Publikációk
Papp Zsolt › 2010 › Oldal: 617--625Reinhold Niebuhr gondolkodása és az a képessége, ahogy a társadalom problémáit és igazságtalanságait az Isten Kijelentése által adott erkölcsi normarendszer alapján feltárta, őt a 20. századi amerikai társadalom és az egyetemes gondolkodás egyik kiemelkedő értelmiségi személyiségévé tette. Nem csupán teológus, hanem szociáletikus, közéleti személyiség és magával ragadó szónok volt egyaránt. Teológiai gondolkodását hivatalosan a neo-ortodoxia körébe sorolják. Reinhold Niebuhr hatása a 20. századi amerikai társadalomban egyedülálló volt. Nem dolgozott ki tulajdonképpeni teológiai rendszert,…
Szaktanulmány › Rendszeres teológia
Tunyogi Lehel › 2010 › Oldal: 605--616„Egy testvér megkérdezte Pimén atyát: ’Mi hasznosabb, hogy beszélj, vagy hogy hallgass?’ Az öreg azt mondja: ’Aki Isten szeretetéből szól, jól teszi; ugyanúgy az is, aki Isten szeretetéből hallgat.’” Kr. u. 4–5. században az azóta „sivatagi atyáknak” nevezett közösség tagjai relevánsnak minősülnek a mai kor számára is. Történeteiknek, de főképpen mondásaiknak írásba foglalt emléke a Paterikonban, vagy Apophtegmata Patrumban, azaz a szerzetes atyák bölcs szavainak és cselekedeteinek gyűjteményében maradt fenn.
Szaktanulmány › Gyakorlati teológia
Balogh Csaba › 2010 › Oldal: 577--604Az ószövetségi Izráel számára Egyiptom volt az az afrikai ország, amellyel JHVH választott népének történelme hosszú időn át a legszorosabb értelemben összeszövődött. De egyiptomi közvetítéssel Izráel az afrikai térség több más népcsoportjával is igen közeli kapcsolatba került. A bibliai szerzők Egyiptom mellett leggyakrabban annak déli szomszédját, Kús földjét emlegetik. Kús földje és népe a maga etnikai és földrajzi sajátosságaival belső Afrika egzotikus világát jelképezte a Kánaán térségében élő emberek számára. Ez a tanulmány azokat az ószövetségi szövegeket vizsgálja meg, ahol a „Kús/…
Szaktanulmány › Ószövetség › Kús földje, Etiópia, Egyiptom
Buzogány Dezső › 2010 › Oldal: 526--539A 187. számú törvény 1999. december 9-én született meg, amelynek értelmében valamennyi Romániában élő fizikai személy lehetőséget kapott betekinteni a saját titkosszolgálati iratcsomójába. A törvény eredményeként hozták létre a CNSAS rövidítés alatt közismertté vált vizsgáló bizottságot a levéltári anyag kutatására. Ezt követően biztosítottá vált a törvényi háttér ahhoz is, hogy a történészek és egyháztörténészek vizsgálat alá vegyék a sokáig zárolt anyagot, amely gazdag tárháza a kommunista korszak idején kibontakozó egyházi események történetének.E néhány alább következő észrevétellel…
Szaktanulmány › Egyháztörténet
Gaal György › 2010 › Oldal: 510--525A 19. század első évtizedeiben Kolozsvár gyors csinosodásnak indul. A főkormányszék 1790-ben történt idetelepítésével fővárossá lépett elő. egymás után kap mindhárom felekezeti tanintézet pompás, új kétemeletes otthont. Először az unitáriusoké készül el, a „Múzsák és erények” hajléka 1806-ra, utána a reformátusoké a „Tudomány és kegyesség” jegyében az 1810-es évek végén, s végül a római katolikus piarista líceumé 1817–1821 között. A református tanárok rangos sorából kiemelkedik a természettudományok két elhivatott művelője, a két Méhes: György és fia, Sámuel.
Szaktanulmány › Egyháztörténet
Pásztori-Kupán István › 2010 › Oldal: 496--509Ha világtörténelem színpadán Nagy Leó pápa nevét Attilával 452-ben, majd Geiserich vandál fejedelemmel 455-ben folytatott tárgyalásai tették híressé, a keresztyén teológiában a Tomus ad Flavianum biztosít számára kiemelt helyet. Ez a dogmatikus levél mérföldkő nemcsak az ötödik század krisztológiai vitáinak történetében, hanem Kelet és Nyugat egyházának teológiai kapcsolatában is. Ezt olvasta a száműzött Nesztoriosz, és teljesen egyetértett vele. Ugyanezt az írást a monofiziták nesztoriánusnak bélyegezték, az ortodoxok pedig dicsérték szerzőjét.
Szaktanulmány › Rendszeres teológia
Tunyogi Lehel › 2010 › Oldal: 485--495A Biblia egy jellegzetes betűvel kezdődik, s ez pedig a B betű, aminek az a jelentése, hogy „ház”. Tágabb értelemben azt jelenti, hogy „otthon”. Így egy kis belemagyarázással úgy okoskodhatunk, hogy a Szentírás ezzel a betűvel mintegy kifejezésre juttatja azt a kegyelmi tényt, hogy Isten mindenekelőtt otthont akar nekünk biztosítani. A festmény központi üzenete az atya ölelésében jut kifejezésre. Közelebbről nézve, jól látható, hogy a bal kéz egy férfikéz. Atyai kéz. Erős ujjai szét vannak tárva – tartani és támogatni, megőrizni és óvni próbál. A jobb kéz pedig egy női kéz. Anyai kéz. Nem…
Szaktanulmány › Gyakorlati teológia
Haacker, Klaus › 2010 › Oldal: 473--484Vajon félreértette-e Luther Pál apostol leveleit? Vajon a 16. századi reformátorok alaptalanul hivatkoztak-e Pál apostol megigazulásról szóló tanítására és vajon helytelen útra terelték volna teológiájának megértését? Az utóbbi időben ez a kérdés újra és újra felmerül és heves vitákat vált ki a kutatók körében. Nem kell meglepődnünk azon, hogy a modern újszövetségi írásmagyarázat nem minden esetben erősíti meg a reformátorok bibliamagyarázatát. A Pál-kutatásra néző „új szemléletmód” kérdése csupán egyetlen szelet abból feszültségből, amely a biblikus irányultságú dogmatika és a történeti…
Szaktanulmány › Újszövetség › Luther Márton, Pál apostol, páli teológia, megigazulás
Kiss Jenő › 2010 › Oldal: 461--472"Az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal él az ember, ami az Úrnak szájából származik" 5Móz 8,3. Ebben az igeversben egy olyan kifejezés áll, amelyet, semlegessége és általánossága miatt többféleképpen lehet magyarázni. Az, hogy e kifejezésnek milyen jelentést tulajdonítanak, leginkább attól függ, hogy az írásmagyarázó milyen értelmezési kerethez folyamodik segítségért.
Szaktanulmány › Ószövetség › eskü
Bekő István Márton › 2010 › Oldal: 449--456Bekő István Márton, Pfarrer des kirchlichen Gymnasiums von Odorheiu Secuiesc, hat seine Disputation am 01. Juli 2010 an das Protestantisch-teologisches Institut von Klausenburg (Cluj, RO) gehalten. Sein Forschungsbereich ist Neues Testament, er hat sich mit der Problematik des Verstehens der markinischen Wundererzählungen beschäftigt.
In seiner Arbeit sezt der Verfasser die Forschung auf zwei Schwerpunkte: einerseits arbeitet er historisch, und formuliert aus dem Sichtpunkt der Erstleser/innen eine hypothetische Erstrezeption der Wundererzählungen; anderseits untersucht er die…
Kutatási összefoglaló › Újszövetség
Kolumbán Vilmos József › 2010 › Oldal: 421--434Oderafrankfurti és franekeri tanulmányok után nagyenyedi másod-, majd első lelkésszé választották Nádudvari Sámuelt. 1740-ben a Marosvásárhelyi (Református) Kollégiuma filozófia és matematika tanára lett. Amellett, hogy igen népszerűnek számított a diákok körében, szembe kellett néznie élete akadályaival, még mindig tartott a külföldi tanulmányok miatti adósság terhe. Növekvő tartozásai, valamint a további sikertelensége második házasságával, rossz fényt vet a tanári pályájára. Végül 1747-ben, titokban elmenekült a városból.
Szaktanulmány › Egyháztörténet
Hermán János › 2010 › Oldal: 400--420A múlt században az vált közismertté, és napjainkban is úgy él a köztudatban, hogy személyesen egyedül Belényesi Gergely találkozott Kálvinnal. Ezt az álláspontot a kutatás mára túlhaladta. Elmondhatjuk tehát, hogy a 17. században nem beszélhetünk közkézen forgó, magyarra fordított Kálvin-művekről. Ennek ellenére a kálvini tanítások éltető erővel voltak jelen az egyházban és a közéletben. A peregrinus diákok külföldi egyetemeket jártak, kálvini elvek alapján szervezett egyházakban fordultak meg. A lelkészek által olykor a szószéki üzenetekben jelentkezett a svájci szellem. A magyar nép a…
Szaktanulmány › Gyakorlati teológia
Deák Angéla › 2010 › Oldal: 383--399Az esszencia (lényegi lét) és az egzisztencia (létező lét) közti szembenállás körülírására Tillich fogalmi eszközként az elidegenedés (Entfremdung) fogalmát választja. A fogalom azt a funkciót vette át, amelyet a klasszikus teológiában a bűn fogalma közvetített: az Isten és ember közti elválás kifejezését.Az elidegenedés fogalma Tillich rendszerében alapvető szerepet játszik, mivel az esszencia és az egzisztencia komplex kapcsolatstruktúráját – az esszenciális egységben levő egzisztenciális ellentmondást – meg tudja fogalmazni.Ha az egzisztencia lénye az elidegenedés fogalmában kifejezésre…
Szaktanulmány › Rendszeres teológia
Pásztori-Kupán István › 2010 › Oldal: 372--382Nüsszai Gergely volt a három híres kappadókiai atya legfiatalabbika, aki hihetetlen önszorgalommal olyan műveltségre tett szert, hogy az utókor méltán nevezte őt „a filozófusnak”. A 381-es konstantinápolyi II. egyetemes zsinaton egyike volt az ortodoxia oszlopának. Krisztus két természetének egymáshoz való viszonyát Gergely a Megváltó személyének egységében látja. A communicatio idiomatum Gergely számára csupán annyit jelent, hogy az Ige a már megdicsőült emberi természetet isteni tulajdonságokkal ruházza fel. Hermeneutikája értelmében az írásmagyarázónak nem az a feladata, hogy…
Szaktanulmány › Rendszeres teológia
Fekete Csaba › 2010 › Oldal: 368--371Káté ügyében ok nélkül takarózik hazai nyakasságunk avagy elvtelen kuruckodásunk Kálvinnal. Könnyen feledjük, hogy milyen vallásúak is vagyunk mi? Egyházunk elnevezése a II. Helvét Hitvalláshoz kapcsol bennünket (Helvét hitvallású, illetve Evangélium szerint reformált), nem a kálvinizmushoz. De közvetlenül Kálvinhoz kapcsolható-e a Heidelbergi Káté? Illetve mondhatjuk-e joggal, hogy „Kálvin János szellemében fogant”? A Heidelbergi Kátéban is inkább a kiegyenlítő kálvinizmus érvényesült, mintsem maga Kálvin. Ettől függetlenül Kálvin is elismerte a Heidelbergi Kátét. Miért hallgatunk azonban…
Szaktanulmány › Gyakorlati teológia
Tunyogi Lehel › 2010 › Oldal: 357--367A Váradi Biblia laptükre mutatja, hogy a Szentírás fordításának két hasábba tördelt főszövegét körös-körül más, kisebb méretű betűkkel szedett jegyzet-szigetecskék övezik: a könyvek és fejezetek élén található szövegdobozokba foglalt címfeliratok, és a mindkét függőleges margóra nyomtatott margináliák. Tartalmuk és jellegük szerint a jegyzetek három csoportba sorolhatók: summáriumok, glosszáriumok, és textuáriumok.
Szaktanulmány › Ószövetség