Repozitórium index

Rácsnézet | Táblanézet

A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a  dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.

Displaying 1 - 3 of 3 results.
SzakdolgozatMolnár-Mikola Andrea2023Pages: 61Supervisor: Somfalvi Edit

Ebben a dolgozatban olyan módszereket mutatunk be, amelyek felhasználhatóak az autizmus spektrumzavarral diagnosztizált elemi osztályos gyerekek gyülekezetekbe való integrálásához. Alapja az a törekvés, hogy a Romániai Református Egyház felé hangsúlyosabbá tegye ennek a kérdéskörnek a vizsgálatát és gyakorlatba ültesse a kidolgozott módszereket, hiszen a gyülekezetekben is egyre több ASZ-ral élő gyermek él, akiket be kell vonni a keresztyén életbe. A dolgozat első részében bemutatjuk a tipikusan fejlődő kisiskolások katekézisének jellemzőit és módszertanát, majd biblikailag alátámasztjuk, hogy miért jogosultak az autizmussal élők a gyülekezetekhez tartozni, valamint a katekézisben részt venni. A második részben ismertetjük az ASZ, mint klinikai kórkép történetét, tüneteit és diagnosztikai kritériumait, illetve az autizmus spektrumzavarral élők oktatásának és fejlesztésének lehetőségeit.

PublikációBak Áron20191126Pages: 681--688

Henri Rousseau kistisztviselő volt egy ügyvéd mellett, de mert nem volt szíve árverési pecséteket ütni az adósok bútoraira, inkább másodfokú vámtisztviselői állást vállalt a párizsi beviteli vámnál, és ilyen minőségben dolgozott a Montrouge-kapunál, a Tournelle hídon és a Porte de Meudonnál, s közben tájképvázlatokat készített. Állítólag hallgatag ember volt, és titkait sem osztotta meg másokkal. Amikor festményeivel jelentkezett, foglalkozása miatt kapta a Le Douanier melléknevet, hogy megkülönböztethessék Theodor Rousseau festőtől. 1886-ban állított ki először a Függetlenek Szalonjában (Salon des Independents).