Alumni publikációk

Régi református egyházi énekek a népi emlékezetben

Ezen tanulmány azoknak a 16–17. századi református énekeknek a történetét vizsgálja, amelyek az újabb énekeskönyv-kiadásokból kimaradtak, de közben a nép nem hagyta feledésbe merülni, hanem továbbra is fenntartotta, megőrizte és különböző formákban átörökítette. A rövid történeti és fogalmi vizsgálódás után tanulmányom egy konkrét népi dallamot és annak elemzését mutatja be.

Adatok Ikafalvi B. János élettörténetéhez

A külföldet megjárt lelkészek közül többen vezethettek valamiféle naplót vagy album amicorumot, de példájukon felbuzdulva bizonyára domidoctus társaikban is megszülethetett az igény, hogy életük jelentősebb történéseit írásban is megörökítsék a következő nemzedékek számára. Jelen tanulmányban egy ilyen „ismeretlen”, neve alapján székelyföldi gyökerekkel rendelkező, s onnan a németalföldi akadémiai kitérővel végül a Szilágyságba került, s haláláig itt fungáló prédikátor, Ikafalvi B. János életére vonatkozó adatokat ismertetem a rendelkezésre álló szerény forrásanyag alapján.

Szenci Molnár Albert könyvtárának ismert darabjai

A kora újkori értelmiségiek szellemi arculatáról sokat elárul könyvtáruk szerkezete. Ezért kezdte el a szegedi művelődéstörténeti műhely még az 1980-as években az intézményi és magánkönyvtárak 1750 előtti jegyzékeinek gyűjtését és közlését. A Kárpát-medence Kora Újkori Könyvtárai sorozat kötetei pedig ezen jegyzékek alapján dolgozzák fel analitikusan néhány magánkönyvtár állományát, próbálják feloldani a jegyzékek tételeit. Az erdélyi szász Gustav Gündisch is hasonlóképpen rekonstruálta néhány német ajkú értelmiségi könyvtárát.