Repozitórium index
Publikáció › Varga László › 2002 › 28 › 2 › Pages: 77--79Magamfajta öregembert, akinek még a vérében vannak az 50–60 évvel ezelőtt tanultak, sokszor megdöbbenti az, hogy az újabb nemzedékek milyen messze kerültek a mi általunk természetesnek, magától értetődőnek érzett és tudat alatt is tudott dolgoktól a vallás terén. Hihetetlen az a hiány, amit az elmúlt évtizedek okoztak ezen a téren, s ez bizony, akármilyen irányba fejlődjék a társadalom köztudata, mindenképpen a műveletlenség határát súrolja.
Publikáció › Daragus Izabella › 1998 › Pages: 82A 'Protestáns Szemle' [...] az egyházi életműködés minden ágát felölelő vagy azzal érintkező tudományok mezején búvárkodik, fejteget vagy vitáz: ezt az alapelvet igyekszik szem előtt tartani és attól – legalább szándékosan s öntudatosan – nem akar eltérni. Azért, egyfelől a maga körében, t. i. a magyar protestáns felekezet körében, az egy alapon álló árnyalatok közt az eszmecserék s tárgyilagos vitatkozásnak szabad tért nyit s az ellennézeteket, csak tudományos érvekkel jőjjenek, meghallgatja, elfogadja, értékük szerint méltányolja. De nem szorítkozva csak a magunk szűk körére, tért nyit a külföldi protestáns egyházi élet s tudományos mozgalmak minden általános érdekű jelenségeinek s azokat részint ismertetőleg, részint vitatólag fogja olvasói elé hozni....