Máté evangéliuma

Ez a tanulmány a szerkesztésdinamikai jelentésanalízis módszertanát alkalmazza Máté evangéliumának két kompozíciós léptékére, és amellett érvel, hogy ezek egyazon szerkesztési logikára épülnek. Makroszinten a tanítványságról szóló tíz szövegegység (T1–T10) két, csaknem tökéletes kvantitatív szimmetriát mutató öttagú egységre (pentádra) oszlik (T1–T5: 475 szó; T6–T10: 470 szó; a különbség mindössze öt szó).

A tanulmány a láncpéldázatok retorikai és kognitív nyelvészeti szerkezetét vizsgálja a szinoptikus evangéliumokban, különös tekintettel Máté 13.; 21–22.; 24–25., Márk 4. fejezeteire és Lukács 13,1–16,31 szövegrészére. Amellett érvel, hogy a láncpéldázatok nem önálló mondások lazán egymás mellé rendezett gyűjteményei, hanem gondosan felépített, szervesen összekapcsolt kompozíciós egységek. Máténál és Márknál e szerkezeti egységet az anaforikus és epiforikus formulák, valamint a tematikus fokozás biztosítják.

Az Újszövetség keresztelésről szóló szövegrészei igen sokszínűek, ennek ellenére lényegében két csoportba sorolhatjuk ezeket. Az egyik csoportba olyan szövegrészek tartoznak, amelyek a történeti Jézushoz kötődnek. Ezekkel értelemszerűen a történeti iratokban találkozunk elsősorban, s így egy bizonyos „történetiség” határozza meg őket. A történetiség szót azért tettem idézőjelek közé, mert az Újszövetség történeti anyagának írásba foglalása általában későbbi az inkább elméleti jellegű levélirodalom darabjainál, és ezekben természetesen a történésekhez, az eseményekhez kötődve fogalmaznak.