Repozitórium index

Tanulmányom két tudásterület, a természettudomány és a teológia alapvető különbségeit vizsgálja. Közismert tény, hogy a természettudomány empirikus megfigyelésen és kísérleteken alapszik, míg a teológia a hitre és a kinyilatkoztatásra támaszkodik. A természettudományos ismeretek értelemmel ellenőrizhetőek, a teológiai igazságokat viszont hittel elfogadjuk vagy logikusan kikövetkeztethetjük, így ezen igazságok nem mindig ellenőrizhetőek empirikusan. Mindkét tudásterület az ember szellemi erőfeszítésének eredménye, így közös céljuk, hogy eligazítást nyújtsanak a létezés nehezen hozzáférhető részeivel kapcsolatban. Lehetséges igaz kijelentéseket tenni olyan valóságokról, amelyek nem hozzáférhetők az empirikus tapasztalatok számára? Tanulmányomban erre és ehhez hasonló kérdésekre keresem a választ.

A most előkerült nagyváradi Barth-interjú azért is fontos, mert eddig úgy tudták egy 1939-es levele alapján, hogy Barth feltételezhetően ettől a dátumtól kezdve tett egyenlőségjelet a bolsevizmus és a fasizmus közé, és hogy akkor állapította meg: a nemzeti szocializmus és a bolsevizmus egymásnak rokonai. Barth tehát ettől kezdve hitt a „Hitlerei” bukásában. Az interjúból azonban az derül ki, hogy mindezekről már 1936-ban is beszélt nyilvánosan, Nagyváradon.

Dolgozatunkban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy miért és milyen értelemben használja az Újszövetség az alvók, elaludtak, illetve az alvás képét a halottakra, illetve a halálra? Ez általános, közhelyszerű(nek tűnő) kép, amely nemcsak az ókori Keleten, a görög–római kultúrában, hanem feltehetően minden nemzeti mitológiában megtalálható, ezért könnyen arra a megállapításra juthatunk, hogy az Újszövetség is közhelyszerűen, minden különösebb teológiai intenció nélkül használja. Dolgozatunkban amellett érvelünk, hogy az alvás képe, amelyet az Újszövetség következetesen csakis és kizárólag a hívők (és ószövetségi kegyesek) halálával kapcsolatban használ, teológiai – és közelebbről eszkatológiai szempontból – nem lehet érdektelen, mellékes és semleges.

Teológusoknak, igehirdetőknek, mindnyájunknak éreznünk kell, hogy a barthi teológia erdélyi elfogadása nem a teológiai tudományágak egyikét-másikát érinti, hanem az egész teológiát. Akkor is így van, ha ez ma már csupán szellemtörténeti vagy tudománytörténeti eseménynek látszik. Hatásával akkor is számolnunk kell, ha egyesek ma már magát a kérdést időszerűtlennek látják.

Jung egy ízben a következő zavarba hozó kérdést tette fel: „Ha egy teológus tényleg hisz Istenben, milyen hatalom nevében állítja, hogy Isten nem képes az álmok útján szólni?” Csakugyan, állítható-e komolyan, hogy Isten ma is feddhet, inthet, buzdíthat az álmok által? Érdemes-e odafigyelni álmainkra, vagy az teszi jól, aki reggelre – mint az éjszaka ki tudja, honnan előbugyogó zagyvaságait – elfelejti ezeket? Továbbá: segítenek-e az álmok az élet válsághelyzeteiben, például a gyász feldolgozásában? Ebben a tanulmányban sok álompéldával – köztük személyesekkel is – a téma klasszikusaira és természetesen a Szentírásra támaszkodva, ezekre a kérdésekre igyekszünk választ találni.

Makkai Sándor írásaiból, a róla szóló méltatásokból egy újítani kész, nagyszerű és merész lelket ismerünk meg. Azok az irányelvek és programok, amelyeket közel egy évszázada fogalmazott meg, ma is újszerűen, frissen, egészen közelről hatnak, de mindaz a sok ötlet és terv, amely megszületett benne, ma sem valósult meg igazán. Maga Makkai Sándor is sokat tett azért, hogy beszédei, tanulmányai, prédikációi, programadásai, célkitűzései ne csak szavak maradjanak. Az új nemzeti-történelmi helyzethez nemcsak megírta a „magunk revíziója” égető szükségességét, hanem revízió elé állította önmagát is, s újra és újra visszanyúlt a tiszta Kijelentésig, a Szentírásig. Így a „revízió” Makkainál az önmagunkkal való szembenézést jelenti, vagyis azt, hogy életünket gyökereiből kell megújítanunk, nem pedig azt a határok visszaállítását, de még az ígért jogok érvényesítését sem, amelyekről az erdélyi magyarság évtizedekig nem mondott le.

Solomon Zeitlin zsidó történész egyik tanulmányában azt próbálja bizonyítani, hogy a fogság utáni időszakban az álmok kezdték elveszíteni előrejelző funkciójukat. Megjegyzi, hogy már Ézsaiás sem tartotta az álmokat isteni eredetűeknek, és inkább afelé hajlott, hogy azok az ember gondolatainak és vágyainak visszatükröződései; ilyenformán a próféta Sigmund Freud előfutárának tekinthető. Később, a tannaita korban a rabbik már nem a jövendőt jó- solták meg az álmokból, hanem egyszerűen csak magyarázták azokat.

E szokatlannak tűnő cím arra az ez ideig feldolgozatlan teológiai-társadalmi kérdésre utal, melyből kitűnik, hogy a 20. századnak talán páratlan tekintélyű teológusa, Karl Barth miképpen viszonyult 1940-ben az erdélyi magyar, illetve a magyar erdélyi határváltozáshoz, más szóval: az akkori Észak- és Dél-Erdély történelmi adottságához.