Repozitórium index
A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.
Displaying 1 - 4 of 4 results.Publikáció
› Buzogány Dezső
› 2021
› 114
› 5
› Pages: 517--529
Az Erdélyi Református Egyház 16–17. századi szerkezete sok hasonlóságot mutatott a nyugat-európai református egyházi modellel, amelynek intézményei – a presbitérium kivételével – már a 16. század közepén létrejöttek Erdélyben. A presbitériumok felállításának elmaradását főként az magyarázza, hogy az erdélyi az erdélyi társadalom nem a polgári demokráciára épült, egy meglehetősen feudalista rendszerre, következésképpen a társadalom alsó rétegei nem befolyásolhatták sem a helyi közösségek, sem pedig az ország irányítását. Ezért a presbitériumot mint nyugati demokratikus egyházi intézményt nem lehetett beépíteni egyházi kormányzatba. Így az egyházi kormányzat legalacsonyabb szintje a classis vagy dékánság (synodus specificis) zsinata volt, amelyet a dékán (nyugaton: felügyelő) vezetett.
Szakdolgozat
› Begué Mátyás Eugene Victor
› 2021
› Pages: 54
› Supervisor: Visky Sándor Béla
Két fő kérdést próbáltunk körüljárni. Az első kérdés kapcsán, arra kerestük a választ, hogy a halálközeli élmények állomásai közül – amiket megismertünk, Moody és Hampe által – melyek azok az elemek, amelyek figyelemre méltóak egy keresztyén ember számára. Az első ilyen elem amelyről szólunk, a ,,Fénylény” volt, akiről sok érdekességet megtudhattunk. Megtudtuk, hogy ő is egy személyiségjegyekkel rendelkező valaki és nem valami, aki az emberekre - a magához vonzó szeretetével és belőle áradó békességével - nagy hatást gyakorol, és az általunk ismert Istenhez hasonló személyiségjegyeket hordoz. Mégis felmerült vele kapcsolatban az a kérdés, hogy vajon Istenre mutathat-e mindaz, amit megtudtunk a Fénylényről, vagy inkább a gonoszra, aki a világosság angyalává tudja magát változtatni (2Kor 11:14)? Erre az érdekfeszítő kérdésre a választ az emberek életében megnyilvánuló tettekből tudjuk meg.
Szakdolgozat
› Szabó Andor Gellért
› 2021
› Pages: 76
› Supervisor: Kolumbán Vilmos József
A licenciátusi dolgozatomban egy általános leírást nyújtok a 19. századról, Erdély népességéről. Az 1785-ös népszámláláson a magyarok létszáma Erdélyben mindössze 33%. Az akkori kor mezőgazdasága, ipara és kereskedelme akkor kezdett fellendülni és a kulturális épp fellendülőben volt. Láthattuk, hogy a kultúrában is jelentős fejlődés kezdődött, hisz fellendült a könyv írás és nyomtatás, így könnyebbé és elérhetőbbé vált a tanulás, ennek következtében több és több ember járt iskolába és művelte magát. Egyházi szempontból kétségtelenül az egyik, ha nem a legfontosabb esemény az II. József a Türelmi Rendeletének a kiadása volt. Előzményei közé tartozott, hogy Mária Terézia idejében olyan törvény volt érvényben, ami nem engedte meg a protestáns híveknek a szabad vallásgyakorlást az ország bármely pontján, csak a kijelölteken. II. József ezt akarta felszámolni a Türelmi Rendelettel.
Publikáció
› Gyenge János
› 1924
› Pages: 44
Egyházunk lelki és szervezetbeli újjászületésének érdekében jogos mindenkor, sőt kötelesség a régi elavult rendet felforgatni és ujjal cserélni fel. S ha megtették ezt már kivétel nélkül a világ összes kálvinista egyházai, miért vonnánk ki annak megtétele alól magunkat éppen mi, romániai magyar reformátusok, holott ez nálunk fajunk és egyházunk legfontosabb életkérdése.