Repozitórium index

Rácsnézet | Táblanézet

A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a  dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.

Displaying 1 - 14 of 14 results.
PublikációKolumbán Vilmos József20231166Pages: 609--624

Az itt közölt szöveg a kolozsvári kollégium tanácsa által 1786-ban kidolgozott etikai kódex. Az 1780-as évek az iskolai kódexek kora voltak. Ebben az időszakban a Habsburg Birodalom uralkodója elrendelte az oktatás központosítását. Ezért az Erdélyi Református Egyházkerület a kollégium és a népoktatás átfogó átszervezésére készült. Ez a szabályzat egyedülálló, és a nemesek és uralkodók szellemi hagyatékához hasonlítható. Fontos jellemzője, hogy csak nemesi származású fiataloknak szánták, és valószínűleg emiatt nem is alkalmazták. 

PublikációBorsi Attila János2023Pages: 37--48

A keresztyén élet értelmezése református megközelítésben kiemelt figyelmet szentel a megszentelődésről szóló tanításnak. ami gyakran így is a megigazulástan „árnyékába” kerül. A ’mit hiszünk’ és ’mit cselekedjünk kapcsolatának’ kérdése ez. Az előadás ennek egy inverz megközelítésére tesz kísérletet Bonhoeffernek a Közösségben és a Követés című művei alapján. Annak kérdéskörét vizsgálja, hogy a keresztyén lelkiségértelmezés, keresztyén életgyakorlat miként ad meghatározó impulzusokat magának a keresztyén etikának.

PublikációAmbrus Mózes20221153Pages: 329--351

A II. bécsi döntés kedvező fordulatot hozott az Észak-Erdélyben élő magyarság számára, ami megmutatkozott a tudományos életben is. Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy a teológiai tanárok munkásságára milyen hatással volt az anyaországhoz való visszatérés. A Református Szemle az erdélyi reformátusság egyik legjelentősebb sajtóorgánuma volt, így tanulmányunkban az ott megjelent írásokat tesszük vizsgálat tárgyává. A Református Szemle folyóiratban azokat a cikkeket vizsgáltuk, amelyek vezércikként vagy tanulmányként jelentek meg. Az 1940-es év írásait részletesebben vizsgáljuk. Ebben az évben négy tanárnak (Tavaszy, Gönczy, Imre, Nagy) jelentek meg írásaik a Református Szemlében, így az ő írásaikat elemezzük, hogy megtudjuk: változott-e írásaik stílusa, mondandója, témája a II. bécsi döntést követően.

PublikációVarga Benjámin2022Pages: 19--174

In his 1583 ritual entitled Agendarius, which was innovative in many respects in comparison to its Hungarian predecessors, Bishop Miklós Telegdi of Pécs, the administrator of the diocese of Esztergom, added sample-like sermons to the rituals of the administration of the sacraments accompanying the great turning points of life (viz. baptism, confirmation, wedding etc.). He was presumably guided chiefly by pastoral considerations. For the second edition of 1596 (published after Telegdi’s death), the editors added a second funeral sermon, clearly intended for a more educated, urban audience – judging from the scholarly Latin quotations and the general tone. A comparison of the structure and content of the two speeches provides useful conclusions as to what the ecclesiastical authorities of the time considered advisable to preach at the time of death to mourners lacking basic schooling and what to the more learned audience.

PublikációSzigeti Molnár Dávid2022Pages: 101--122

My study approaches Unitarian sermon literature from the perspective of church discipline. There are several reasons for this: 1) Historical records of reception are scarce because in the early modern age, only a handful of Unitarian sermons could be published. 2) it was uncommon among Unitarian preachers to use theoretical works (ars concionandi/praedicandi) until the end of the 17th century, they learned instead by observing the written and oral practices of their colleagues. 3) Because of the medium of the manuscript, most early modern Unitarian sermons did not survive beyond the 17th–18th century. Therefore, in our exploration of the rules and ideals of sermon literature as well as the attitudes of followers, preachers, and schoolmasters to the genre, we are forced to rely on inferences based on the norms, especially the offences recorded in (ecclesiastical) court protocols.

PublikációKoppándi Botond Péter20031091Pages: 83--88

PublikációHorváth Levente2017Pages: 224

Horváth Levente lelkész könyve az évek során kialakított Testvériség kurzus anyagához kapcsolódik. A kurzus anyagán Horváth Levente, munkatársi csapatával együtt 2012 óta dolgozik, alkalmazását számos életvezetési programban próbálták ki (a Jó Pásztor Egyesület egyik programprojektje keretében). Ez az anyag, örömközpontú evangéliumi tanítása mellett izgalmas ötvözetét nyújtja a kommunista uralom alatt üldöztetést szenvedő keresztyének pozitív és derűs hittapasztalatának is, amely a szerző szerint napjainkban is eredményesen alkalmazható életbölcsességnek bizonyul. A kötet alapját képező kurzus célja az volt, hogy a hitben növekedésre és egészséges életvezetésre vágyó ember mindennapi kihívásait, igényeit és tapasztalatait figyelembe véve tanítson és támpontokat adjon Krisztus hiteles követésére nézve.

PublikációHorváth Levente2013Pages: 216

A kötet a családi és közösségi hitépítő alkalmakat kívánja feleleveníteni, fogódzót nyújtani ezekhez, tartalmas olvasmányt kínálva az év mindegyik hetére. A Koinónia Kiadó „gyakori használatra” ajánlja a könyvet, hiszen azokban a családokban, ahol a hit a mindennapi élet része, ott a legzaklatottabb napon is keresik az elcsendesedést, a lelki megújulást. A gyerekek igénylik a napirend adta biztonságot, és a családi áhítatok ebben jó támpontot jelenthetnek. Éppen ezért, a szerző szempontjait is figyelembe véve a kiadó vezetősége olyan könyvet tervezett, amely nem a könyvespolc óvni való dísze lesz, hanem a recepteskönyvek, az iskolai füzetek és a kulcstartó közelében kapna helyet.

PublikációBiró István20211146Pages: 687--708

Tanulmányunkban egy jelentős közigazgatási-hatalomváltási folyamatot vizsgáltunk meg: milyen hatást gyakorolt az 1940. augusztus 30-ai második bécsi döntés az erdélyi református egyház Kolozsvári Theologiai Fakultására? Ez a történelmi fordulat nemcsak örömre adott okot, hanem nagy mértékben megváltoztatta és nehézségek elé állította a teológiai képzést. Betekintést nyerhettünk abba, hogy a fakultás és annak vezetősége milyen kihívásokkal szembesült az új helyzetben, és hogy milyen megoldásokat keresett ezeknek orvoslására.

PublikációAmbrus Mózes20211146Pages: 709--720

Az 1940. augusztus 30-án megkötött II. bécsi döntés következményeként az Erdélyi Református Egyházkerület két részre szakadt, és körülbelül 240 000 Dél-Erdélyi területén élő híve a román állam fennhatósága alá került. Vásárhelyi János püspök és az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa Nagy Ferenc esperest és gróf Bethlen Bálint főgondnokot bízta meg, a dél-erdélyi gyülekezetek igazgatásának megszervezésével. Az egyházkerületnek arról is kellett döntenie, hogy miként szervezzék meg a Dél-Erdélyi Egyházkerületi Rész lelkészképzését. 1941. tavaszán meg is szervezték a Dél-Erdélybe rekedt a teológiai hallgatók továbbképzését, hogy befejezhessák Kolozsváron megkezdett teológiai tanulmányaikat. 1941. szeptemberétől pedig négy tanszékkel és négy főállású tanárral indítottak be teológiai képzést a Nagyenyedi Bethlen Teológiai Akadémián.

PublikációBalogh Csaba20112Pages: 11--36

A tanítványság intézménye rendkívüli jelentőséggel bír az Újszövetség szempontjából. De vajon van-e valamilyen nyoma ennek az intézménynek a hellenista világon túl? Beszélhetünk-e tanítványságról az Ószövetségben? Játszott-e valamiféle szerepet az Ószövetség abban, hogy a tanítványság ilyen formát öltött a zsidóságon belül?

PublikációLészai Lehel20171103Pages: 237--248

A hatalom (exúsziá) fogalma gyakran előfordul az Újszövetségben, és legalább négy vonatkozása van. Először is a hatalom döntési szabadságot vagy cselekvési jogot jelent minden gátló körülmény nélkül. Minden ilyen hatalom Istennel kezdődik, és Istentől ered, mert „nincs hatalom mástól, mint Istentől” (Róm 13,1). A hívőknek joguk van Isten gyermekeivé válni (Jn 1,12), és szabadságuk van a törvényre nézve (1Kor 8,9). Jóllehet a hatalom értéktelen az azt érvénybe léptető erő nélkül, árnyalatnyi különbséget kell tennünk a két fogalom között. A hatalom első értelmezése tehát elkülöníthető az erőtől, és elsődlegesen előjogra, kiváltságra utal.

PublikációKolumbán Vilmos József20181111Pages: 56--61

1791 és 1793 között zajló, Endemann-perként ismert tanfegyelmi kivizsgálás az erdélyi református ortodoxia utolsó kísérlete volt a két évszázadig tartó teológiai irányzat fenntartására. A per történetével mindössze két tanulmány foglalkozott. 1973-ban Juhász István Christian Wolff és az erdélyi református teológia című tanulmányának egyik alfejezetében röviden ismertette a Zilahi Sebes János és Bodola János ellen 1791-ben indított tanfegyelmi eljárást. Juhász István úgy vélte, hogy a Zilahi és Bodola ellen indított kivizsgálás a wolffianus filozófia erdélyi térhódítását próbálta meggátolni. Kutatása nem terjedt ki a református ortodoxia vizsgálatára, de ugyanakkor rámutatott a teológiai felvilágosodás jelentőségére.

PublikációJuhász István1940Pages: 278

A megbékélés keresése eredménytelen volt, a harc pedig részben célt ért és hisszük, hogy további részében is diadalt hoz. Kelet-Magyarország, északi és keleti Erdély újra magyar! A románokkal szembeni magatartásunk visszatérhet azokhoz az ősi alapokhoz, amelyeket a nemzetiségi kérdésre nézve általánosságban István király Intelmei jelöltek ki és amelyeket Erdélyben Bethlen Gábor országépítő politikája valósított meg. Ez az ősi út az egyetlen helyes magatartás.