ének

Régi-új énekek

A kontrafaktum módszere a gyülekezeti énekekben egykor és ma

Ebben a tanulmányban az úgynevezett a „régi-új” énekekkel foglalkozunk, vagyis azzal a kérdéssel, hogy miképpen érvényesül a kontrafaktum módszere a gyülekezeti énekek megalkotásában. Ha pedig azt is megvizsgáljuk, hogy a reformációtól kezdve napjainkig miként születnek új énekek ezzel a módszerrel, és hogy a bibliai „új ének” megjelölés mennyire jellemző ezekre is, akkor a kérdés már nem csak történeti szempontból lehet érdekes.

Az ifjúsági vallásos énekkultúra

A dolgozat keretében a keresztény ifjúsági zenével és énekléssel foglalkozom, hogy ezek tanulságait továbbgondolva saját ifjúsági zenekultúránk fejlesztéséhez járulhassak hozzá. Elsősorban az ifjúsági vallásos énekek jellemzőit és zeneelméleti hátterét kutattam, hogy ezen zeneelméleti megalapozás segítségével mutathassam be azt a mostani unitárius útkeresést, amely a folytatása lett az eddigi unitárius ifjúsági útkereséseknek és alkotásoknak. Azért írtam többes számban, hogy elindultunk, mert ebben a munkában nem egyedül, hanem a Daltutajok csoport tagjaival dolgoztam együtt.

Zsoltáréneklés a magyar református istentiszteleten

Jelen dolgozatban az énekválasztás kerül a középpontba, ezen belül is a zsoltárválasztás. Kálvin János szerint, a gyülekezeti éneklésre a zsoltárok a legalkalmasabbak, ezért is kerültek a dolgozat központjába. Mivel az énekválasztás témaköre igen széles, a dolgozat keretei nem teszik lehetővé a teljes énekeskönyv vizsgálatát, ezért csak a zsoltárokkal foglalkozom, és ezek mellett a zsoltárparafrázisokkal, népdalzsoltárokkal, ifjúsági énekekkel. Több énekeskönyvet vizsgálok, amelyeket református körökben használnak.

A 16-17. századi magyar református gyülekezeti éneklés, gyakorlati teológiai megközelítésben

A református hit gyakorlásához az ének elválaszthatatlanul hozzátartozik. A gyülekezet részben éppen az énekléssel kapcsolódik bele az Isten tiszteletébe. Mivel a mai gyülekezeti éneklést nem lehet önmagában, a Szentírás, a történelem, a reformátorok véleménye nélkül szemlélni és kritikusan értékelni, szükségét érzem visszatérni az alapokhoz, hogy onnan elindulva, tapasztalatot szerezve jobb rálátás nyíljék a mai helyzetre. Jóllehet a 16. században a felekezeti határok nem voltak élesen elkülönülve, dolgozatomban csak a református gyülekezeti énekléssel foglalkozom.

Az új énekeskönyv hatása Erdély Maros megyei református gyülekezeteiben

Dolgozatomban, kérdőívek segítségével azt vizsgáltam, hogy a Maros megyei református gyülekezeteknek mennyire sikerült megbarátkozni a Magyar Református Énekeskönyvvel. A kérdőívekben nem csupán a lelkipásztorokat kérdeztünk, hanem a kántorokat, valamint az idős és fiatal gyülekezeti tagokat is. A kérdőívekből kiderült, hogy a megkérdezett 44 gyülekezetnek 27%-a még mindig a régi énekeskönyvből énekel, azaz nem használják az új énekeskönyvet.