Egyháztörténet

Mutatis mutandis

Unitárius lelkészképzés Kolozsvárott

Az unitárius lelkészképzés története összefonódott Kolozsvárral. Az 1557. évi tordai országgyűlés határozata értelmében és az ország rendjeinek egyetértésével Izabella királyné városi iskolát létesített a kolozsvári domonkosok, a marosvásárhelyi ferencesek és a váradi Mindenszentek kolostorában. Az óvári kolostorépületben működő kolozsvári tanintézmény fenntartására a királyné tett alapítványt 1557-ben, ezt fia, János Zsigmond is megerősítette 1562-ben.

Berettyószéplaki temetők

Berettyószéplakon a temetkezés kultusza a neolitikumig vezethető vissza. 1956-ban a református templom kőkerítésének a javításakor emberi csontokat ástak ki a földből. Mi több, az emberek azt tartják, hogy amikor a zsidó imaházat és az alsó iskolát építették (19. század közepe, 20. század eleje), akkor is és ott is találtak emberi csontokat. A régi középkori temető a református egyháztól egészen a Sár utcáig, annak bejáratáig, a Bálint utcán (sikátoron) át a régi kultúrházig terjeszkedett, követve a Nagy-patak meredek partját.

Száz éve hunyt el Takács József (1833–1919), a mecénás református lelkész

A száz éve elhunyt Takács József református lelkipásztor hat évtizeden át szolgált Berettyószéplakon, és ott is halt meg 1919. március 8-án nyolcvanhat éves korában. Fekete obeliszk síremléke ott áll Berettyószéplak Zúgói temetőjében, és mellé helyezték nyugalomra gyermekeit is. 1990 után a református széplakiak Uszkay Huba lelkipásztor szolgálati ideje alatt (1995–2006) emlékeztek meg róla sírjánál március 15-én, november 1-jén, halottak napján pedig szintén sírjánál emlékeztek és emlékeznek meg.

Nagy Péter, a tudós tanár, irodalmár, egyházát újjászervező püspök

Születése kétszázadik évfordulójára

Az 1819. április 22-én született ifj. Nagy Péter pályája jól példázza, hogy egy céhes környezetből induló városi fiú miként juthatott el az egyházi hierarchia minden lépcsőfokát bejárva a legmagasabbig, a püspöki székig. Halálakor a Protestáns Közlöny ezt állapította meg róla: „Kolozsvár város gyermeke volt a bölcsőtől a koporsóig”. De mekkora utat járt be e 65 év alatt!

Octavius

Kísérlet Róma és a keresztyénség megbékéltetésére?

Minucius Felix Octavius című írása, ez a különös 3. század eleji apológia posztmodern értelemben akár regénynek is nevezhető. A kerettörténet szerint három jóbarát sétálni indul Ostiába. Mindhárman előkelő és művelt rómaiak. Szüret van, őszi aranynapok, munkaszünet, s a három jóbarát ki is használja ezt, és a tengerparton sétálgat.

Balassi János és Sulyok György levele Paul Eberhez

A Paul Eber életművét tárgyaló tanulmánykötetre és benne a gothai Forschungsbibliothek állományában található levelezésének leírására a wittenbergi magyar coetusra vonatkozó kutatásaim közben bukkantam rá. Korábban Egri Lukács ismeretlen levelét már közöltem ebből az anyagból. A címzett, Paul Eber (Kitzingen, 1511. november 8. – Wittenberg, 1569. december 10.) ebben az időben teológiaprofesszor, a városi templom első lelkésze és Szászország szuperintendense volt, s Melanchthont követve elsősorban közvetítő szerepet próbált betölteni az orthodox lutheránusok és a kriptokálvinisták között.

A „kálvinista” jelző használata a 17. századi református teológiai irodalomban

Az elmúlt évtizedekben megnőtt az érdeklődés a kora újkori református identitás alkotóelemei iránt. Kevesebb figyelem fordult az „önelnevezés” irányába. Meghatározó volt ifjabb Révész Imre (1889–1967) 1934-ben megjelent tanulmánya, amely bemutatta, hogy idővel miként lett az egyháztörténeti hagyományokon alapuló eretnekbélyegből karakteres nemzeti vonással rendelkező értékjelző. A szerző a református egyházak között kivételként határozta meg a magyarországi gyakorlatot, ahol a felekezet (nem hivatalosan) önmagára is alkalmazta a Kálvin nevéből képzett, eredetileg negatív jelzőt.