történeti Jézus

Messiási titok Márk evangéliumában

A messiási titok gondolata legszorosabban Márk evangéliumához kapcsolódik. A kérdésről sokféle és igen változatos értelmezés látott napvilágot a kutatás több mint száz éves története folyamán. Noha a megnevezés nem magából az evangéliumból származik, mégis annak igen lényeges aspektusára világít rá. Középpontjában Jézus Krisztus személyének a titka áll.

Vitabeszédek Márk evangéliumában

Jézus nyilvános fellépésével, mintegy berobban a történelembe. Amerre jár tanít, gyógyít, csodákat tesz. A vele találkozó emberek valósággal átérezhetik, hogy „elközelített az Isten országa”. Szavaiban és tetteiben pedig kimondottan azt érezhetik, hogy benne, általa Isten van jelen közöttük. Ebben a találkozásban pedig leomlanak a falak tiszta és tisztátalan, bűnös és „bűntelen”, zsidó és nem zsidó között. Isten szeretete mindenki számára elérhetővé válik. A jézusi odafordulás különös módon történő megvalósulását figyelhetjük meg a Márk evangéliumában leírt vitabeszédekben.

A jelen idejű Isten országa a történeti Jézus tanításában

A kutatás megegyezik abban, hogy Jézus tanításának központi üzenete Isten országának gondolata köré épült. Arról azonban, hogy Jézus a jelen vagy jövő idejű Isten országát hirdette máig viták folynak. Dolgozatomban arra törekedek, hogy a történeti Jézus-kutatás legnagyobb szaktekintélyének tekinthető John Dominic Crossan munkássága alapján mutassam be az Isten országát, mint jelen idejű valóságot. Fő célkitűzésem annak bemutatása, hogy mit jelentett és miként nyilvánult meg a történeti Jézus tanításában. Mi volt Jézus üzenete Isten országa mozgalma révén?