Repozitórium index
Vezető-képzés Erasmus+ BIP mobilitás keretében. A kárpát-medencei protestáns teológiák diákvezetőinek találkozója
Publikáció › Mátyás Emőke Ibolya › 2025 › 118 › 1 › Pages: 119--120Publikáció › Bokor-Imreh Huba › 2025 › 118 › 2 › Pages: 7--38Dolgozatomban Sepsi Református Egyházmegye temetési szokásait kutattam összesen hét gyülekezetben, ahol elsősorban a lelkipásztorokkal készítettem interjút a kérdőívem alapján, de nem zárkóztam el a gyülekezeti tagoktól sem, akik szintén értékes információkat nyújtottak nekem. Munkám során válaszokat kerestem a temetéssel kapcsolatos elméleti kérdésekre. Érdekelt a temetés istentiszteleti jellege, a temetési szertartás történelmi alakulása, valamint szeretetszolgálati jellege. Választ kerestem arra, hogy melyek pontosan a paraliturgikus elemek és miért fontosak. Mindezek fényében igyekeztem elemezni a gyülekezetekben gyűjtött adatokat. Próbáltam válasz adni arra, hogy milyen összefüggés van a paraliturgikus elemek és a lelkigondozás, a közösség formálása és a halálhoz való helyes viszonyulás között. Majd az igehirdetés fontosságát vizsgáltam meg a helyes, Isten akarata szerinti gyakorlatok kialakításában.
Publikáció › Imreh Jenő László › 2025 › 118 › 2 › Pages: 39--46Ez a tanulmányunk Basa Mihály református lelkipásztor publicisztikai munkáságát mutatja be. Írói tevékenységében különös hangsúlyt kaptak az oktatási kérdések. Fáradhatatlan harcosa volt a népnevelésnek. Reformtervezetet dolgozott ki, amelyben az erdélyi oktatás legfontosabb kérdéseit taglalta, és értékes javaslatokkal igyekezett előmozdítani az oktatás ügyét. Emellett az egyház jó hírnevének megőrzésén fáradozott és kellő tájékozottsággal válaszolt kora kihívásaira.
Publikáció › Kállai Benedek › 2025 › 118 › 2 › Pages: 47--58Tanulmányomban Vásárhelyi János püspök lelkészi szolgálatának kezdeti szakaszát mutatom be. Segédlelkészként 1 évig szolgált Kolozsvárott, majd azt követően 7 évig volt a Besztercei Református Egyházközség lelkésze. Mindkét állomáshelyén nagy gondot fordított az igehirdetés szolgálatára, amelyet az eredményes lelkészi szolgálat előfeltételének tartott. Az igehirdetés mellett a belmisszióra is nagy hangsúlyt helyezett: felnőtt és ifjúsági bibliaórákat, vasárnapi iskolát, vallásórát, vallásos estélyeket szervezett, látogatta a családokat, lelkigondozásban részesítette a híveket és a frontszolgálatot teljesítő katonákat, megszervezte a szeretetszolgálatot és beindította az iratmissziót. Gondot fordított az egyházi épületek felújítására és a gyülekezet megszervezésére is.
Publikáció › Gy. Dávid Gyula › 2025 › 118 › 2 › Pages: 59--71Bánffy Miklós (1873–1950) a losonczi gróf Bánffyak tagjaként Kolozsváron született, és oda is tért meg halála után huszonhat évvel. A nagyívű és gazdag életutat bejárt író, képzőművész, politikus, művelődésszervező szülővárosába visszatérve többször újrakezdte az életet, s ezek a hazatérések halála után is folytatódtak emléke, hagyatéka ápolásának hullámzó sikerein keresztül. Bánffy Miklós emlékét Strobl Alajos márvány mellképben is megörökítette, de a kor egyik legnagyobb szobrásza mintázta szobor egyik bronz példányának helyszíne még ma is véglegesítés előtt áll. A mi felelőségünk, hogy ezt az emlékállítást közkincsé tegyük, hogy segítségével a szimbolikus tiszteletnek Kolozsváron is helyet biztosítsunk.
Globális folyamatok a kortárs keresztyén egyházban. A keresztyénség regionális átrendeződése, társadalmi kihívásai a 21. század elején
Publikáció › Steiner József › 2025 › 118 › 2 › Pages: 72--87A 21. században a keresztyénség globális súlypontja az északi féltekéről a Globális Délre tolódik főként Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában tapasztalható növekedéssel. Ezzel szemben Európában és Észak-Amerikában az elvallástalanodás és a szekularizáció okoz visszaesést. A migráció új, kulturálisan sokszínű diaszpóra-gyülekezeteket hoz létre szerte a világban. Az egyre népszerűbb digitális tér új missziós lehetőségeket nyit a keresztyén misszió számára, de nem helyettesítheti a személyes közösséget. Az üldözött egyházak hűsége és növekedése inspiráló tanúságtétellel bír mindannyiunk számára. Mindeközben egyre fontosabbá válik a társadalmi igazságosság kérdéseire adott keresztyén válasz. Mindezek miatt a tanítványképzés kulcsszerepet játszik a jövő egyházaiban minden földrészen, ahogyan a szolgáló, gyümölcstermő, Krisztus dicsőségét munkáló egyházi lét is, amely így képes túlmutatni önmagán, és hitelesen képviselheti a teremtő Istent a jelen világban.
Publikáció › Ferencz Árpád › 2025 › 118 › 2 › Pages: 88--101A rómaiakhoz írt levél Karl Barth legismertebb és legnagyobb hatású műve. A 20. századi teológiai fejlődés tekintetében mindenképpen megkerülhetetlen. Az előadás arra összpontosít, hogy ez a korszakalkotó mű hogyan helyezhető el a hermeneutikai kiáltvány és a klasszikus kommentárirodalom között. Kiemelt figyelmet kapnak Barth munkájának intertextuális vonatkozásai, amelyeket ez az előadás különösen hangsúlyoz. A vizsgálat a kortárs ideológiai és kulturális kontextus figyelembevételével tér ki a mű felépítésére és érvrendszerére, és elősegíti annak mélyebb annak megértését. Az előadás egyúttal magyarázatot ad fordítói döntésekre.
Kisebbségi egyház – az egyház, mint kisebbség. A kérdéskör politikai-teológiai megközelítése. Tézisfüzet
Publikáció › Sógor Géza › 2025 › 118 › 2 › Pages: 108--112Szakdolgozat › Alföldi-Lakatos György › 2020 › Pages: 91 › Supervisor: Buzogány DezsőSzakdolgozatomban a XVII. és XVIII. század, illetve ez utóbbi fordulójának református egyházában az egyházi fegyelem betartatását és gyakorlását tárgyaltam. Ebből a szemszögből vizsgáltam az esperes, illetve a különböző egyházi szolgák személyét és jogkörét, az egyházmegyék és egyházközségek viszonyát, valamint a parciális zsinat, a consistorium és az egyházmegyei vizitáció feladatkörét és működését. Ezeknek tárgyalása után rátértem a vizitációs jegyzőkönyvben tárgyalt konkrét esetek leírására. Ezeket az eseteket különböző kategóriákra osztottam annak alapján, hogy példának okáért az egyházi szolgákat, vagy a gyülekezeti tagokat érintő fegyelmi ügyeket, illetve bárminemű anyagi vonatkozású ügyeket írnak-e le. Dolgozatom végén pedig az általam átírt jegyzőkönyvek teljes szövegét ismertettem.
Szakdolgozat › Bogdán Gergő › 2025 › Pages: 45 › Supervisor: Ősz Sándor ElődEz a dolgozat a 17. századi református egyház lelkipásztori gondozását vizsgálja, valamint értékeli annak hasonlóságait a mai lelkigondozói modellekkel. A kutatás középpontjában Nyilas Melotai István 1621-es agendája, zsinati határozatok és egyházi fegyelmi iratok állnak. E források azt mutatják, hogy bár a „lelkipásztori gondozás” kifejezést akkor még nem használták, a tevékenység maga a lelkipásztori munka lényeges része volt. Melotai kérdés-felelet formájú tanításai, az úrvacsora előtti önvizsgálatra való hangsúly, a betegek látogatása és az elítéltek vigasztalása mind arról tanúskodnak, hogy a lelkészek komolyan vették gyülekezeteik lelki nehézségeit és bizonytalanságait. Ugyanakkor a fegyelmi iratok azt is jelzik, hogy a lelkipásztori gondozás elhanyagolása súlyos következményekkel járt, és az egyházi vezetők a lelkészeket felelősségre vonták.
Szakdolgozat › Kánya Réka › 2025 › Pages: 51 › Supervisor: Somfalvi EditA dolgozat célja annak vizsgálata, hogyan valósítható meg a hatékony katechézis a 7-10 évesek körében, különös tekintettel a család bevonására és a kooperatív tanulás módszerére. A dolgozat vizsgálja a korosztály katechézisének biblika- és gyakorlati-teológia alapjait, a katechetika, pedagógia és missziológia összefüggéseit, továbbá az egyes generációk, különösen az alfa, valamint a Z, Y és X generációk sajátosságait, figyelembe véve azt, hogy ma ezek a generációk élnek együtt családként. A dolgozat hangsúlyozza azt, hogy a hitre nevelés elsődleges színtere a család, éppen ezért a nevelés folyamata akkor válhat hatékonnyá, ha a katechézisbe aktívan bekapcsolódnak a szülők és a testvérek is. Ebben a kooperatív tanulás eszközei olyan tanulási teret biztosítanak, ahol a gyermek a család jelenlétében, annak támogatásával élheti meg hitét.
Szakdolgozat › Mátyás Emőke-Ibolya › 2025 › Pages: 50 › Supervisor: Kató Szabolcs FerenczAz Ószövetség egy izgalmas jelenségével találkozhatunk a Bír 4–5-ben. Mindkét fejezet – előbb prózai, majd lírai műnemben – Izráel egy kánaáni városállam, Hácor, általi elnyomását dolgozza fel, miközben egy Izráel győzelmével záruló katonai konfliktus történetét mutatja be. Ezen eseményeket Debóra prófétanő vezetésének idejére helyezik a szövegek. A fejezetek a szereplők és a leírt alapesemény tekintetében nem mutatnak szembetűnő eltéréseket, azonban a műnem és némely cselekményelem esetében jelentős különbséget figyelhetünk meg. Bár nem ismeretlen a párhuzamos szövegek jelensége, mégis kiemelkedő a Bír 4–5, hiszen nemcsak prózai, de lírai megfogalmazásban is feldolgozásra kerül Izráel írásbafoglalt történetének ezen epizódja. A dolgozat a két szöveg egymáshoz fűződő irodalmi viszonyát tárgyalja.
Szakdolgozat › Vass Lehel › 2020 › Pages: 56 › Supervisor: Balogh CsabaA Tóra Masszoréta Szövege 70 főben határozza meg azok számát, akik Jákóbbal együtt mentek le Egyiptomba (Gen 46:27b; Exod 1:5a; Deut 10:22). Lukács viszont István védőbeszédében már 75 levándorlóról beszél (ApCsel 7:14). A legrégibb ezzel kapcsolatos listán, Gen 46:8b-27-ben néhány értelmetlennek tűnő ismétlést, szövegen belüli feszültséget és a Genezis könyvének más igeverseivel ellentmondásban levő adatot is találunk. Ezért arra következtethetünk, hogy az adott lista szövege, az idők során jelentős változásokon mehetett keresztül. A jelen dolgozatban, a Gen 46:8b-27 szöveg- és redakciótörténeti elemzésével igyekszünk kideríteni azt, hogy hányan lehettek Jákob Egyiptomba vándorolt utódai az eredeti lista szerint, illetve hogyan magyarázhatók a perikópa eltérő adatai, ellentmondásai.
Szakdolgozat › Madaras Szilvia › 2025 › Pages: 47 › Supervisor: Kiss JenőDolgozatom középpontjában a lelkigondozás áll, a transzgenerációs szemlélet megvilágításában, különös tekintettel a házasság kontextusára. A transzgeneráció olyan nemzedékeken átívelő örökségeket jelent, amelyek tudattalanul is hatást gyakorolnak az egyén életére és kapcsolataira. A dolgozatom célja, hogy rámutasson arra: a lelkigondozás hatékonysága fokozható, ha szem előtt tartjuk a rendszerszemléletet, illetve a generációkon át öröklődő mintázatokat. A dolgozat elméleti hátterét bibliai, pszichológiai és családterápiás szempontok elegyének az összessége teszi ki, ahol különös hangsúlyt fektetek Böszörményi-Nagy Iván kontextuális terápiájára. Részletesen vizsgálom a lojalitás és a transzgenerációs hatások kulcsfontosságú szerepét, illetve a párválasztási minták, a konfliktuskezelés és az intergenerációs felelősség problematikája nyomán kiterjesztem a házasságra, mint a transzgeneráció egyik legérzékenyebb csatornájára.
Szakdolgozat › Bálint Mátyás › 2025 › Pages: 94 › Supervisor: Kiss JenőAz öngyilkosság napjainkban megrázó méreteket ölt az emberek körében, de gyülekezeteinkben is. A dolgozat arról szól, hogy miként lehet megközelíteni a témát, bevezetést akar nyújtani abban, hogyan lehet kísérni olyan gyászolókat, akiknek hozzátartozói az öngyilkossághoz folyamodtak, illetve, hogy milyen támpontokat érdemes figyelembe venni lelkigondozásuk során. Fel kívánja mutatni azokat a tényezőket, amelyek nehezítik a gyász folyamatát, illetve azokat az okokat, amik hajlamosíthatják a gyászolót arra, hogy a gyásza komplikált gyásszá alakuljon. Jelen szakdolgozati kutatás ezekre irányul, célja pedig felfedni az összefüggéseket, illetve a jelentős különbözőségeket valós eseteket vizsgálva, elemezve. A tanulmány során tizenegy interjú lett elkészítve olyan személyekkel, akiknek közvetlen hozzátartozói (pl. édesapja, házastársa vagy gyereke) adták fel a harcot, öngyilkossághoz folyamodva.
Szakdolgozat › Bancea Mátyás-Dániel › 2025 › Pages: 53 › Supervisor: Visky Sándor BélaAz eutanáziával kapcsolatos etikai diskurzus rendkívül kényes és ellentmondásokkal teli. Az erről a gyakorlatról való negatív véleményformálást az is erősíti, hogy a közelmúltban egyes erre vonatkozó törvényekben, rendeletekben lecsökkentették a korhatárt azok számára, akik eutanáziát igényelhetnek. Ebben a tanulmányban arra teszek kísérletet, hogy az olvasó elé tárjam a gyermekek eutanáziájával kapcsolatos kortárs törvénykezést, gyakorlatokat amelyek ma egyes országokban érvényesek. Református keresztyénként aggodalommal figyelem, ahogyan az eutanázia különböző gyakorlatai évről évre egyre elfogadottabbá válnak a világban, és az ezzel kapcsolatos szabályokat folyamatosan bővítik és fejlesztik. A legutóbbi ilyen kiterjesztő intézkedés 2024–ben történt, amikor Hollandia szabad utat adott az 1 és 12 év közötti életkorú gyermekek eutanáziájának.
Szakdolgozat › Demeter Ágnes › 2025 › Pages: 138 › Supervisor: Kovács SándorA dolgozat az unitárius egyházkörök azon régi textíliáira összpontosít, amelyek az 1600-as évektől kezdődően az 1800-as évek közepéig kerültek az egyházközségek tulajdonába. A 17–19. századi levéltári források – püspöki és esperesi vizitációs jegyzőkönyvek, egyházközségi leltárkönyvek, számadáskönyvek – segítségével kirajzolható az unitárius gyülekezetek tárgyi örökségének képe, követhetővé válnak az állományban végbemenő változások. A napjainkig fennmaradt textíliák ugyanakkor szemléletesebbé teszik a gyülekezetek életében fellelhető szokásokat, különösen az adományozói szokásrendet, valamint az egyháztagok kegyességi és reprezentációs igényét. Az unitárius gyülekezetek tárgyi örökségének, különösen a textíliáknak kevés figyelmet szenteltek az elmúlt évszázadok során. A dolgozat célja ezt a hiányt pótolni az unitárius gyülekezetek textilállományának felmérésével, egy katalógus összeállításával és a levéltári források részletes elemzésével.
Szakdolgozat › Dinka Levente › 2025 › Pages: 122 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefDolgozatom az 1935-1942 között Bácsfaluban megjelent „Evangélikus Élet” evangélikus egyházi folyóirat repertóriumát tartalmazza, valamint egy előtanulmányt, amely összefoglalja az adott kor erdélyi magyar, valamint az erdélyi magyar egyházi sajtó rövid történetét, illetve ismerteti a folyóirat fontosabb szerzőit és rovatait. A repertórium az 1935-1942 között kiadott lapszámok tartalomjegyzékét, névjegyzékét, illetve textuáriumát tartalmazza. Célom egy pontos adatbázis létrehozása volt, amely segíti a történészek és az egyháztörténettel foglalkozó kutatók munkáját. Ugyanakkor azt a célt is szolgálja, hogy a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház e kevésbé ismert, ám annál értékesebb kiadványát megismertesse az érdeklődőkkel.
Szakdolgozat › Füstös Paul-Gabriel › 2025 › Pages: 121 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefDolgozatom a 18. századi erdélyi protestáns egyháztörténet egy kevéssé kutatott szeletének feltárásán alapszik: interdiszciplináris módon vizsgálja a protestáns szakrális tér berendezési elemein – különösen a szószékkoronákon – megjelenő feliratokat. A vizsgált korpusz elemzéséhez a következő hipotézis vezetett: a feliratok funkcionális jellegűek, tehát rávilágítanak az adott tárgy liturgikus szerepére, ugyanakkor pedig üzenetet közvetítenek a hívők számára. A vizsgálat tárgyát olyan alkotások képezik, amelyeknek ikonográfiai programja, felirata vagy patrónusi háttere különlegesnek tekinthető. A kutatásban számos technikai korlát – pl. az utólagos átfestések és az adatforráshiány – nehezítő körülményként jelentkezett. A dolgozatban a szakrális térkommunikáció elméleti kérdéseinek áttekintését esettanulmányok követik.
Szakdolgozat › Jónás Norbert-Ferenc › 2025 › Pages: 59 › Supervisor: Visky Sándor BélaAz abortusz napjaink társadalmában komoly jogi, politikai és etikai viták témáját képezi. Ebben a vitában megkérdőjeleződik a kezdődő élet értéke és méltósága, az anya önrendelkezési joga a maga teste felett, a születendő magzat életjoga vagy éppen a hozzátartozók és az abortuszt végző orvos felelőssége. Az nézetek és álláspontok ütköztetéséből jól érzékelhetően kimarad az egyházi vagy teológiai szemlélet figyelembevétele. Ebből a helyzetből kiindulva fogalmaztam meg kutatásom fő kérdését: Aktuális válaszokat nyújt a keresztyén etika a mai abortuszkérdésre? Milyen álláspontot képvisel a protestáns és a római katolikus etika az abortusz kérdésében? A kérdés előrejelzi, hogy a két felekezet álláspontja bizonyos részkérdésekben eltér egymástól. Dolgozatomban a hivatalos egyházi nyilatkozatokat és enciklikákat állítom egymás mellé, keresve az abortuszkérdésről alkotott megegyező és elkülönülő szemléleteket.
Szakdolgozat › Dósa Anett Beáta › 2020 › Pages: 65 › Supervisor: Kállay DezsőJelen dolgozatunkban a keresztyén tökéletességgel foglalkoztunk Pál apostolnak a Filippi levél 3. fejezete alapján. Jóllehet Pál a tökéletesség fogalmát a Filippi levélben csak egyszer használja, a levél harmadik fejezete alapján háromféle tökéletességi minta bontakozik ki előttünk. Témáját és hangvételét tekintve a Fil 3 jól elkülönül a levél egészétől, így a keresztyén tökéletesség jellegéről és lényegéről ennek a fejezetnek a tüzetes vizsgálata alapján mondhatunk valamit. Dolgozatunkban tehát mindenekelőtt a Fil 3 áll a figyelmünk középpontjában.
Szakdolgozat › Kulcsár-Rabocskai Lilla-Andreea › 2025 › Pages: 99 › Supervisor: Horváth LeventeA dolgozat azt vizsgálja, miként őrizheti meg a keresztyén misszió hitelességét a 21. század társadalmi, kulturális és technológiai kihívásai közepette. A vallási pluralizmus, globalizáció, szekularizáció és a digitális kommunikáció radikálisan átalakította a keresztény üzenet megszólalásának kereteit. Az egyház ma már nem magától értetődő autoritásként működik, küldetését, nyelvezetét és kapcsolódási formáit újra kell gondolnia. A dolgozat történeti és teológiai szempontból elemzi a misszióértelmezés fejlődését, Thomas S. Kuhn és David J. Bosch paradigmaváltás-elméleteire támaszkodva. A Missio Dei szemlélet szerint a misszió Isten küldése a világ felé, amelybe az egyház bekapcsolódik. Bemutatásra kerülnek a missziótörténet fő szakaszai, a posztmodern identitásviszonyok, a globális kereszténység változásai, a digitális misszió formái, valamint a kontextuális és felszabadítás-teológiai irányzatok.
Digitális eklézsia, hálózatosodó közösségek, virtualizálódó üzenet. Egyházi útkeresések az információs társadalom korában
Szakdolgozat › Lőrinczi Zsófia › 2025 › Pages: 99 › Supervisor: Horváth LeventeA dolgozat célja, hogy feltárja, miként alakítja át az információs társadalom és a digitalizáció az egyházi életet, különös tekintettel a közösségszervezés és a kommunikáció új formáira. A kutatás a vallásszociológia és a médiatudomány metszetében helyezkedik el, és elemzi a hálózatosodó társadalom jellemzőit, a generációk médiahasználatát, valamint az egyházak válaszreakcióit a technológiai változásokra. Kiemelt figyelmet kap az online identitás, a vallásgyakorlatok digitalizálódása és a virtuális közösségek térnyerése. A dolgozat szakirodalmi elemzésen és gyakorlati példák bemutatásán keresztül vizsgálja, hogyan lehet a digitális térben autentikus, közösségformáló egyházi jelenlétet kialakítani. A dolgozat megírásának a célja, hogy saját lelkészi hivatásomat is megalapozza egy olyan korban, ahol az offline és az online közösségek összefonódnak, és az egyházak előtt új missziós távlatok nyílnak.
Szakdolgozat › Páll Zalán › 2025 › Pages: 97 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefA dolgozat az 1830. évi generális zsinati jegyzőkönyv elemzésén keresztül mutatja be az Erdélyi Református Egyházkerület 19. századi belső működését, társadalmi és jogi struktúráit. A vizsgálat középpontjában a jegyzőkönyv főbb, hangsúlyos témái, a házassági bíráskodás, a lelkészek és tanítók életkörülményei, valamint az egyházi adminisztráció és döntéshozatal állnak. Külön figyelmet fordítottam Bodola János püspök életútjára, szolgálatára és teológiai irányvonalára, valamint az Endemann-per jelentőségére, amely jól példázza az ortodoxia és a felvilágosult protestantizmus közötti feszültségeket. A dolgozat forrásközpontú megközelítése jogi, teológiai és társadalomtörténeti szempontokat ötvöz, feltárva azokat a mechanizmusokat, amelyek az egyház megújulását és közösségformáló szerepét a korszak kihívásai között is fenntartották. A munka célja, hogy hozzájáruljon a 19.
Szakdolgozat › Tóth Henrietta-Beatrix › 2025 › Pages: 81 › Supervisor: Somfalvi EditDolgozatunk célja egy, a frissen konfirmáltak (14-15 évesek) korosztályát megszólító óraterv-sorozat, amely hozzájárul istentiszteletünk megértéséhez és a fiatalok gyülekezetbe való integrálásához. A dolgozat elméleti részében a református istentisztelet teológiáját és a liturgia elemeinek szerepét kutattuk. A gyakorlati részben megvizsgáltuk a kutatott korosztály jellemzőit, fejlődéslélektani kríziseit, generációs különbségeit, majd felvázoltuk az alkalmazott KáTéM módszer jellegzetességeit. Mindezt követi az óratervek részletes kibontása. Az óratervek tíz alkalmat ölelnek fel. A tervek segédanyagként szolgálhatnak a lelkészi szolgálatban, tartalmuk pedig oly módon gazdagítja a fiatalok tudását, hogy közben a gyülekezeti egészhez kapcsolódnak.
Szakdolgozat › Dombi Dóra › 2025 › Pages: 79 › Supervisor: Horváth LeventeA gyülekezeti életben a lelkipásztor gyakran kerül szembe olyan helyzetekkel, amikor a konfliktus szakadékot húz a közösség tagjai között. E dolgozat arra keresi a választ, hogyan segíthetik e helyzetek mélyebb megértését és kezelését a rendszeres teológia, a kötődéselmélet, a kontextuális lelkigondozás és a motivációs interjú módszertana. A rendszeres teológiai alapvetés, különösen az inkarnáció, a kiengesztelés és a Szentháromság kapcsolati mintája, azt mutatja meg, hogy a bűn és a megváltás valósága miként befolyásolja az ember közösségi viszonyulását. A kötődéselmélet vizsgálata feltárja, hogy a gyermekkori kötődési minták miként befolyásolják a felnőttkori konfliktuskezelési reakciókat. A kontextuális lelkigondozás elméletének keretében a konstruktív és destruktív jogosultság, valamint a megbocsátás és exoneráció közti feszültség különös jelentőséget nyert a kapcsolatokat rejtetten terhelő, sokszor tudattalanul működő dinamikák feltárásában.
Szakdolgozat › Papp Zoltán › 2025 › Pages: 67 › Supervisor: Ősz Sándor ElődA dolgozatom Szász Gerő református lelkipásztor, szerkesztő és költő életútját vizsgálja, aki a 19. század második felének egyik jelentős, ám napjainkban kevéssé ismert alakja volt az erdélyi protestáns egyházi és szellemi életben. A kutatásom célja, hogy a hagyatékában fennmaradt kéziratok, prédikációk, temetési beszédek, levelek és publicisztikai írások révén új fényt vessen e sokoldalú személyiségre, és értelmezze szerepét az egyházon belüli és azon túli közéleti folyamatokban. A dolgozatom különös figyelmet fordít Szász Gerő közéleti konfliktusaira, szerkesztői munkájára (Protestáns Közlöny), irodalmi alkotásaira, valamint a Teológiai Fakultás Kolozsvárra helyezésében betöltött szerepére. Szász Gerő tevékenysége olyan egyházi és társadalmi víziót tükröz, amely a hit, a nemzeti identitás és a szabadság szoros összefonódásában bontakozott ki.
Szakdolgozat › Hideg Ferenc József › 2025 › Pages: 63 › Supervisor: Horváth LeventeA dolgozat az úrvacsora sákramentumának interkonfesszionális vizsgálatát tűzi ki célul, a református úrvacsoratan szemszögéből kiindulva. A kutatás hét keresztény felekezet – a római katolikus, a keleti ortodox, az evangélikus (lutheránus), a pünkösdi, a baptista és az adventista – tanítását és gyakorlatát elemzi, a református hagyománnyal való hasonlóságok és eltérések feltárására törekedve. Minden felekezet bemutatása után külön szakasz foglalkozik a református tanokkal való összevetéssel. A dolgozat teológiai és liturgikus szempontok alapján vizsgálja az úrvacsora értelmezését, különös figyelemmel az oltári jelenlét felfogására, a sákramentum hatékonyságára, az egyházi közösségben betöltött szerepére, valamint az úrvacsora és a hit kapcsolatára. A vizsgálat célja nem az ökumenikus közeledés előmozdítása, hanem a felekezeti sajátosságok tárgyilagos feltárása és rendszerezése, a református tanítás fényében.
Szakdolgozat › Kovács Zsuzsa › 2018 › Pages: 50 › Supervisor: Somfalvi EditAz egyház felnőtt tagjaival huszonéves koruk után csak az esküvőkkor és keresztelésekkor találkozunk újra. Azt követően jó esetben már csak a gyermekeikkel foglalkozhatunk. A harminc – ötvenéves korosztályt csak néhányszor látjuk az istentiszteleteken, családlátogatásokkor, de valódi kapcsolat csak elenyésző számban alakul ki. A felnőttek irányába történő katechetikai nyitás olyan kihívás az egyház számára, amely túlmutat a hittani, teológiai felnőtt-továbbképzésen. Ebbe a folyamatba léphet be az egyház a katechetika segítségével, hogy megismerve a felnőtt emberek élethelyzetét, hitbeli fejlődését és speciális felnőttoktatási igényeit, új hangon és új hívással szólíthassa meg őket. A katechetika egyik legnagyobb kihívása, hogy túllépjen a hitvallás és az egyházi tantételek általános ismeretén, afelé a tudás felé, amely lehetővé teszi, hogy az egyház kincsei szólhassanak a modern emberhez.
Szakdolgozat › Erdei Árpád Előd › 2018 › Pages: 45 › Supervisor: Pásztori-Kupán IstvánA dolgozatom címe és egyben témája is Szűz Mária mennybevitelének dogmatörténeti elemzése. Ez a dogma, amelyet igen későn mondott ki a római katolikus egyház, kezdetben csak a nép körében élt, csodálatos legendák és mesék formájában. Később a negyedik század körül született meg a „Transitus Mariae” című apokrif irat Mária haláláról és testi-lelki mennybeviteléről. A legenda szerint ezt a művet Arimáthiai József írta. Később valószínűleg ebből inspirálódva egy bizonyos Meliton nevezetű szárdeszi püspök írja meg ennek az iratnak a „B” verzióját, mely ugyan hasonlít az elsőre, de részletesebben meséli el a történetet. A hetedik században már liturgikus könyvekben is megjelennek erre az eseményre utaló részek. A tizenkettedik században ez a hagyomány átterjedt nyugatra is. István király már a Szűzanya oltalmába ajánlja országát. Végül a Mária jelenések gyakorisága miatt és a hívek kérésének engedve, 1950 november elsején XII.
Szakdolgozat › Nagy Mátyás › 2018 › Pages: 54 › Supervisor: Visky Sándor BélaJelen dolgozatomban Descartes gondolkodását vizsgálva két kardinális kérdés került terítékre. Az első a megismerés. A dolgozatban választ adtam arra a kérdésre, hogy hogyan lehet Descartes szerint eljutni az igaz és megbízható ismeretre. Ő maga az érzéki tapasztalatok megbízhatatlanságát mutatta be, majd helyette, mintegy alternatívaként az észérveket kínálta. A helyes ismeretszerzés így Descartes szerint észérvek alapján és kételkedve történik. Ezt a módszeres kételyt a cogito-érv foglalja össze. Ez jelentős kihatással van a tudományművelésre. Megerősíti a tudományművelés részleges autonómiáját, mely összhangban van a református tanítással. A második vizsgált kérdés, hogy van-e Isten. Isten létének bizonyíthatóságát, Descartes istenérveit vizsgáltam. Bemutattam Descartes szellemi elődeit (Aquinói Tamás, Canterbury Anzelm) és Immanuel Kant istenérvekkel kapcsolatos véleményét. Vizsgálódásom végén kiderül, hogy Isten léte ontológiai és kozmológiai módon bizonyíthatatlan.
Szakdolgozat › Gábor Tímea › 2018 › Pages: 51 › Supervisor: Balogh CsabaAz ókori Mári-i és ninivei királyi levéltárból származó prófetikus szövegek alapján a kutatók megállapították, hogy a női prófétaság nem volt szokatlan jelenség az ókori Közel-Kelet társadalmaiban. Nem volt ez másképp Izraelben és Júdában sem. Az Ószövetségben öt olyan nőt találunk, akiket a bibliai szöveg prófétának nevez. Ezek a következők: Mirjám, Debóra, Hulda, Ézsaiás könyvének névtelen prófétanője, és Nóadjá. Ez a szám csekélynek tűnhet, ha figyelembe vesszük a bibliai férfi próféták létszámát. Azonban néhány kutató feltételezi, hogy több prófétanő tevékenykedett az ókori Izraelben és Júdában, akikről nem számol be a Héber Biblia. Még ha így is van, nyilvánvaló, hogy férfiak nagyobb számban gyakorolták a prófétai hivatást, mint a nők. A hangsúly mégsem a számarányokra esik, hanem arra, hogy észlelhető-e funkcionális különbség férfi és női próféták közt, illetve milyen volt környezetük hozzájuk való viszonyulása?
Szakdolgozat › Nagy Tibor › 2018 › Pages: 56 › Supervisor: Buzogány DezsőDolgozatomat hét fő egységre osztottam. Az első három fejezet a 18. századi egyháztörténelmi áttekintést, a Nagyenyedi Református Egyházmegye kialakulásának történetét és az esperes feladatait, vizitációs kötelességeit tartalmazza. A következő három fejezet a Nagyenyedi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek bemutatásáról szól. Itt mutatom be a vizitációt, mint fegyelmi és gazdasági hatóságot. A hetedig fejezet pedig a jegyzőkönyvet tartalmazza átírt formában.
Szakdolgozat › Varga Tamás Sándor › 2018 › Pages: 72 › Supervisor: Buzogány DezsőAz erdődi zsinatokról értekezve nem mehetünk el szó nélkül a Szatmári reformáció kialakulása és a Drágfi család pártfogása mellet. Amilyen fontos volt ez előbbi, mint a reformátorok egyik fő munkálkodási területe, ugyanilyen fontos az utóbbi. Ez a család védelmet nyújtott és támogatta a reformátorokat. Azért választottam ezt a témát, mert érdekelt, hogy hogyan sikerült elindítani a reformációt? Milyen emberek voltak a reformátorok? Kik és miért vették pártfogásukba ezt az ügyet? Mi vezérelte őket? Dolgozatomban részletesen beszélek a Szatmári reformáció elindulásáról, reformátorairól és a pártfogó nemesi családokról, kitérek Erdőd városának és a Drágfi családnak a bemutatására, szót ejtek a Partium-i zsinatokról, aztán részletekbe menően tárgyalom az 1545-ös első-, és az 1555-ös második erdődi zsinatot.
Szakdolgozat › Kondor Ádám › 2018 › Pages: 71 › Supervisor: Somfalvi EditDolgozatom három nagy fejezetből áll. Az első fejezetben a szenvedélybetegségeket, azoknak típusait, sztereotípiáit, mintáit, modelljeit, lélektani tényezőit és különböző hatásait mutatom be. A második fejezet a szenvedélybetegségek egy konkrét fajtájára összpontosít: az alkoholizmusra. Külön alfejezetet szenteltem az alkoholizmus kialakulásának lehetséges okaira és tényezőire, illetve az alkoholizmus folyamatára is: itt bemutatom a prealkoholikus, bevezető, kritikus és krónikus fázist. Dolgozatom témájának szempontjából egyik leglényegesebb alfejezete az alkoholizmustól való szabadulás lehetőségeit tárja fel. A harmadik egység az előző részek gyakorlati vetületéről szól: a Romániai Református Egyház válaszáról az alkoholizmus okozta problémára.
Szakdolgozat › Nagy Zsuzsanna › 2018 › Pages: 68 › Supervisor: Rezi ElekDolgozatomban a házastársi kapcsolatokban jelentkező problémákkal foglalkozom. Kutatásaim során világossá vált előttem, hogy mekkora jelentőséggel bír a gyerekkorban tapasztalt családi háttér. Továbbá világossá vált az is, hogy milyen felelősséggel és szakértelemmel kell bírnia annak a lelkipásztornak, aki a család gondozásával foglalkozik.
Szakdolgozat › Gál Krisztián Rudolf › 2018 › Pages: 67 › Supervisor: Kiss JenőA lelkipásztor egy gyülekezet vezetőjeként a közösség középpontjában áll, és így számtalan elvárással találja szemben magát, mely elvárásokhoz való viszonyulása nagyban befolyásolja szolgálatát. Az, hogy hogyan viszonyul a lelkész a vele szemben támasztott elvárásokhoz, nagyban összefügg a gyermekkori tapasztalataival, ezért a gyermekkori tapasztalatok megvizsgálásának fényében vizsgáltam a lelkipásztor igehirdetési szolgálatával kapcsolatos elvárásokat. Az igehirdetési szolgálat két megnyilvánulási formáját (gyülekezeti igehirdetés, személyes lelkigondozás), s az ezekkel kapcsolatos (normatív/problematikus) elvárásokat vizsgáltam, továbbá ezen szolgálatok helyes végzését segítő, rövid szolgálati útmutatóként szolgáló anyagot gyűjtöttem.
Szakdolgozat › Varga Árpád-Péter › 2018 › Pages: 77 › Supervisor: Buzogány DezsőA dolgozat elkészítésében döntő szerepet játszott az, hogy a jegyzőkönyv által megismerhetem az említett kor egyházának és gyülekezeteinek életvitelét, felfogását, problémáit és harcait is egyaránt. Munkám célja közérthetőbbé tenni a jegyzőkönyv feljegyzéseit és részletesen feldolgozni azokat.
Szakdolgozat › Csalai Adorján › 2018 › Pages: 45 › Supervisor: Pásztori-Kupán IstvánEbben a dolgozatban a helyreállítás-tan (ἀποκατάστασις) terminológiájának kialakulását vizsgáljuk. Fontosnak tartjuk meghatározni a fogalom etimológiáját és annak használatát az ókori görög forrásokban (sztoicizmus, Arisztotelész), a judaizmusban (beleértve a Septuagintát) és az Újszövetségben. A dolgozat jelentős részét az óegyházi kontextus vizsgálata teszi ki. Irenaeus az ἀποκατάστασις-tan előfutára, aki az univerzális rekapituláció (ἀνακεφαλαίωσις), megbékélés fogalmával elővételezi az Órigenész által megfogalmazott helyreállítás-tant. Irenaeus Az eretnekségek ellen (Adversus Haereses) című művének részletei alapján vizsgáljuk az univerzális rekapituláció terminológiáját. Ezt követi az ókeresztény gondolkodás első nagy összegzője, az alexandriai születésű Órigenész, akinek A princípiumokról című művében domborodik ki az ἀποκατάστασις tan.
Szakdolgozat › Kovács Szabolcs › 2018 › Pages: 70 › Supervisor: Adorjáni ZoltánDolgozatom két nagyobb részből áll. Az első részben az esszénusok életvitelével foglalkoztam (az esszénusok napirendje, étkezései, foglalkozása, gazdasági tevékenysége és családi, azaz a házas életük). A második részben pedig a belső rendjükkel foglalkoztam. Ide tartozik a szabályzat, a közösség összetétele, az új tagok felvételének rendje, a naptárjuk és az istentiszteleti rendjük. Dolgozatomat fő célja az, hogy belátást nyerjünk az esszénusok mindennapjaiba és az azt meghatározó belső rendre. Ez a közösség sok olyan értéket hordozott, amelyből épülhet a mai keresztyén ember is.
Szakdolgozat › Végh Nimród Zoltán › 2017 › Pages: 140 › Supervisor: Visky Sándor BélaNaponta szembesülünk környezetvédelmi problémákkal. A környezettudatosságra való nevelésre már a huszadik században sem bizonyultak elegendőnek az állami – és a környezetvédelmi szervezetek. Már abban az időszakban is sok területen a világi hatalom az egyház együttműködését kérte a problémák orvosolásának érdekében. 2016 nyarán alkalmam volt részt venni a Lutheránus Világszövetség által szervezett Global Young Reformers konferencián Wittenbergben. A hat kontinensről érkezett több mint 150 „ifjú reformátor” egyetértett azzal az állásfoglalással miszerint az egyház nem tulajdonít elegendő hangsúlyt a hívek környezettudatosságra nevelésére.