Tíz szöveg és egy beszéd

Ez a tanulmány a szerkesztésdinamikai jelentésanalízis módszertanát alkalmazza Máté evangéliumának két kompozíciós léptékére, és amellett érvel, hogy ezek egyazon szerkesztési logikára épülnek. Makroszinten a tanítványságról szóló tíz szövegegység (T1–T10) két, csaknem tökéletes kvantitatív szimmetriát mutató öttagú egységre (pentádra) oszlik (T1–T5: 475 szó; T6–T10: 470 szó; a különbség mindössze öt szó). A második pentád szigorúan monoton csökkenő szerkezetet mutat (117→101→89→82→81), továbbá két olyan visszhang-párt tartalmaz, amelyek azonos szószámot, valamint kimutatható lexikai vagy szemantikai kapcsolatokat mutatnak. Mezoszinten az Mt 10 az a beszéd, amely lexikailag szintetizálja a T1, T2, T6 és T9 egységeket, belső szerveződését tekintve hétegységes khiasztikus szerkezetként írható le (A–B–C–X–C’–B’–A’; 126+120+120+30+175+97+55 = 723 szó). Ennek három pártípusa a klasszikus lexikai tükrözéstől (Jaccard = 0,500) a radikalizáló megfordításon (0,375) át a komplementer teológiai dialektikáig (0,111) terjedő gradienst alkot. Egy zárt listás permutációs teszt megerősíti, hogy a kanonikus párosítás a hat lehetséges hozzárendelés közül a maximális hasonlóságot éri el. A khiasztikus szerkezet második fele (175→97→55) szigorúan monoton csökkenő sorrendben reprodukálja a második pentád koncentrálódó dinamikáját, s így a fejezet a saját léptékén tükrözi annak a rendszernek a szerkesztési logikáját, amelyet szintetizál. A független elemzési szintek egymással való egybeesése a szándékos, mérlegelt szerzői szerkesztés mellett szolgáltat bizonyítékot: a forma nem az üzenet köré helyezett keret, hanem annak hordozója.