1956-os forradalom

Sass Kálmánné, a csendes erő megtestesítője

Tíz éve hunyt el Sass Kálmánné Tőkés Mária, és ez alkalommal ismét meghatódva keresem a család szétszórt, erőszakosan szétvert emlékeit. Sass Kálmán (Gálospetri, 1904. április 17. – Szamosújvár, 1958. december 2.) kivégzésével családja életútját is megbélyegezték. Aztán némasági zárlatot rendeltek el és bárddal rontották a család jó hírnevét. A feleség és családanya lelki arcának kutatása közben üvegbe zárt történelemről és elhurcolt Aranykönyv híréről olvashattam. A Tőkés László püspök által Amerikából hazahozott füzetet lapozva, a svájci Welti asszony kis adattára örvendeztetett meg.

Sass Kálmán írói munkássága

Sass Kálmán (Gálospetri, 1904 – Szamosújvár, 1958) írásbeli hagyatékának pontos és részletes feldolgozása még várat magára, de eljött az ideje annak, hogy elkezdjük ennek számbavételét, és a hiány pótlása érdekében legalább tájékoztatásképpen soroljuk ezeket. Miután kivégezték, egyházi és tudományos munkásságának nyomait teljesen száműzték a közéletből, a könyvtárakból pedig írásait haladék nélkül eltávolították, amelyeknek – ismerve a hajdani kommunista diktatúra észjárását – már a címük is jelzi a szigorúan tiltottá vált témákat.

A romániai magyar egyházak az 1956-os forradalom és a megtorlás időszakában

Sztálin halála után a szovjet blokkhoz tartozó kommunista államok egyházi politikája fokozatosan megváltozott. 1955-ben Márton Áron, a halálra ítélt római katolikus püspök kiszabadult a börtönből, és sok más pap, szerzetes és miniszter mentesült. A romániai magyar protestáns egyházak kapcsolatba léphetnek a apácák templomaival Magyarországon és a világon. Az útlevelek megszerzésére vonatkozó egyszerűsített igazgatási eljárás után az emberek külföldre utaznak és kapcsolatokat építhetnek ki.

Egy derékba tört életpálya: Simén Dániel élete és egyházszolgálata

A dolgozatom Simén Dániel élettörténetét és egyházszolgálatát ismerteti. Életútjának ismertetése során azonban nem volt lehetőségem kitérni különösebb részletekre. A dolgozatban inkább életének azon kiemelkedő mozzanataira tértem ki, melyek meghatározták életének az irányba való mozdulását, hogy végül a vádlottak padjára került és elítéltetett. Simén életrajzának kibontása során információ hiányában nem tértem ki magánéletére, családjára. A dolgozatom lineáris felépítés mentén, kronologikus sorrendben halad, Simén Dániel élet- és pályaszakaszait követve.