igehirdetés (prédikáció)
Vásárhelyi János dési szolgálata
Tanulmányomban Vásárhelyi János püspök dési szolgálatát mutatom be, ahol a belmissziói és iskolafelügyelői lelkészi állást töltötte be. A Désen töltött évek Vásárhelyi János számára a belső erőgyűjtés időszaka volt, ugyanakkor megszervezte a gyülekezet szeretetszolgálatát, beindította az ifjúsági munkát, újjászervezte a Konfirmáltak Egyesületét és a déscichegyi gyülekezeti életet is felvirágoztatta. Az impériumváltást követően református középiskolát alapított, amely Szolnok-Doboka és Beszterce-Naszód vármagyék egyetlen magyar középfokú tanintézménye volt abban az időben.
A korábbiak már beteljesedtek, most újakat mondok
A kötetben közzétett 10 exegetikai tanulmány mindegyike az Igazság és Élet című lelkipásztori szakfolyóiratban jelent meg 2008–2024 között. Tartalmukat tekintve a szövegek az említett folyóirat szerkezeti alapegységeit követik: exegetikai megértés, teológiai összefüggések feltárása, prédikációvázlat, példák és szemelvények, szempontok az istentisztelet alakításához, illetve bibliográfiai hivatkozások. A szövegek a folyóiratban eredetileg megjelent formájukban, a textusok kanonikus sorrendje szerint kerülnek itt közlésre.
A tanító igehirdetés időszerűsége
Preaching as an instrument for teaching Christian doctrines. In the last three decades, Transylvanian society and church members have experienced a shift toward secularisation, particularly within the Reformed Church. This trend has made it difficult to engage with younger congregants drifting from organized religion. Despite this, there’s a vital need to re-emphasise Christian teachings, especially considering the current state of the Hungarian Reformed Church in Transylvania, where many lack a deep understanding of biblical and Reformed doctrines.
Predicarea narativă ca instrument pentru încântarea auditoriului
Este o senzație teribilă pentru predicatorii practicanți să constate că metodele testate și ani de zile funcționale par să fie învechite, iar tipurile de predicări care păreau altădată eficiente sunt acum întâmpinate cu priviri plictisite și puterea lor de motivare de odinioară pare să fi dispărut. În astfel de momente, pastorii și specialiștii în omiletică încep să caute idei noi și inovatoare, pentru a putea pre-dica cu succes Cuvântul lui Dumnezeu.