Szaktanulmány

Jelen tanulmány célja az, hogy Kálvin levelezéséből és kisebb, eddig még magyarra le nem fordított írásaiból vett adatokkal illusztrálja, esetleg árnyalja az Institutióban kifejtett elméleti államtanát és társadalomfelfogását, különösképpen az után, hogy strasbourgi száműzetéséből visszatért, és Genf, illetve a környék egyházi és társadalmi életének megszervezésre felszólították. Idői behatárolásunk tehát a század harmincas éveinek végétől számított tíz esztendő.

Ez a tanulmány Kálvin 1551 előtti, magyarországi és erdélyi hatásával valamint befolyásával kíván foglalkozni, éspedig kétféle módon: induktív módon, különböző teológiai és vitairatoknak kiértékelésével, deduktív módon pedig úgy, hogy felméri Kálvin jelenlétét a Duna- és a Kárpát-térségben – a kommunikáció és könyvtártörténet kiértékelésének segítségével.

Az elmúlt hónapokban arra vállalkoztunk, hogy feltérképezzük az erdélyi könyvtárakban található, 16–17. századi Kálvin-kiadásokat. Ez a munka folyamatosan zajlik, jelenleg 273 művet sikerült jegyzékbe venni. A kötetek katalógusa a következő hónapokban remélhetőleg önálló kötetben lát majd napvilágot. Kutatásunk során – a kötetek puszta jelenlétén túl – több értékes, Kálvinrecepciótörténettel kapcsolatos adat előkerült.

Az emberi gondolkodás, fogalmazási mód, emlékezés (szinte) kötelezően képhez kötött, képszerű, már-már természetszerűen képalkotó. A magyar nyelvünk is a képből származtatja a képzeletet, s ellentmondásos módon, minél inkább képzelünk, képhez kapcsolunk valamit, annál messzebbre távolodunk el attól, amit közmegegyezéssel valóságnak tekintünk. S mikor így fogalmazok, hogy „valóságnak tekintünk”, újból csapdába kerülök, mert a tekintet a kép megragadásának a közege, s ez által újból visszajutok oda, ahonnan kiindultam; oda, hogy: minél képszerűbb vagyok, annál távolabb kerülök az ún.

Menjetek el és tegyetek tanítványokká minden népeket – hangzik Krisztus missziói parancsa, és az egyház azóta is küzd ezzel a paranccsal. Nem céljában, hanem módjában. Hogyan is végezze el ezt a feladatot? Ma már külön tudományág, a valláspedagógia foglalkozik ezzel, a tapasztalat viszont az, hogy a tudomány nem ad megoldást, csupán segítséget nyújthat.

E tanulmány két részből áll. Az első rész a Románia Református Egyház (főként az Erdélyi Református Egyházkerület) konfirmációi előkészítési és konfirmálási gyakorlatát írja le és értékeli, a második pedig vázolja a konfirmációi előkészítés és a konfirmálás egyik, a maitól eltérő lehetséges útját.

Alább az imádság korábbi és a lényegileg azonos későbbi teljes szövegét közreadom. Ezáltal a kézirat sérülése miatt hiányosan közreadott szakasz kiegészül. A szerkezetről is jobb képet kapunk nyomtatás alapján. A kéziratos és nyomtatott eltéréseket lábjegyzetben közlöm. Dőlt betűvel és | | közé zárva különböztetem meg a kéziratból hiányzó szavakat, részleteket, eltéréseket. Közreadásom két nyomtatott forrásra is támaszkodik.

Az 1948-as esztendő bizonyos szempontból mind a magyar, mind a nemzetközi teológiai és társadalmi életben komoly fordulópontot jelentett. Ennek az évnek a tavaszára esett Karl Barth második magyarországi látogatása, és ugyanezen év augusztusában alakult meg az Egyházak Világtanácsa (World Council of Churches) is. Mindkét esemény meghatározó jelentőségű, hiszen hazai vonatkozásban Barth a második világháborúból alig ocsúdó, a kommunista berendezkedést döbbenten szemlélő teológusokkal találkozik, és mondanivalója nem arat osztatlan elismerést.

A Református Szemle korábbi számaiban közölt tanulmányainkban rámutattunk arra, hogy milyen indokok és célok álltak a román kormánynak a bécsi döntés után alkalmazott kisebbségpolitikája mögött.[1, 2, 3] Elmondtuk, hogy ez a politika a délerdélyi magyarságra és implicite a református egyházra a szenvedések sokaságát zúdította, majd részletesen, csoportosítva ismertettük mindazokat az atrocitásokat, melyek ebben az időszakban református lelkészeket, tanítókat vagy a híveket, illetve a templomokat, iskolákat, egyházi épületeket érték.

1948 két igen jelentős történést hozott, amely hosszú távon meghatározta a Magyarországi Református Egyház további sorsát – mondhatjuk – napjainkig. E két esemény: az egyházi iskolák államosítása (1948. június 16.) és az „Egyezmény” megkötése (október 7.). Amikor a református egyház helyzetét vizsgáljuk a fordulat évében, figyelmünket erre a két fő eseményre összpontosítjuk.