MA Szakdolgozat

Image

Betegségmegelőzés

Célom, hogy megvizsgálva egy pár emberi magatartást, személyiségi megnyilvánulást hathatósabban betekintést nyerjünk az emberi test és lélek működésébe, és tükröt tartsunk magunk elé, hogy lássuk életünk, létünk tökéletesedő, vagy épp beszűkülő valóságát.

A Nepáli khám-magarok közti misszió

2011-ben lehetőségem nyílt, hogy csaknem fél évet töltsek Nepálban, bekapcsolódva az ott végzett szolgálatba, és arra hogy alaposabban tanulmányozhassam az ott élő khám-magar népcsoportot, valamint a köztük végzett és végzendő missziói munkát. Dolgozatom célja a nepáli khám-magar népcsoport történelmi, társadalmi kontextusának, vallásának és kultúrájának rövid bemutatása, a nepáli misszió történetének és jelenkori helyzetének vizsgálata, a misszió lehetőségének és módjának feltárása.

Teológiai nyomok a XIX. század végén élt erdélyi református lelkészek szépirodalmi munkásságában

Az irodalmi alkotás nem hitvallási irat, legalábbis nem egy új vallás dogmatikája, viszont tükrözi azt, ahogy a kor filozófiája, teológiája, szellemisége hatott a művészre, és tükrözi a maga személyes hitvallását is. Épp ezért szükséges megismerni azt a kort amelyben az író élt és alkotott, és azokat a tanokat, amelyek hatottak rá. Dolgozatomban a XIX. század végén élő, szépirodalmi műveket publikáló erdélyi református lelkészek alkotásaiban keresek teológiai nyomokat. Célom felkutatni és bemutatni, a teljesség igénye nélkül, a XIX.

A Hit Gyülekezetének másik arca

Erdély szerte sem ismeretlen a Hit Gyülekezete. Egyre nagyobb teret hódítanak, evangelizáló csoportokat működtetnek. Anyagi problémák hiányában a helységek megszerzése sem jelent akadályt számukra. Városainkban – falvainkban egyre több helyen hirdetik óriásplakátok a gyülekezeti alkalmakat. Fiatalok tömegeit vonzzák a hatáskörükbe. A mozgalom tevékenysége egyelőre feltérképezetlen, így nagyon nehéz dolga van annak a lelkésznek aki felekezetében azt tapasztalja, hogy hatáskörében teret próbál hódítani.

A liberális és racionális teológia a XIX. század második felében Erdélyben

Dolgozatomban a 19. század második felében Erdélyben, azon belül pedig Nagyenyeden és kis részben Kolozsváron kialakult egyházi eseményeket és történéseket fogom tüzetesebben vizsgálni. Mindezt pedig a racionális és liberális irányzatok fényében teszem. A források többsége, mely rendelkezésemre áll, arra mutatnak rá, hogy a 19. század második felében kialakult teológiai viták, szócsatározások, érvek és ellenérvek, a racionális, a hagyományos teológia, valamint a liberális teológiai nézetek között forgolódtak.

Lelkipásztorok lelkigondozása saját családjukban bekövetkezett elhalálozás esetén

A halál és a hozzá kapcsolódó gyászfolyamat nem kerüli el a lelkipásztort sem. Bár ő egyike azoknak, akik intenzíven találkoznak a halállal, a saját családjában bekövetkezett haláleset megrendíti, szomorúsággal tölti el. Hogy ezeknek az érzéseknek teret tud-e biztosítani a kifejeződésre, az a legtöbb esetben rajta áll.

Az 1948-as liturgikus istentiszteleti rend

Dolgozatomban először arra térek ki, hogy miért volt szükséges az istentiszteleti reform, majd ismertetem a liturgia hanyatlásának folyamatát és a 20. századi reformtörekvéseket Németországban és Magyarországon. Ezután az erdélyi viszonyokra térek ki. A kutatásom során fellelt forrásokat időrendi sorrendbe helyeztem, hogy a liturgikus mozgalom folyamatáról követhető képet alkossak. A kép nem teljes, de irányadó és következtetni enged arra, ahogyan a folyamat lezajlott.

A II. Bécsi döntés utáni helyzetkép a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben

A Trianoni békediktátum következtében megalakult a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Sulyok István püspök alapítja meg az egyházkerületet, majd ő lesz az, aki a második bécsi döntés meghozatala után azon gondolkozott, hogy az egyházkerületnek vissza kell térnie a Tiszántúli Református Egyházkerületbe. A püspök néhai szubjektív meglátása arra enged következtetni, hogy nem tudta eldönteni, hogy melyik a helyes döntés ebben: önállóság vagy visszacsatolás.

A dinamikusan fejlődő vallási közösségek lelkészségi modelljeinek bibliai alapjai

Minden gyülekezetet meghatároz az, hogy milyen lelkészi vezetésben részesül. A lelkész „tükröződik” egyházában, amit tesz annak súlya és nyoma van, amit nem annak pedig hiánya. Mégsem mondható az, hogy a gyülekezeti élet teljes mértékben a lelkésztől függ, mert vannak kiváló képességű lelkészek, akiknek gyülekezete nem prosperál és vannak akiknek igen. Mi a siker titka? Mit tudnak egyesek, amit mások nem? Nincs titok, legalábbis nem olyan, ami „varázslatos” lenne.