nemiség (szexualitás)

A (társadalmi) nemek harca

A teremtéstörténet nemi differenciáltsággal megalkotott emberére Isten kimondja: „igen jó”. Ez az isteni judícium kérdőjeleződik meg akkor, amikor az első emberpár önmagát emancipálva azt látja jónak, amit Teremtője rossznak mondott, és fordítva: rossznak azt, amit Isten jónak ítélt. A nemek vonatkozásában ezt a fordított értékítéletet látjuk akkor, amikor a kétpólusú „szex” már kevésnek tűnik, és az isteni nívóra törő ember egyre inkább hasadó, multipólusú „gendert” teremt.

A szexuális incesztus és abúzus okozta lelki sérülések feldolgozási folyamatainak a segítése

A dolgozat elméleti kutatásának elsődleges kérdésköre az abúzus és incesztus témájával kapcsolatban, azoknak rendkívül vitatott volta miatt, maga a jelentéskör tisztázása: mit jelent ez a két, látszólag szimpla kifejezés? A megfelelő meghatározások keresése közben egy egyszerű konklúzióra jutottam: sem az áldozatoknak, sem a bántalmazóknak nincsenek általános típusai. A következő kérdéskör a lelkigondozó, mint segítő szakember pozíciójából feltett kérdéseket tartalmazza, amelyek arra irányulnak, hogy egy bántalmazottal való lelkigondozói kapcsolat hogyan válhat gyógyító kapcsolattá.

Szexualitás a Bibliában

Az erdélyi (vallásos) ember máig tabuként kezeli azokat a kérdéseket, amelyek szexualitásával kapcsolatosak, még a „szex” alapú szavak kimondásától is borzong, áttetsző titoklepelbe próbálja burkolni annak reményében, hogy utódai is csak akkor kívánnak e sejtelmesség mélyére nézni, amikor elég érettekké válnak hozzá, és akkor is a lehetető legdiszkrétebben. Még rizikósabb lépés az, amikor egy hagyományaiba ágyazódott erdélyi unitárius vagy más felekezetű embert a Biblia és a szexualitás kapcsolatáról kérdezünk.

A homoszexualitás múltja, jelene és perspektívái

Dolgozatomban a homoszexualitás kérdéskörével foglalkoztam. Megvizsgáltam a múltat és egy átfogó betekintést próbáltam nyújtani a jelenlegi helyzetre, ami napról napra változik ugyan, de a sajtó és a média segítségével lépést lehet tartani. Vizsgálódásom szerepet kapott a perspektívák és következmények megvilágítása is. Vizsgálódásom tárgyát képezte a homoszexualitás pszichológiai, biológiai, jogi, és bibliai háttere és megállapításai is. Megállapíthatjuk, hogy nem betegség, nem bűncselekmény, és véleményem szerint nem is bűn az, ha valakinek más a szexuális orientációja.