Az Ószövetség egy izgalmas jelenségével találkozhatunk a Bír 4–5-ben. Mindkét fejezet – előbb prózai, majd lírai műnemben – Izráel egy kánaáni városállam, Hácor, általi elnyomását dolgozza fel, miközben egy Izráel győzelmével záruló katonai konfliktus történetét mutatja be. Ezen eseményeket Debóra prófétanő vezetésének idejére helyezik a szövegek. A fejezetek a szereplők és a leírt alapesemény tekintetében nem mutatnak szembetűnő eltéréseket, azonban a műnem és némely cselekményelem esetében jelentős különbséget figyelhetünk meg. Bár nem ismeretlen a párhuzamos szövegek jelensége, mégis kiemelkedő a Bír 4–5, hiszen nemcsak prózai, de lírai megfogalmazásban is feldolgozásra kerül Izráel írásbafoglalt történetének ezen epizódja. A dolgozat a két szöveg egymáshoz fűződő irodalmi viszonyát tárgyalja. A dolgozat első egysége a Bír 4 és 5 fejezetek fordítását tartalmazza, ezt követően a szóbanforgó fejezetek tartalmi vonatkozásait ismertetjük, körvonalazva a közös anyagot, elkülönítve a fejezetek saját anyagát, majd az egymásnak ellentmondó részekkel foglalkozunk. Ezután a dolgozat a szakirodalomban fellelhető elméleteket tárgyalja, melyek a következő négy nagy egységbe csoportosíthatók: 1. az ötödik fejezetben található Debóra énekén alapszik a később keletkező prózai elbeszélés; 2. a két szöveg hátterében egymástól független hagyományok állnak; 3. a két fejezetet egyetlen szerző munkájának kell tekinteni; 4. a szövegek hatással vannak egymásra a kialakulás egyes fázisaiban. A dolgozat kitüntetett figyelemmel illeti a csatára hívás kérdését, a csatajelenetet, illetve a Sisera megölésével kapcsolatos részleteket, mert ezek tekinthetők az elméletek sarokköveinek, és ezek esetében számottevő, néhol ellentmondásként is értékelhető eltérésekkel találkozunk. Az utolsó fejezet kritikai módon értékeli a bemutatott elméleteket, végül azok eredményeinek felhasználásával a legvalószínűbb modell mellett foglal állást.
Láthatatlan szálak
Subtitle
A Bír 4–5 irodalomtörténeti vizsgálata
Contributor
Tartalmi besorolás
Szakdolgozat típusa: BA SzakdolgozatSzakterület: ÓszövetségKulcsszavak: irodalomtörténet, szerkesztéstörténet (redakciótörténet)