egyházi sajtó

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület legkorábbi naptárai, kalendáriumai

Eddigi ismereteink szerint az 1921-ben megalakult Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek 1927-től jelent meg egy hivatalosnak tekinthető kalendáriuma (naptára), éspedig a Református Árvaházi Képes Naptár (1927–1949). A korabeli nagyváradi református egyházi sajtó feldolgozása és digitalizálása során azonban újabb adatokra bukkantunk, amelyek egy 1923. és egy 1925. évi naptár egykori megjelenését adatolták. Bár többezer példányszámban jelentek meg, e kiadványoknak ma már egyetlen példánya sem maradt fenn.

Szolgálni szóval, betűvel és tettel

A Református Család indításának előzményei és az első megjelenési szakasz (1929–1944) ismertetése

Az írás által megvalósított szolgálat ősidők óta ismert gyakorlat. A két világháború közötti időszakban addig soha nem látott méreteket öltött a kisebbségi sorba kényszerült magyarság körében az írni vágyás. Az 1919-től 1940. augusztus 30-ig terjedő időszakban Románia 69 helységében 1260 féle hírlap és folyóirat látott napvilágot, együttesen 1672 cím alatt, amelyek némelyike tiszavirág-életű volt, mások azonban hosszú távon is jó szolgálati eszköznek bizonyultak.

A média szerepe és hatása napjaink társadalmában és az egyházban

Az első fejezetben a médiaelméleti alapismereteket mutattam be, hiszen ez elengedhetetlen a továbbiakban ahhoz, hogy összefüggéseket keressük és kapjunk a médiatermékek fogyasztása és a fogyasztók magatartása között. A második fejezetben a média és a befogadó közönség viszonyáról írtam, különböző hatáselméleteket bemutatva. A harmadik részben a tömegmédia átalakulását mutattam be, hiszen napjainkban nem csak írott sajtó létezik és nem csak a professzionális újságírók osztanak meg tartalmakat.