MA Szakdolgozat

Image

Vásárhelyi János származása és ifjúkora

Vásárhelyi János személyének és munkásságának kutatása, úgymond még gyerekcipőben jár. Az említett témával senki sem foglalkozott behatóbban. Így e munka megalapozója lehet a Vásárhelyi-kutatásnak. A dolgozat, a hajdan élt püspök (1888-1960) származására és ifjúkorára fokuszál, a teológiai éveivel bezárólag (1910). Így életének következő területeit mutatja be: származása, kollégiumi évei és teológiai tanulmányai.

A Nagyenyedi Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvei - 1791

A mesteri dolgozatom fő témája az 1791-es Nagyenyedi Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek a feldolgozása. Első és legfontosabb lépésnek azt tartottam, hogy az adott kor történelmét áttanulmányozzam. Dolgozatom elején egy rövid bevezető az egyházmegye alakulásáról szól, az akkori kor kiemelkedő személyiségéről III. Károly utódjáról, Mária Teréziáról. Dolgozatom fő részei a jegyzőkönyvek tanulmányozását tartalmazza. Az esperesi vizitáció alkalmával végzett felmérések és egy-egy gyülekezet bemutatása a mai olvasó számára is világos képet ad az akkori helyzetről.

Az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsának határozatai - 1973

A dolgozat négy egységre tagolódik. Az első egység arról szól, hogy Romániának, mint szocialista államnak, milyen külpolitikai és belpolitikai intézkedéseket kellett meghoznia. A következő rész a szocialista állam magyarságpolitikáját és valláspolitikáját részletezi, illetve mutatja be. Ebben a részben olvashatunk arról, hogy az egyháznak milyen lehetőségei voltak a kommunizmus alatt, illetve mennyi szabadságot biztosított az államhatalom a szabad önrendelkezés tárgykörében. A harmadik pontban a jegyzőkönyv összefoglalásával találkozhatunk.

Genetika és az emberi klónozás

A bioetika viszonylag új tudományterületnek számít, amely előtt sok különböző fejlődési pálya lehetősége áll nyitva. Dolgozatom az emberi méltóság aspektusait vizsgáltam meg. Célom volt, hogy az emberi méltóság fogalmával kapcsolatos legfontosabb kérdéseket áttekintsem, azokat szentírási és egyházi alapon megvizsgáljam. Tárgyalom a klónozás eredetét, célját és mai helyzetét. A klónozás bioetikai megközelítése után röviden elemeztem a főemlősök klónozását. Szembeállítom egymással a génsebészet pozitív hatásait, a klónozás melletti és elleni érveket.

A gyászolók lelkigondozása

A dolgozat rámutat azokra a pontokra, ahol a lelkigondozó a gyász feldolgozásának folyamatában a gyászolók segítségére siethet. A dolgozat első felében a Szentírás alapján keressük a választ arra, hogy mit tanít a Biblia az emberről, a halálról és a gyászról. Ezt követően a gyászolás történetét dolgoztuk fel, hogy rálátásunk legyen, hogy az idők során, hogyan is alakult a gyászolás folyamata és a lelkigondozás hozzáállása. A dolgozat második felében a gyász pszichológiai vonatkozásait vizsgáljuk és inkább a gyászolóra tekintünk.

A farizeusok és Jézus Krisztus tanításának összevetése

A Kr. e. 150 és Kr. u. 70 közötti időben tevékenykedő farizeusok kegyességi irányzata meghatározó volt a palesztinai zsidóságon belül. Nem alkottak szektának nevezhető csoportot, akik magukat szent maradéknak tekintették volna, hanem Izrael népének hitéletét kívánták megújítani, reformálni. Céljuk az volt, hogy a Tóra tanítását Izrael népe, a saját életére nézve alkalmazni tudja. Különböző irányzatok és farizeusi iskolák különböző módon tanították és alkalmazták a Törvényt, amely egy idő után ellehetetlenítette a köznép életét és vallási gyakorlatát.

A Széki Református Egyházözség története

A dolgozatnak három fő része van. Az első Szék község monográfiája, a településről, népszokásokról, néphagyományokról. A második nagy fejezetben Szék egyházairól olvashatunk, főként a református egyházról, mégpedig az 1914–1918 közötti időszakról. A harmadik nagy fejezet a reformáció 400. évfordulójának a megünnepléséről szól. A presbiteri jegyzőkönyveket olvasva nagyon sok olyan új történelmi adatot tárhattam fel, amely az olvasóközösség számára mindeddig nem volt hozzáférhető.

Az Unitárius Egyház missziója napjainkban

A dolgozat témája az unitárius egyház missziója és annak kontextusba helyezése. A misszió egyik lehetősége a jelenlét. Jelen lenni az emberi korcsoportok minden területén, a fiataloktól az idősekig. Ezt tekintem az egyik legerősebb stratégiának, ha a belmisszióról beszélünk. Ez a mában azt jelenti, hogy közel kell kerülni az emberekhez, elérhetővé és megtapasztalhatóvá kell válnia az egyháznak. A jelenlét mint missziói életforma fejezi ki legjobban a belmisszió értelmezését.

Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának jegyzőkönyvei - 1968

Ahhoz, hogy megértsük az egyház helyzetét a kommunizmus ideje alatt, beszélnünk kell a kommunista időszak vezetőiről és a kommunizmusban történő eseményekről, melyek az egyházat és a magyarság helyzetét befolyásolták. Továbbá arról is beszámolunk, hogy milyen döntéseket és határozatokat hoztak, amely érintette az egyházi vezetést, egyházmegyék és egyházközséget helyzetét, és nem utolsó sorban a Protestáns Teológiai Intézet életét és tevékenységét. A kutatás a kommunizmus idején élő egyházról alkot képet az események és határozatok tükrében.

A jövőt ismerő JHVH Deutero-Ézsaiás teológiájában

Kutatásom kérdése: milyen szerepe van a jövőt ismerő JHVH tematikának Deutero-Ézsaiás könyvében, milyen szerepe van a polémikus beszédmódban? A jövendőmondás kérdése Deutero-Ézsaiás könyvében leginkább a bálványok elleni polémiában emelkedik ki: JHVH az, aki ismeri a jövőt, a bálványok nem tudják megmondani, mi fog bekövetkezni. JHVH felsőbbrendűsége mellett szóló érv az a különbség, mely abban mutatkozik meg, hogy ő az egyetlen, aki előre tudja és megmondja, vagyis kontrolálja a jövőt. A bálványok elleni polémia tétje, hogy ki az igazi Isten.