Amikor a Vécsi Szövetség jelentőségét, történetét, hatását és mára szóló üzenetét keressük, akkor bevezetésként elkerülhetetlen bemutatnunk azt a kort és szellemiséget, amelyben megszületett Erdélyben a református lelkipásztorok barátságának ideája.
A szellemi és a politikai közeg, illetve az egyházi és az egyéni vágy közötti szakadékot a szent naivság akciója, a barátság hidalta át.
Az Öreg graduál 375. évfordulóján, a teljesség igénye nélkül, megpróbálom számbavenni azokat a kéziratos unitárius graduálokat, amelyek a korábbi évtizedekben elkerülték a kutatók figyelmét, és nem kerültek be az ismert bibliográfiákba. Írásom nem szaktanulmány, hanem kutatási beszámoló. A legfontosabb információkat ott, ahol elengedhetetlenül szükséges, a szöveg után, zárójelben közlöm. A kutatás nem valósulhatott volna meg Molnár B. Lehel levéltárnok önzetlen segítsége nélkül. Köszönettel tartozom Káldos Jánosnak, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársának is hathatós támogatásáért.
A nagykőrösi reformátusság és a nagykőrösi református iskolák régi és közelmúltbeli története szorosan és szimbolikusan összefonódott a kőrösi egyháznak adományozott Öreg Graduál történetével és sorsával. Meggyőződésem szerint ez az összekapcsolódás nem csupán a múlt vonatkozásában igaz, hanem jövőképet hordoz magában, és távlatokat nyit. A bevezető mondatban említett tény kettős nyomatékot ad a 375 éve megjelent Öreg graduálra emlékező eseményeknek Nagykőrös városában.
Az Öreg graduált énekelni kell. Azok a tiszteletes és tudós atyák, akik az elmúlt évtizedekben az Öreg graduált kutatták, általában ilyesmiket mondtak róla: milyen szép – milyen gazdag – milyen biblikus – milyen értékes – milyen kár (hogy ma már
nem eleveníthető föl).
A gregorián ének történetének különös és számunkra fontos állomásához érkezett, amikor az eredetileg latin nyelvű tételeket anyanyelvre fordították. Természetesen nem lehet kizárólag a reformáció javára írni az anyanyelvűséget, hiszen már az előző századokban is meghonosodtak népnyelvű énekek.1 Bár ezek az első magyar nyelvű, nem szorosan a liturgiához tartozó gregorián tételek a katolikus egyház használatához kötődnek, a latin nyelvű gregorián magyar nyelvre fordításának folyamata elsősorban a reformáció hatására bontakozott ki.
Miközben a tudományos kutatások szintjén megtörtént az áttörés és folyik a protestáns graduálok újra felfedezése, feldolgozása, értékelése, addig az egyházi közvélemény szintjén még mindig ott tartunk, hogy ezek az eredmények alig-alig mentek át a köztudatba. Pedig semmiképpen sem szégyellni való hagyományelem ez, hanem számon tartandó érték.
Az 1636-os Öreg Graduál vitathatatlanul a magyar református egyházi éneklés csúcspontját jelenti. A köztudat azonban teljesen másképp látja ezt. Az Öreg graduál kutatásával kapcsolatos eredmények jó része az utóbbi 20 évben született, így korábban természetesen nem lehetett ismert az a rengeteg adat sem, melyek a graduál 17–18. századi, sőt – jórészt Kurta Józsefnek köszönhetően – 19. századi használatát is bizonyítják.
Először tehát el szeretném mesélni, hogy hogyan jutott el egy budapesti református lelkész és gyülekezet addig, hogy ilyen áhítatok is részeivé váljanak liturgikus életének. Persze nagyon illetlen dolognak tűnik, hogy valaki egy gyülekezet életére irányuló kérdésre válaszolva nem kis részt a saját életéről kezdjen beszélni.