Repozitórium index

Hogy a szórványok mennyire el voltak hanyagolva, jól látszik egy 1906-os kimutatásból, amely szerint az Erdélyi Református Egyházkerület 234 egyházközségében 3418 lélek élt úgy, hogy egyetlen lelkész sem részesítette őket gondozásban. Ez az állapot csak súlyosbodott a két világháború között. Ez a tanulmány e két világháború között végzett munkának próbálja felderíteni egyes részleteit. Természetesen lehetetlen teljes egészében bemutatni azt a szórványgondozási munkát, amelyet eleink végeztek ebben az időszakban, azonban a legjelentősebb mozzanatokat mégis megpróbáltuk rögzíteni.

Az Állambiztonsági Szolgálat levéltárában kutakodva akadtunk rá az alább ismertetésre kerülő néhány dokumentumra, amely nemcsak a református egyház 20. század közepi történetének egyik érdekes epizódjára derít fényt, hanem arra is, hogy az ÁBSZ tisztjei miként szőttek sokszor irreális, megvalósíthatatlan, szinte azt is mondhatnánk, ábrándos terveket.

A két világháború között az Erdályi Református Egyház sokat foglalkozott a szorványban élő közösségekkel. Az Igazgatótanács szórványgondozással kapcsolatos körlevelet adott ki minden évben. A legtöbb közösség komolyan véve a felkérést komolyan vették. A közösségi munkában úgy a gyülekezetek és azok lelkipásztorai, mint a teológiai hallgatók részt vettek. Az olvasó jelen tanulmányban az egyházmegyéknek két körlevélre (1214/1925 és 2352/1927) beküldött válaszainak ismertetését olvashatja.

Hadad hírnevének hallattán elsőként az egyháztörténeti, közelebbről pedig a királyhágómelléki köztudatba beépült címszavak közül elsőként a Szent László tiszteletére épített műemlék templom; a hadadi Wesselényi család Hadadhoz fűzödő múltja, történelmi szerepe; az üldözött németajkú lutheránusok letelepítése a Wesselényiek által. Az előadás hozzá szeretne járulni a hadadi egyháztörténeti ismeretek bővítéséhez, remélve, hogy belátható időn belül elkészülhet e nemes ecclesia historia domusa.

A körmöcbányai1 születésű, lutheránus Michaël Corvinus2 M. M. C. C. kezdőbetűkkel írta alá a gondosan lejegyzett emlékkönyvét megnyitó „Deliciae Batavicae”-t. Az írás 1623-ból származik, s a címlap tanúsága szerint Corvinus ugyanabbanaz évben indította az albumot is.

1712. február 22-én született Bod Péter, református lelkész, irodalom- és egyháztörténész. Egyháztörténeti munkásságának legjelentősebb eredménye a latin nyelvű Historia Hungarorum ecclesiastica. Noha a kézirat már 1756-ban nyomdakész volt, és Bod Péter ki is küldte azt Hollandiába, a könyv majd csak 120 évvel később jelent meg Leidenben, három kötetben. Aki végigtanulmányozza a Smirnai Szent Polikárpus című könyvet, az nagyjából tisztába kerül népünk 16–17. századának, valamint a 18. század első felének történelmével, konfliktusaival és eseményeivel.

A 110 éve született d. dr. Dávid Gyula emlékére. - Összeállította: Adorjáni Zoltán

Dr. Geréb Pál (1912–1991) teológiai professzor emlékezete. - Összeállította: Adorjáni Zoltán

Ez a tanulmány Pataki Tóth István tanárról szól, aki a Kolozsvári Református kollégiumban volt tanár a 17. század második felében. Családja Sárospatakról jött Kolozsvárra, így nagy valószínű ő már itt született. Diák éveit Sárospatakon töltötte.

E szokatlannak tűnő cím arra az ez ideig feldolgozatlan teológiai-társadalmi kérdésre utal, melyből kitűnik, hogy a 20. századnak talán páratlan tekintélyű teológusa, Karl Barth miképpen viszonyult 1940-ben az erdélyi magyar, illetve a magyar erdélyi határváltozáshoz, más szóval: az akkori Észak- és Dél-Erdély történelmi adottságához.

The purpose of the Communist regime has always been to abolish the Church, due to the fact that its ideology is totally different from the teaching of the Gospel. The Secret Police, as a handy tool of the Communist Party, was the perfect institution to carry out this plan. The present document demonstrates the intense action which has been taken by the Securitate with the clear intention first to join the two Hungarian Reformed Church Districts of Romania, and then to obliterate it entirely.

Mire gondolunk, amikor ezt mondjuk: „evangélikus”? Először is különbséget kell tennünk az elnevezés német és szlovák szóhasználata között. A magyar és a szlovák nyelvhasználat szerint világos, hogy az „evangélikus” egyet jelent a „lutheránus”-sal.

The second half of the 20th century can be characterised by a consolidation of all state structures of the Communist Party. The most important institution in keeping the power was the Secret Police (Securitate), which exercised a strict control over the Churches, including the Hungarian Reformed Church. The Securitate was mostly interested in the foreign contacts of the church. After the Second World War the Reformed Church has kept its contacts with the Reformed Churches in Hungary, as well as with many other Western European churches from the former West Germany, Holland, Switzerland, etc. The Secret Police’s purpose was to gather as many information as possible about the different contacts, and to control the whole issue.

Hoekendijk konkrét gyakorlati tanácsokat fogalmazott meg arra nézve, hogy miként lehet élni és gyarapodni a diaszpórahelyzetben. Ezeket az útmutatásokat ma is komolyan kell venni és gyakorlatba lehet ültetni, figyelembe véve a magunk specifikus egyházi helyzetét.

During the Communist regime, in the sixties of the 20th century, the Protestant Theological Seminary started the student exchange program with churches and institutions from the Western part of Europe, mainly the Dutch Reformed Churches. It was in 1968 when the first Dutch couple came to spend one study year in the Seminary. After them students have been arriving each year until the end of the eighties. Coming from a capitalist, “unfriendly” country, the Dutch students have always been watched at by the Securitate (Secret Police) very carefully. Many informers were recruited from among the Reformed pastors as well as seminary professors to control the whole study process of the foreigners. The documents included into this paper are perfect samples of how the Secret Police usually acted.

1734-ben született Salomon Duytsch tizenhárom éves koráig Temesváron, pontosabban a zsidók számára kijelölt Nagypalánk vagy Kispalánk nevű külvárosi részek valamelyikében élt, ezért bölcsőhelye környékén igyekszünk körülnézni.

Tanulmányunkban azt vizsgáljuk meg, hogy ki volt Konnert Márton, hogyan került a József név az orgonák történetébe, illetve melyik név a helyes. Ugyanakkor közöljük a Konnert-orgonák történetét is.

E tanulmány arról szól, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület hogyan alakult valójában a trianoni békeszerződés után.

Ez a tanulmány a mócsi templomot mutatja be.

Der reformierte Privatdozent István Horváth (Sathmar, 1913 – Klausenburg, 1972) bekam nach seinem Studium der Theologie in Kolozsvár (Cluj, Klausenburg) ein Stipendium in Basel, wo er zwischen 1935 und 1937 Schüler von Barth, Thurneysen, Cullman, Eichrodt und Hartenstein war. In seiner Heimat arbeitete er als Pfarrer und Religionslehrer. Auch war er als wissenschaftlicher Mitarbeiter im reformierten Kirchendistrikt Királyhágómellék (Episcopia Reformată Oradea) tätig.

Ebben a tanulmányban számba vesszük azokat az ókori eretnekségeket, amelyeket Kálvin az Institutióban említ meg; bemutatjuk, milyen ismeretekkel rendelkezett Kálvin ezeket illetően; és megvizsgáljuk, hogy milyen céllal hivatkozott rájuk.

Ez a tanulmány a Farkas utcai templom jelenlegi orgonája felszentelésének századik évfordulójának megünnepléséről szól. Az 1913. december 19-i átadás, majd a jelkép értékű karácsonyi használatbavétel óta eltelt idő számvetésre és tisztázásra ad lehetőséget, s ez nemcsak a Kolozsvár-Belvárosi Református Gyülekezet közösségének lehet fontos, hanem egy tágabb kör számára is. Ezáltal e kiemelt egyházzenei központ még-inkább megkaphatja méltó helyét az egyetemes egyházzene történetében, illetve az orgonák történetében.

Franz Bos személyét azért választottuk bemutatásra, mert esetében megtalálható a titkos rendőrség munkamódszerének valamennyi eleme: a szigorú határellenőrzéstől a részletes ügynöki jelentéseken, figyelmeztetésen és a több irányú technikai eszközalkalmazáson át egészen a nyomkövetésig.

Kiss Gergely peregrinációjával kapcsolatosan több, egymásnak ellentmondó vélemény is megfogalmazódott az idők során. A 19. századi életrajzírók többsége, Pálffy és Török István kivételével, nem írt életének e kevésbé ismert szakaszáról, s a 20. századi publikációk is, Mózes András munkája kivételével, csupáncsak érintőlegesen számolnak be róla.

A Dél-Erdélyi Református Egyházkerületi Rész életét ismertető írásaink immár három éve jelennek meg a Református Szemle hasábjain. Sorozatunk folytatásaként az egyházat ért gazdasági sérelmekről beszélünk. A magyar lakosság pauperizálása (elszegényítése) állampolitikai célkitűzés volt a negyvenes évek Romániájában, ez elől pedig a református egyház sem menekülhetett. A gazdasági túlkapások, a kíméletlen adóprés anyagi erőforrásait jelentősen megtizedelte, és anyagi önfenntartó képességét igencsak kérdésessé tette.

Tisza István hollandiai kapcsolatainak kutatásával szeretet-adósságot törlesztünk. A politikai teológia szemszögéből is vizsgálódva, kétségen kívül megállapítható, hogy a hollandiai neo-kálvinista irányzat Tisza István számára szimpatikus volt, főleg annak társadalomformáló hatását tekintve. Holland részről Tisza Istvánban az öntudatos kálvinista államférfit látták, aki az alkotmányos államjogot promoválta, és akinek a biblikus gondolkozása a haladást és Isten nagyobb dicsőségét szolgálta Magyarországon.

A tanulmány I. részében szóltunk már arról, hogy a sérelmes gazdasági intézkedések közül a leggyakoribbak az igazságtalan adókirovások voltak. A brassói konzulátus 1942. június 13-i hangulatjelentésében például többek között az is olvasható, hogy a kiutasítások helyett a román kormány a gazdasági és egzisztenciális ellehetetlenítést választotta eszközül, hogy a magyarokat szülőföldjük elhagyására bírja, ennek pedig egyik igen kedvelt módja a magyarok túladóztatása volt. Az 1941–42. és 1942–43. évi adókivetés nyíltan hangoztatott elve, hogy a magyarok esetében az előző évre megállapított adójuk többszörösét kell kiszabni, azzal az indoklással, hogy a magyarok jövedelmüket – akárcsak a zsidók – a dél-erdélyi román elem kárára szerezték és szerzik, tehát a magyarok túladóztatásával kell elérni a román elemet ért sérelmek jóvátételét.

Rektori köszöntés - Rezi Elek, a Kolozsvári Protestáns Teológia rektora. Védnöki beszédek - Adorjáni Dezső-Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke; Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, RMDSZ és ENP Képviselőcsoport. Témafelvezetés - Benkő Tímea és Kiss Jenő a Kolozsvári Protestáns Teológia tanárai

A reformációt követően a középkori gregorián énekörökség protestáns hitelvek alapján átdolgozott, magyar nyelvű anyagát rögzítő graduálok – néhány kivételtől eltekintve – kéziratos formában terjedtek. Bethlen Gábor fejedelem graduálja a ma már nem hozzáférhető, elpusztult kéziratos graduálok vagy graduál jellegű énekeskönyvek közé tartozik.

Nemcsak az 1636-os évnek, hanem a fejedelmi nyomda egész korszakának legnagyobb teljesítménye a Geleji Katona István és a püspöki székben elődje, Keserűi Dajka János által összeállított Öreg graduál volt. A fejedelmi nyomda készletében 1632-től 1636-ig történt gyarapodás (egy már korábban is meglévő nagyméretű betű kurrens betűkkel való kiegészítése, egy további kiemelő típus és két nagyméretű, fából készült fraktúr sorozat) már nyilvánvalóan a nyomda legnagyobb vállalkozásával, az Öreg graduállal hozható összefüggésbe. Ezekkel a nagyobb méretű, jól olvasható betűkkel készültek a Graduál címsorai, egész szövege pedig egy fokozattal kisebb, de még mindig jól olvasható „öregbetűkkel”.

Az ősi népek zenéit, énekét musica humana névvel emlegetik, amely a lélek belső harmóniáját jelenti, és ezt az emberi kultúra musica mundanavá, a mindenség hangjává alakítja át (Szabolcsi Bence). E kor emberének is voltak ősi rítusai, szokásai (születési, beavatási, házassági, hálaadó, kérő, áldó, elhárítói, végtisztességet tevő, halottsiratási rítusai). A kereszténység zenei alapja a zsinagógai és jeruzsálemi temploméneklés és zene talajában gyökerezik. Míg a zsinagógákban zsoltárok, hálaadó imák és hitvalló énekek szólaltak meg, addig a jeruzsálemi templomban a felsorolt énekekhez hangszerek és énekkarok zenéje is társult. (Természetesen nem a mai értelemben vett ének- és zenekarokra kell gondolnunk.)

Bepillantásul a magyar református graduálok zsoltárainak és az Öreg graduál Psalteriumának világába, alkalmas idéznünk a negyedik bűnbánati zsoltár lezárását. Ebben az utolsó versben a szertartás szóbeli és írásbeli szöveghagyománya és a Vizsolyi Biblia fordítása között a bűnbánat és áldozat megítélése a különbség. Úgy adaptálta a szöveget (mellőzve a filológiai akríbiát) a reformáció hajnalán a magyarító prédikátor, hogy a belső történésnek, a megigazulásnak kedvezett a külsődleges cselekmény hátrányára. Eltért a Vizsolyi Bibliától. Nem követte a héber eredetit sem (vagy a latint), hanem parafrazált. Protestáns dogmatikai magyarázatot fogalmazott meg, mint – enyhébb alakban –teszi még ezt a 20. zsoltárban is.

A magyar protestáns anyanyelvű gregorián tételeket tartalmazó könyvek, az ún. graduál-könyvek a hazai protestáns egyházak istentiszteletében mintegy másfél-két évszázadig – a gyülekezeti énekeskönyvvel együtt – alapkönyvnek számítottak. A nagyobbrészt kéziratos graduál-kötetek összeírásának „virágkorát” a 16–17. századra tehetjük, s okkkal feltételezhetjük, hogy a jelentősebb magyar protestáns gyülekezetek ebben az időben rendelkeztek saját, általában kéziratos gyűjteménnyel.

Az Öreg graduál egyik legidőszerűbb és kevésbé gyakorolt műfaját szeretném bemutatni nagyvonalakban. Most is időszerű, mivel húsvéti ünnepkör műfajai, a nagyheti énekek közé tartozik. A szentháromnap várakozással és bűnbánattal eltöltendő időszakának e fontos műfaját manapság inkább csak a római katolikusok éneklik, viszont eredetileg a református liturgiában is helyet kapott. Olyannyira, hogy többek között mind a kolozsvári, mind pedig a debreceni graduálpéldányok lamentáció-lapjainak szélei szembetűnően megkoptak az idők folyamán (249–270. oldalak). Másrészt pedig több levéltári adat, egyházkerületi jegyzőkönyv tudósít a húsvétot megelőző lamentációk előadásának kérdéseivel. Mindezek pedig azt bizonyítják, hogy a lamentációéneklés gyakorlatban volt.

A katolikus középkori graduálék a mise saját énekeit – proprium misse – tartalmazzák, azaz: introitus – graduale – alleluia/tractus – sequentia – offertorium – communio (bevonulási, olvasmányközi ének, alleluja vagy böjti időben traktus, majd esetleg szekvencia, felajánlási és áldozási ének). E kódexek megszokott tartalma: temporale – sanctorale, vagyis az ünnepek és liturgikus időszakok az egyházi év rendjében –, majd a szentek miseénekei. A graduálé kódexeket olykor kibővítették kyrialéval (a mise állandó részeit: Kyrie, Gloria, Sanctus, Agnus-tételeket tartalmazó résszel), illetve alleluiariummal, sequentionaléval.

Az Öreg graduál 375. évfordulóján, a teljesség igénye nélkül, megpróbálom számbavenni azokat a kéziratos unitárius graduálokat, amelyek a korábbi évtizedekben elkerülték a kutatók figyelmét, és nem kerültek be az ismert bibliográfiákba. Írásom nem szaktanulmány, hanem kutatási beszámoló. A legfontosabb információkat ott, ahol elengedhetetlenül szükséges, a szöveg után, zárójelben közlöm. A kutatás nem valósulhatott volna meg Molnár B. Lehel levéltárnok önzetlen segítsége nélkül. Köszönettel tartozom Káldos Jánosnak, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársának is hathatós támogatásáért. Végül, de nem utolsósorban köszönöm az Unitárius Püspöki Hivatalnak és a körlevelemre válaszoló lelkészeknek is a kutatásban nyújtott támogatást.

A nagykőrösi reformátusság és a nagykőrösi református iskolák régi és közelmúltbeli története szorosan és szimbolikusan összefonódott a kőrösi egyháznak adományozott Öreg Graduál történetével és sorsával. Meggyőződésem szerint ez az összekapcsolódás nem csupán a múlt vonatkozásában igaz, hanem jövőképet hordoz magában, és távlatokat nyit. A bevezető mondatban említett tény kettős nyomatékot ad a 375 éve megjelent Öreg graduálra emlékező eseményeknek Nagykőrös városában. A legnagyobb csoda természetesen az, hogy Nagykőrösön még mindig jelen időben beszélhetünk e könyvről, amely csodálatos, felbecsülhetetlen eszmei értékű könyvritkaság, amit az adott közösséghez való történeti kapcsolódása még inkább emel.

Az Öreg graduált énekelni kell. Azok a tiszteletes és tudós atyák, akik az elmúlt évtizedekben az Öreg graduált kutatták, általában ilyesmiket mondtak róla: milyen szép – milyen gazdag – milyen biblikus – milyen értékes – milyen kár (hogy ma már
nem eleveníthető föl).

A gregorián ének történetének különös és számunkra fontos állomásához érkezett, amikor az eredetileg latin nyelvű tételeket anyanyelvre fordították. Természetesen nem lehet kizárólag a reformáció javára írni az anyanyelvűséget, hiszen már az előző századokban is meghonosodtak népnyelvű énekek.1 Bár ezek az első magyar nyelvű, nem szorosan a liturgiához tartozó gregorián tételek a katolikus egyház használatához kötődnek, a latin nyelvű gregorián magyar nyelvre fordításának folyamata elsősorban a reformáció hatására bontakozott ki. Az a cél ugyanis, hogy a liturgia a teljes gyülekezet számára érthetővé váljék, a reformátorok munkálkodásával került előtérbe.

Miközben a tudományos kutatások szintjén megtörtént az áttörés és folyik a protestáns graduálok újra felfedezése, feldolgozása, értékelése, addig az egyházi közvélemény szintjén még mindig ott tartunk, hogy ezek az eredmények alig-alig mentek át a köztudatba. Pedig semmiképpen sem szégyellni való hagyományelem ez, hanem számon tartandó érték.

Az 1636-os Öreg Graduál vitathatatlanul a magyar református egyházi éneklés csúcspontját jelenti. A köztudat azonban teljesen másképp látja ezt. Az Öreg graduál kutatásával kapcsolatos eredmények jó része az utóbbi 20 évben született, így korábban természetesen nem lehetett ismert az a rengeteg adat sem, melyek a graduál 17–18. századi, sőt – jórészt Kurta Józsefnek köszönhetően – 19. századi használatát is bizonyítják. Az utóbbi évtizedek felfedezései nyilvánvalóvá tették, hogy e liturgikus könyvnek kulcsszerepe volt a szertartási énekek továbbterjedésében, használatában és továbbélésében.Jogos azonban a mai egyházzenész, kántor vagy lelkipásztor kérdése: jelenthet-e az Öreg graduál megismerése és feltámasztása a mai egyházi énekgyakorlat számára is előrelépést?

Először tehát el szeretném mesélni, hogy hogyan jutott el egy budapesti református lelkész és gyülekezet addig, hogy ilyen áhítatok is részeivé váljanak liturgikus életének. Persze nagyon illetlen dolognak tűnik, hogy valaki egy gyülekezet életére irányuló kérdésre válaszolva nem kis részt a saját életéről kezdjen beszélni. Csakhogy az a valóság, hogy a liturgiai megújulásnak azt a vonulatát, amellyel itt foglalkozunk, ma legtöbbször pontosan ez jellemzi: egy-egy lelkész – és talán még gyakrabban nem lelkész – mély hitbeli meggyőződés által indíttatva megpróbál talpalatnyi földet találni egy, a ma általánostól jelentős mértékben eltérő hitmegélés, egyéni és közösségi hitgyakorlat számára.

Ahhoz, hogy tárgyunkról érdemben és távlatosan szóljunk, a felekezeti zsoltáros istentiszteletek gyakorlatának közös alapjaként legalább két sarktételt kell elfogadottnak tekintenünk:
1. A Szentírás – és ezen belül A zsoltárok könyve – kinyilatkoztatott/kijelentett szöveg, amely irodalmi, poétikai, retorikai stb. jegyein túl a fizikai világot meghaladó valóságra irányítja a hívő ember figyelmét, ezért benne nem csupán szellemi-esztétikai befogadás-élményt indukál, hanem alkalmassá válik az Istenhez való beszéd megformálására; az „irodalmi” Biblia-szöveg és annak nyelvi arculata ezért istentiszteleti kifejezésmóddá magasodhat.
2. A különféle keresztény hitrendszerek és felekezetek doktrinális sajátosságainak tiszteletben tartása mellett a Szentírás alapú együttes imádkozásban lehetségessé válik a lelki közösség, amely a keresztyénekben megalapozza és élhetővé teszi az egyházegyetemesség meggyőződését.

Amikor a Vécsi Szövetség jelentőségét, történetét, hatását és mára szóló üzenetét keressük, akkor bevezetésként elkerülhetetlen bemutatnunk azt a kort és szellemiséget, amelyben megszületett Erdélyben a református lelkipásztorok barátságának ideája. A szellemi és a politikai közeg, illetve az egyházi és az egyéni vágy közötti szakadékot a szent naivság akciója, a barátság hidalta át.

Zoványi György 1728–1758 között a Tiszántúli Református Egyházkerület superintendense, 1711-től haláláig szilágyi (krasznai) esperes Zilahról igazgatta egyházkerületét éppúgy, mint egyházmegyéjét. 1724-ben a kerület főjegyzője lesz, mégpedig úgy, hogy Rápóti Pap Mihály hivatalban lévő superintendens halála esetén succesive utódjává lép elő. Ez 1726 ban meg is történt, de hivatalát csak két év múlva fogadta el. Felszentelésekor sem hagyta el Zilahot, Kereszturi Lukács szabolcsi és Besenyei István érmelléki esperes vette ki tőle az esküt Oroszi István mihályfalvai lelkész társaságában. A kerület igazgatása a sajátos beiktatáshoz hasonlóan rendhagyó módon zajlott.

László Dezső (1904–1973) református lelkész, teológus 1930–40 között az Erdélyi Fiatalok szerkesztője, az erdélyi magyarság meghatározó kisebbségi ideológusa volt. A második bécsi döntés után a magyar parlament behívott erdélyi párti képviselője lett. Személyére az Erdélyi Fiatalok mozgalmában betöltött szerepe, könyvei és írásai, széles körben ismert egyházi és közéleti tevékenysége hívta fel Teleki miniszterelnök figyelmét.

Tekintettel arra, hogy a református egyház lelkészi közösségének egy része csak az idősebbek visszaemlékezéséből szerezhet tudomást arról, a másik, visszaemlékező része pedig csak azt az oldalát ismeri, amellyel így vagy úgy személyes kapcsolatba került, szükségesnek tartjuk röviden ismertetni annak történetét, célját és felépítését. Ezzel ugyanakkor segítséget kívánunk nyújtani azoknak is, akik titkosszolgálati ügyirataikat visszakapták és szeretnének eligazodni az iratokon feltüntetett ügyosztályi rövidítések között.

Az erdélyi úrvacsorai viták holtpontról való kimozdulásában nagy szerepe volt a Heidelbergi Káténak. 1566-ban Erdélybe érkezett Heidelbergi Kátét a hazai unitárius meggyőződésű tábor a saját szempontjai szerint átdolgozta, Méliusz közbenjárásának köszönhetően a káté a két tábor közti megegyezés szerinti módosított változata jelent meg 1566-ban Kolozsváron Catechismus Ecclesiarum Dei címmel.

Tofeus Mihály az erdélyi fejedelmi udvarban 1679. május 30-tól 1682. május 12-ig a Zsoltárok könyve alapján prédikált. A jeles európai egyetemeket megjárt püspök teológiai nézeteit jelentősen befolyásolták azok a változások, melyek közel négy évtizedes lelkészi, teológusi tevékenysége idején következtek be az európai, és szinte azonnali recepcióval az erdélyi református egyházban. Ezek a hatások nyomon követhetők a zsoltárokról írt prédikációiban is, és bár más bibliai könyvek alapján elmondott prédikációinak kéziratban maradt kötetei mind elkallódtak, teológiai szempontból ebből az egy kötetből is kétségtelenné válik, hogy a korszellem az igehirdetői hivatás mércéje mellett másodlagos volt Tofeus számára.