez egyes embereknek könnyebben megy, mások nehezebben tudják elfogadni a mindenható Isten létét és jelenlétét. De vajon miért? Mert olyan a természete, a temperamentuma, vagy az élettapasztalatai nem engedik elhinni neki, hogy létezik Isten? Ha valaki vallásos, meglátszik-e ez a mindennapi cselekedetein? Befolyásolja-e hite abban, hogy miként viszonyul szüleihez, barátaihoz, házastársához, egyáltalán abban, hogy milyen emberekkel veszi körül magát? És ha befolyásolja, akkor hogyan, milyen tényezők által? Vagy a mai vallásosság inkább egy „templomi vallásosság”, a hétköznapi életben viszont semmi nyoma sincs?

Jelen dolgozat Karl Barth-nak a vallással kapcsolatos máig vitatott nézetét helyezi nagyító alá. A 20. század fordulóján protestáns teológiáját jellemző liberális tendenciával élesen szembeszegülő Barthot még a „keresztyénietlenség” vádjával is megillették radikális vallás- és egyházkritikája miatt. Ennek dacára érdeme visszavonhatatlan, hiszen egy olyan hullámot indított el a protestáns teológusok körében, mely hatására az Ige visszakerült az őt megillető helyre, a teológia középpontjába.

Az egyház felnőtt tagjaival huszonéves koruk után csak az esküvőkkor és keresztelésekkor találkozunk újra. Azt követően jó esetben már csak a gyermekeikkel foglalkozhatunk. A harminc – ötvenéves korosztályt csak néhányszor látjuk az istentiszteleteken, családlátogatásokkor, de valódi kapcsolat csak elenyésző számban alakul ki. A felnőttek irányába történő katechetikai nyitás olyan kihívás az egyház számára, amely túlmutat a hittani, teológiai felnőtt-továbbképzésen. Ebbe a folyamatba léphet be az egyház a katechetika segítségével, hogy megismerve a felnőtt emberek élethelyzetét, hitbeli fejlődését és speciális felnőttoktatási igényeit, új hangon és új hívással szólíthassa meg őket. A katechetika egyik legnagyobb kihívása, hogy túllépjen a hitvallás és az egyházi tantételek általános ismeretén, afelé a tudás felé, amely lehetővé teszi, hogy az egyház kincsei szólhassanak a modern emberhez.

A bibliai hagyományban fogant spiritualitás fogalma, a két évezred folyamán leképezte az egyes korok szellemi mozgását. A Bibliában még nem találkozhatunk a konkrét fogalommal, viszont tartalmának és szerkezetének alapjait ott találhatjuk meg, a jelen kor fogalomhasználatának mintegy kiindulási pontjaként. Az idők folyamán spiritualitás egyre jobban az érdeklődés és a kutatások középpontjába kerül. A jelen kor liberális és ember centrikus szellemisége maga után vonta az egyénnek az intézményes egyháztól való eltávolodását, s így a spiritualitás fogalma is kilépett az egyházi közegből és szélet körben elterjedve alakul a társadalom igényeihez. A XX. századtól a fogalom kilépett a vallásos és egyházi közegből és más olyan területeken is elterjed, ahol addig nem tulajdonítottak neki nagy szerepet, s így új jelentéskörrel ruházódik fel.