család

A szülők válásának hatása a gyermek istenképének alakulására és ezen istenkép kihatása a gyermek életére

Dolgozatomban a szülők válásának hatását vizsgáltam a gyermek istenképének kialakulására nézve. Az istenreprezentációs folyamat előzményeiként felvázoltam a különféle reprezentációs folyamatok kialakulását, így az ikonikus és szimbolikus reprezentációs folyamatokkal is foglalkoztam. Ezek mellett a tárgyi reprezentációt is kutattam, melyben James Martel, Winnicott tárgykapcsolat elméletével foglalkozó észrevételei voltak segítségemre.

A jegyesbeszélgetések mentálhigiénés szempontjai

Egyházi szertartásaink közül az egyik legszebb alkalom a házasság megáldása, amikor az ifjú pár örömében osztozhatunk lelkészként a gyülekezettel együtt. Ám szerepünk ma már nem a „nagy napra” korlátozódik. A házasságra való felkészítésre lehetőségként kell tekintenünk, amikor jobban megismerhetjük a házasságra készülő párt, amikor útravalóval láthatjuk el őket a házasság nem éppen „mézes” heteire, mert igenis a házasságra készülni kell, és ebben segítségére kell lennünk a pároknak. 

A család, mint a sérülés és a gyógyulás helye

A dolgozat egy elvi-teológiai résszel kezdődik, meghatározza a család fogalmát és jelentőségét, mert előbb ismernünk kell a családot, ahhoz hogy beszélni tudjunk róla. Tartalmazza a Romániai Református Egyház tanítását, amely a Szentírás fényébe helyezi a családról alkotott képet. A család teológiai és etikai megközelítését tartalmazzák a bevezető fejezetek, a relacionális etika szemszögéből is megvizsgálva a családokat, amely vallja, hogy az igazságtalan kapcsolatokat helyre lehet hozni, a bizalom visszaállításával.

Az erőszak megnyilvánulásai a családban, iskolában és leküzdési lehetőségei

Struktúráját illetően a dolgozat öt fő fejezetből áll, melynek alpontjait is igyekeztem logikusan felépíteni, az erőszak általános bemutatásával, majd a családban és az iskolába megnyilvánuló bántalmazások formáinak feltüntetésével, és a leküzdési lehetőségek teológiai és etikai értékelésével.

A család, mint modell Pál leveleiben

Ma, amikor a család, mint intézmény válságban van, felmerül a kérdés, hogy milyen az Isten szerinti család? Többek között erre kapunk választ a Pál leveliben Házi táblák néven ismert intelmekben. Pál részletesen sorra veszi a családban előforduló kapcsolatpárokat és hasznos eligazítást fogalmaz meg mindkét fél számára. Az intelmek gyakorlati tanítása által megtudhatjuk, hogyan kell élni ebben a családi kapcsolat rendszerben.

A család változó funkciónak veszélyeztető tényezői napjainkban, és azok leküzdési lehetőségei

Dolgozatomban a mai társadalom legjobban veszélyeztetett intézményével, a családdal foglalkozom, és megpróbálok megoldásokat keresni a család életében történő változások negatív következményeire. A család emberi közösség, a társadalmi együttélés alapsejtje, legkisebb egysége, a társadalom fejlődésének függvénye, a rokonok kapcsolatának történelmileg változó formája, amely változásában követi a társadalmi viszonyok alakulását.

A férfi és a nő kapcsolata Jézus és Pál apostol etikai tanításában

Szakdolgozatom témája és egyben címe is, a férfi és a nő kapcsolata Jézus és Pál apostol etikai tanításában. Azért választottam ezt a témát, mert fontosnak tartom ebben a manapság igen vitatott kérdésben a bibliai alapokhoz való visszatérést. A házassággal kapcsolatos viták minden korban, így ma is súlyos kérdéseket vetnek fel, melyekre mi keresztyének a Szentírásban kereshetünk választ. Dolgozatomban tehát Jézus és Pál apostol tanításait vettem alapul.