Jelen tanulmány a 20. századi erdélyi római katolikus egyháztörténet és pedagógia egyik méltatlanul feledésbe merült alakja, Veress Ernő (1892–1973) nevelésközpontú munkásságát tárja fel a korabeli sajtóorgánumokban (Erdélyi Iskola, Erdélyi Tudósító, Hírnök) 1933 és 1942 között megjelent írásainak elemzésén keresztül.
A tanulmány a művészet közvetítő szerepét vizsgálja a valláspedagógia és a pasztorálpszichológia metszéspontjában. Kiindulópontja annak felismerése, hogy a fiatalok vizuális, testi és szimbolikus önkifejezése gyakran olyan egzisztenciális és hitbeli kérdéseket hordoz, amelyek nehezen közelíthetők meg a pusztán fogalmi jellegű oktatással.
Milyen szerepe van ma a vallástanárnak az egyházban? Hogyan teljesíthető ez a szerep akkor, ha több gyülekezet területén tanít a vallástanár? Milyen támogató környezetet tudhat maga mellett a vallástanár akkor, amikor küzd azért, hogy megmaradjon a katedrája? Ezekre a kérdésekre keresem a választ.
Ha a családról mint nevelői közösségről akarunk beszélni, akkor mindenekelőtt a családról általában mint emberi közösségről kell beszélnünk. Ha világosan áll előttünk a családnak mint emberi közösségnek a képe, továbbmehetünk annak vizsgálatában, hogy ennek a közösségnek melyek az igazi nevelői feladatai.