BA Szakdolgozat

Image

A segítő beszélgetés alkalmazása a gyülekezeti lelkigondozásban

Mit is jelent a segítő beszélgetés és hogyan kell azt alkalmazni? Mit jelent a gyülekezeti lelkigondozás és miért fontos ez? Ahhoz, hogy a lelkész segítő beszélgetést folytasson, lelkigondozást végezzen szükséges-e a mentálhigiénés szakosodás, pszichológiai végzettség? A dolgozat kutatása, megírása alatt végig arra törekedtem, hogy az imént feltett kérdésekre megtaláljam a választ.

A prédikálás kommunikációs kérdései napjainkban

A kommunikáció kérdése egyre inkább foglalkoztatja az egyházat is, hiszen olyan helyzetben kell az igehirdetéssel kommunikációs sikert elérni, amikor egyre nagyobb teret hódítanak a tömegkommunikációs eszközök, és sokszor színesebb, szórakoztatóbb adást biztosítanak, mint az istentisztelet. Figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy az egyházi nyelvezet, a teológiai szóhasználat egyre idegenebb a mai társadalom számára. Dolgozatomban a kommunikáció kérdéseit taglalom.

Isten lelke az Ószövetségben, különös tekintettel a lélek általi vezetés és tekintély kérdésére

A dolgozat deduktív gondolatvezetést követ. Ennek megfelelően az első fejezetben megvizsgáljuk a רוח ószövetségi jelentéskörét. Mivel ez nagyon sokrétű, a második részben néhány olyan textusra világítunk rá, melyekben a רוח, mint Isten lelke jelenik meg: Isten lelke a teremtésben, az Istentől küldött gonosz lélek, a lélek gyümölcsei, ill. a szellemi vagy fizikai értelemben vett elragadtatást eszközlő lélek. A harmadik fejezetben két konkrét szöveg, Numeri 11–12 alapján arra a kérdésre keressük a választ, hogy milyen szerepet játszott a רוח Izrael vezetésében, ill.

Ambrosius és az egyházi szolgálat

Jelen dolgozatban Ambrosius erkölcsi értekezéseiből válogatva néhány főbb témát akarunk bemutatni az olvasónak. Célunk megérteni, hogy az egyházi szolgáknak voltak és vannak olyan kötelességeik, amelyek nem évülnek el. Az egyházat megvédtük a múltban minden külső és belső ellenségtől, tanainkat magyaráztuk a gyülekezeti tagoknak. Erre törekszünk a jelenben is. Ennek részese mindenki, aki kötelességének tartja és elhívatást nyert az egyházi szolgálatra, legyen az: lelkész, püspök, esperes, tanító, presbiter, vagy egyszerű gyülekezeti tag.

Egy irat, több levél?

Vajon a mindannyiunk által ismert Filippi levél mai, kanonikus formája eredetileg is így nézett ki, vagy azt több páli levél redakciója során nyerte el? Dolgozatunkban olyan 19–21. századbeli tudósok által felvetett elméletekkel foglalkozunk, amik a Filippibeliekhez írt levél irodalmi egységét bizonyítják, vagy éppenséggel megkérdőjelezik azt.

A Marosi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvei 1787-1789 között

Régóta foglalkoztatott az a kérdés, hogy, hogyan is zajlott az egyház élete a 18. században. Milyen problémákkal is kellett megküzdjön az akkori egyház és az akkori
lelkipásztor. Az 1787-1789-es vizitációs jegyzőkönyv feldolgozásával hiteles kép tárul elénk az egyház dolgairól: hitélete, erkölcsi problémák, anyagi ügyek és fegyelmi kérdések.

Istentiszteleti imádságaink vizsgálata

A dolgozat írása közben igyekeztünk minden lehetőségünkben álló forrásmunka felderítésére. Kutatásunk során főként az ágendás könyvekben és a liturgika könyvekben tájékozódtunk, de a múlt században írt euchetikai, liturgikai tanulmányokban is. Mintegy megrökönyödve vettük tudomásul, hogy egyházunk elöljárói, tanítói számtalanszor nyilatkoztak az igehirdetés korszerűségéről, a homiletika kihívásairól, de kevés szó esett az imádságról. Azt tapasztaltuk, hogy kevés írott nyoma maradt annak, hogy a nemzedékek hogyan imádkoztak a szószékeken.