Tudománynépszerűsítő cikk
Út és útitársak
Horváth Levente lelkész könyve az évek során kialakított Testvériség kurzus anyagához kapcsolódik. A kurzus anyagán Horváth Levente, munkatársi csapatával együtt 2012 óta dolgozik, alkalmazását számos életvezetési programban próbálták ki (a Jó Pásztor Egyesület egyik programprojektje keretében). Ez az anyag, örömközpontú evangéliumi tanítása mellett izgalmas ötvözetét nyújtja a kommunista uralom alatt üldöztetést szenvedő keresztyének pozitív és derűs hittapasztalatának is, amely a szerző szerint napjainkban is eredményesen alkalmazható életbölcsességnek bizonyul.
Ágendáskönyv 1998
Átolvastam az 1998-ban nyomtatott és az Erdélyi Református Egyházkerületben 2000 szeptemberétől kötelezővé tett ágendáskönyvet. Az itt következő írás csak elemzés, de talán a velem együtt gondolkozókat alaposabban értékelő, tudományos szintű tanulmány megírására készteti.
Teológia és közélet
Az újrainduló folyóirat első számában szükségesnek tartom tisztázni a „Teológia és közélet” rovat elnevezését, illetve azt, hogy milyen közlemények kerülnek ide. Főleg a „közélet” jelentésköre szorul magyarázatra.
Tradíció és megújulás. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház
A mai Szlovákiai Református Keresztyén Egyház gyülekezetei az első világháború végéig a Magyarországi Református Egyházhoz tartoztak. Az Osztrák–Magyar Monarchia széthullása és Csehszlovákia megalakulása után, 1918-ban, megkezdődött az egyház szerveződése. Mielőtt a győztes hatalmak feldarabolták Magyarországot, a református egyháznak 2086 gyülekezete volt. A trianoni békeszerződés nyomán Magyarország elveszítette területének kétharmad részét, s ezáltal 1078 református gyülekezet került a kis Magyarország területén kívülre.
Mivel foglalkozzék a zsinat?
Az alább megfogalmazottakkal nem a Kánon I. főrész 171.§ a–n. pontjai „mellé” fogok beszélni, hanem ezeket célzom meg: szervezési, ügyrendi és tartalmi kérdésekre nézve teszek javaslatokat. Ezekről gondolkozniuk kell nem csak a (leendő) zsinat tagjainak, hanem egyházunk minden tagjának, hiszen a zsinat az egész Romániai Református Egyház kánonalkotó és intéző testülete, a zsinati ügy mindannyiunk ügye.
A közhatalmi ágak megosztása az egyházjogban
A teológus, a hittudomány művelője és általában minden hittel és vallással foglakozó ember ellenséges gyanakvással szemléli és fogadja mindazt, amit a jog jelent és jelenthet, különösen, ha a szemlélő ember evangéliumi keresztyén (vulgo: protestáns). Az emberi művelődéstörténet utolsó évszázadaiban ugyanis – különösen a nyugati keresztyén művelődés területén – az ember viselkedésére vonatkozó ismeretek rendszerezése, a jogtudomány olyan látványos fejlődést és gyarapodást ért el, hogy a laikus személyben elszakadni látszik ideonómiai alapjától, a vallási etikától.